Jelen bejegyzés az alábbi blog egy eldobott piszkozata:

sodi.freeblog.hu

Anyádat, azt! - 2009.07.24. 20:12:43

Azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam.

Időnként megesik, hogy néhány zsidó hülyegyerek abban éli ki magát, hogy visszaél az adataimmal. Ez történt kb. egy éve, amikor a magyarokat gusztustalan módon támadó, magát Zeév Tóbiásnak nevező patkány azt a képet adta meg az iWiW profiljához, amit a 168 óra c. zsidólap a velem készült interjújához is mellékelt.

Néhány hete pedig azzal szórakoztatta magát az egyik nyomorék, hogy reggel 6 előtt, valamint este 11 után folyamatosan csörgette a telefonomat. Szerencsére egy egyszerű trükkel (amit konspiratív okból itt most nem írok le) sikerült megszereznem az illető telefonszámát, és lám: egy Kuruc szintű nyilvánosságot felajánló SMS után máris leszokott a zaklatásomról.

A legújabb szemétség pedig egy tollat (billentyűzetet) ragadó kedves olvasóm szerint az, hogy valaki a korábban netre rakott képeimből összeállított egy weblapot arckep.tvn.hu címen, és azt hiszi, hogy érinthetetlen, amikor ennek segítségével él vissza a kinézetemmel.

Az illetőnek viszont utolsó figyelmeztetésként üzenném, hogy magad alatt vágod a fát, ha nem hagyod abba ezt kurva gyorsan, mert ellenkező esetben te is hamarabb utol leszel érve, mintsem gondolnád.

By SoDI