Der SatanNa kérem.

Miután már hatszor jártam meg teljesen feleslegesen a Markó utcát, ma végre sikerült hozzájutnom a lakásmaffia ügyem legutolsó jegyzőkönyvéhez.

Eszméletlen a sebesség, amivel dolgoznak. Több mint egy hónappal a tárgyalás után van már leírt anyag is. Éljen!

Külön most nem részletezem, hogy az itt két órán át összehordott hazugságokkal szemben mi az igazság. Nagyrészt már megtettem korábban.

Viszont felhívnám a figyelmet az alábbi három nyalánkságra:

  1. Az itt előadottak köszönőviszonyban sincsenek a tanár bácsi írásbeli ellentmondásával, amit a per kezdetén a bíróságra adott. Most kifejezetten tagadja azt, amit ott leírt.
  2. A harmadik oldalon a tanárom bevallja, hogy saját kezűleg ő hamisította az egész ügylet fedezetét a lakóparkos cég nevében.
  3. A negyedik oldalon az alpereseim egymással kezdenek el vitatkozni azon, hogy mi hogyan volt. :-)

Nagyításhoz klikk a képekre.

(Azért takartam ki minden adatot, mert a tárgyalás előtt le lettem támadva, hogy máskor ne fotozzam őket a telefonommal. Hisz az sérti a személyiségi jogaikat. Az sem zavarta őket ennek a kérésnek a megfogalmazásában, hogy én rohadtul nem fotóztam senkit egyik tárgyalás után se. Mindenesetre nem akarom, hogy februárban az ügyvédeik a blogom nyomtatott változatát lobogtassák azzal, hogy én rontom szegény bűnöző cionisták jó hírnevét, ezért nem szerepel az alábbi képeken semmi amiből egyértelműen lehetne következtetni a perre, vagy rajtam kívül a többi fél személyére.)

Első oldalMásodik oldalHarmadik oldal

Negyedik oldalötödik oldal

Tessék csak, tessék. Itt látható a pest belvárosi cionizmus valódi arca. :)

És még van, aki ehelyett cigányozik.

By SoDI


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!