Néhány hónapja már elkezdtem bevezetni előttetek a nemzeti egység megteremtésére irányuló gondolataimat, csak aztán az év végi események sodrában elmaradtam a folytatással. Elsőként a saját személyemmel foglalkoztam, ez az írás azonban technikai problémák miatt még aznap elveszett (ugyanakkor egy kedves olvasónak köszönhetően később sikerült megmenteni, és így a tükrözése ide kattintva elolvasható), majd pedig később egy másik, kézzel írt összeállításomban tekintettem át, hogy mik azok a nemzeti oldalon belül meglévő konfliktusok, melyek annak ellenére akadályozzák tartósan a közös munkát, hogy a legtöbbjük egyszerű személyeskedő torzsalkodásra vezethető vissza.

A megoldást keresve arra jutottam, hogy szükség van valakire, aki képes felülkerekedni mindenféle hiúságon, és hajlandó ennek érdekében olyannyira háttérbe szorulni, hogy onnantól kezdve a vezetőségi ambíciók látszatától is tartózkodik, és ehelyett amolyan katalizátori szerepet jelöl meg magának a folyamatban. Miután nincs kétségem afelől, hogy a magukat az én személyes ellenségeimnek tekintő balliberális kommentelők százával tudnák felhozni azokat a példákat, melyek szerintük az erre való alkalmasságomat cáfolják, a mai írást azon indokok megemlítésének szentelem, mely alapján mégis megfelelő választásnak érzem magamat a feladatra. Egyben ez tekinthető amolyan 2009-es évre lefektetett célmegjelölésnek is, mert ilyet még amúgy sem írtam. :)

Nos, bár az kétségtelen, hogy az önajnározás egy olyan magatartás, ami mindennél hatékonyabban hitelteleníti el, és teszi komolytalanná valakinek a szavait, de a teljes kép érdekében úgy érzem, most mégis indokolt lehet megemlítenem olyan elévülhetetlen emberi érdemeket, melyek az esetek többségében tiszteletre teszik érdemessé a velük jellemezhető hazafiakat, és amely tulajdonságok nem mellesleg szerény személyem vonatkozásában is megállnak. Sajnos akármennyire is tény, hogy a hasonló üzenetek általában csupán arra alkalmasak, hogy nevetség tárgyává tegyék az embert, én ennek ellenére mégis bízom a tisztelt olvasóközönség azirányú érettségében, hogy képesek belátni: léteznek olyan logikai gondolatmenetek, melyek köztes lépcsőként hasonló momentumok jelenlétét is megkövetelik, és jelen írás ezek sorába tartozik.

Nos, amíg egyik oldalról azt láthatjuk, hogy olyan emberek próbálják saját magukat a nemzeti harc letéteményeseinek tekinteni, akik még 2000. után is az MSZP-re, vagy az SZDSZ-re szavaztak, addig én - mint ahogyan azt már több alkalommal kifejtettem - büszkén mondhatom el magamról, hogy általános iskolás korom óta sziklaszilárdan a most képviselt értékrendemet képviselem, a legapróbb megingás nélkül, ráadásul az ellenállás aktív tagjának is viszonylag korai időponttól kezdve mondhatom magam. Csak egy példa: Budaházyék 2002-es hídlezárása után a Kossuth téren összegyűlt tömegben én már jelen voltam - amikor egyesek, most színleg a mi oldalunkon bőszen csőcselékezték őket -, valamint a 2003-as drogellenes tüntetésen is részt vettem, amikor sikeresen zavartuk meg, és lehetetlenítettük el a szélsőliberális toleráncsok ámokfutását. Olyannyira erős tehát az időtálló, és rendíthetetlen következetességem, hogy senki soha nem fog tudni ezzel ellentétes írott anyagot, vagy tanúbeszámolót a nyilvánosság elé tárni, lévén, hogy ilyen egyáltalán nem létezik.

Itt persze érdemes foglalkozni a jellemfejlődés kérdésével is, melyet sokan azzal a felkiáltással kérnek számon rajtam, hogy nem érzem-e siralmasnak, hogy úgymond „az óvoda óta” nem voltam képes tágítani a látókörömet. Nos, azzal természetesen mindenki csak egyetérthet, hogy egy normális embernek - főleg fiatal korában - lételeme a folyamatos fejlődés, azonban ez főként az elsajátított ismereteken és kompetenciákon szokott tetten érhető lenni, nem pedig azon, hogy az illető elvtelen köpönyegforgatóként az egyik pillanatban színleg kiáll egy ügy mellett, majd mire feleszmélnénk, hátat fordít neki, elátkozza, és a szemétbe dobja azt. Úgy a helyes, ha az ember fejlődése, és az elsajátított ismereteinek bővülése elsősorban az általa képviselt értékrend védelmében rendelkezésére álló eszköztárat bővíti, nem pedig ezen értékrendet ferdíti el. A tapasztalatszerzés egyetlen értelme, hogy hatékonyabban legyünk képesek védeni ezeket az ideákat, nem pedig az, hogy jellemtelen érdeklényként bármilyen megfontolásból is hátat fordítsunk nekik. Sziklaszilárdan hiszem, hogy a nemzet közös ügyét csak és kizárólag az az ember lehet képes úgy segíteni, hogy közben méltán érdemelje ki a belé fektetett bizalmat, aki oly mély szinten elkötelezett ebben az irányban, hogy soha nem volt rá jellemző ettől eltérő múló divatok elvtelen szolgálata.

Valóban úgy a természetes, ha a személyiség és a jellem is fejlődik az idők során, azonban ha ez a képviselt értékrend ingadozásával jár együtt, akkor az illető már sokkal kevésbé érdemli ki a fenntartások nélkül belé fektetett bizalmat, mint olyasvalaki, aki soha nem tért le az egészséges magyar szívvel egyetlen igaznak tekinthető útról.

És hogy mit értek a katalizátori szerep alatt, melyre alkalmasnak érzem magam? Ezt majd holnap fogom kifejteni. Egyetlen dolgot ígérhetek csak: mostantól napról napra egyre világosabbá fog válni minden.

By SoDI


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!