Be az oktatásba?
Az áldást sodika küldte 2007. május 28., hétfő - 19:21-korCímkék: egyetem elte gorka szdsz
22 komment
Amikor aktuális hír volt, hogy az SZDSZ ifjúsági tagozata be akarja fészkelni magát az egyetemek és főiskolák falai közé, azért nem reagáltam a hírre, mert vártam a különböző pártok reakcióit. (Bánk Attila és Szeremley Huba mellett megtanultam tavaly tavasszal, hogy egy megfontolt politikai stratéga így cselekszik, és bár ez a blog jelen állapotában még tökéletesen jelentéktelen, az mindenképpen előbbre viszi az embert, ha profi és tapasztalt emberek szokásait igyekszik magáévá tenni).
Mivel azonban a javaslat tökéletesen visszhang nélkül maradt (pontosabban csak az azóta gorka-mentesült Gorka párt reagált rá egyetértően), így azt hiszem, érdemes megírni az ötlettel kapcsolatos saját álláspontomat.
A kiindulópont ugyebár az volt, amikor a rendszerváltás idején mindenki felismerte, hogy a bolsevik ármány milyen ótvar módon mérgezte évtizedeken keresztül az egyetemek légkörét, éppen ezért, hogy az intézmények nyugodt módon térhessenek vissza eredeti funkcióikhoz, a kutatáshoz, és az oktatáshoz, úgy ahogy van kitiltották onnan a politikát. Az szadesz Új Generáció szerint ez az egyik oka annak, hogy a fiatalság "vészes mértékben radikalizálódik" (értsd: rátalál a hazáját szerető magyarok egyetlen igaz útjára), és szerintük éppen ezt ellensúlyozandó szükséges, hogy a pártok az egyetemeken is megalakíthassák a helyi alapszervezeteiket. Gorka hajdani gittegylete pedig úgy gondolja, hogy ez kiváló esély a hozzájuk hasonló kispártoknak arra, hogy az esélyegyenlőség és a konstruktív párbeszéd jegyében megmutathassák magukat.
Nos, ami engem illet, a leghatározottabban elutasítom ezt a javaslatot. A magam részéről üdítő változatosságnak tartom, hogy még a legdurvább választási kampány idején is, még amikor előző nap szétgyulladt az MTV székház, akkor is volt egy nyugodt sziget, amit nem fertőzött meg a megosztottság légköre. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon nem szeretném tudni, hogy milyen pártálláson vannak egyes csoporttársaim. Mert az ott nem arról szól. Hiszek benne, hogy ha helyszínek szerint különválasztjuk az emberek felvállalt szerepeit, az a legjobb biztosítéka annak, hogy a különböző intézmények megfelelő hatékonysággal tudják ellátni saját funkcióikat.
Félreértés ne essék, ha születne ilyen törvény, akkor én pörögnék fel a legjobban, és sokkal de sokkal több időt töltenék a suli falai között, mint most ;), de ez nem az önmegvalósítás eszköze, hanem a koszos liberálisok szükségszerű ellensúlyozása lenne.
Az alábbi felvétel több mint két éve készült. Nem kezdeményeztem fegyelmi eljárást az ismeretlen kifüggesztő ellen, amiért illegális politikai tevékenységet folytat, de máig sajnálom ezt a súlyos mulasztásomat.
Senki ne akarjon pártoskodást az iskolába. Mindennek legyen meg a maga helye.
Cipőt a cipőboltból!
By SoDI
Eddig 22 komment érkezett (
)
2007. 05. 28. 19:48
Abból állna, hogy van a szadesz aki progresszív liberális, és különben is aki ad magára az liberális, stb...
A nyegle, "felvilágosult" stílusukban lefasisztáznák a hazafias érzelmű diákokat. Meg biztos egyéb módon is kibasznának velük a zsidó tanárok.
(lépj be a Tolerancia "Aktiv gegen hass" csoportba, és vegyél részt a holoagymosás szeánszokon, vagy rohadt fasiszta vagy)
2007. 05. 28. 19:50
Rohadt fasiszta mínusz egy jegy. :)
2007. 05. 28. 19:53
Ja, meg ilyesmiket szajkóznának hogy "az antiszemitizmus semmilyen formája nem fogadható el" HAHAHAHAHA :-D
A tangót nem egyedül táncolják. Ok nélkül nem gyűlöltek volna világszerte régidőktől fogva ennyire egy különben jelentéktelen, 14 milliós népet.
Az viszont, hogy a zsidók szerint a gojok állatok, meg hogy a zsidó messiás kiirtja majd a gojok felét, másik felét pedig a zsidók rabszolgájává teszi, nem kapna nyilvánosságot.
2007. 05. 28. 19:58
Todo: Kapna. Gondoskodnék róla, mondom. :)
Csak ugye nyilván jól érezzük mind a ketten, hogy valami rejtett retorzió is járna érte... Úgyhogy jobb így, hogy nincs ott senki.
Különben most is van ott politika.
Kitalálod, hogy hol?
Igen-igen.
A WC-ben, különböző falfirtkákon. :D
Majd megmutatom azt is.
2007. 05. 28. 19:59
Van itten egy szadeszos általános iskolaigazgató 1988-89-tól szadeszos, tavaly őszig senkit nem érdekelt a pártállása, most viszont káromkodásokba foglalják a nevét. Lehet hogy változtatásokat eszközölt a tanterven? Némi buzis ,holós, és nemzetellenes "EU-s, toleranciára nevelő" tansegédanyagok miatt lehet ez. Ja, meg a választások, a rendőrroham.
Legalább kinyílt az emberek szeme, ugyanis ez a zsidó igazgató a szamizdatos idők óta !! szadeszos volt.
2007. 05. 28. 20:02
Anno olyant csináltunk, hogy kinn állt iskola hátső udvarán egy fészerben az egyik iskolabusz, tiszta por volt, mi meg telerajzoltuk rendes, élénálló HOROGKERESZTEKKEL. Úgy ment vele végig a sofőr üresen Szigetszentmiklósra valami cserediákokért, csak ott vették észre a horikeriket :-)
Még csak le sem buktunk :D
2007. 05. 28. 20:03
Mondjuk a szamizdatos időkre van mentség.
Akkor ők voltak a legerősebb antikommunisták.
De arra a nemzetellenes magyarfalásra, ami utána jött, NINCS!
2007. 05. 28. 20:05
A németellenes bűntudatkampány, "az idegen szép" neve az activ gegen hass, az NPD-sek viszont spéci ellenpropagandát dolgoztak ki ez ellen az agymosás ellen. Ilyen német trikolóros kéznyom a hülye zsidós mozgalmuk jele. Ja, elsősorban iskolákban nyomulnak...
2007. 05. 28. 20:07
Azért meg kell nézni ,miket is írtak azokban a szamizdatokban.
A zsidók, zsidósak elsősorban gazdasági reformokat követeltek.
Legalábbis a Beszélő, amiből megvan sok, ilyen volt.
2007. 05. 28. 20:10
Lám, fiatalok, van már mi ellen lázadni : legyünk nácik :D
A nagy antifasiszta punk meg (mostmár az új rapperek ebből a Pilu-féle vonalon kiszállnak, lesz nemzeti rap) rapper "lázadók" nevetségesek szerintem.
2007. 05. 28. 20:11
Sajnos még nem olvastam túl sok beszélőt.
Gazdasági reformokon már akkor is a szociális háló felszámolását értették?
Ez az NPD ellenpropaganda érdekelne... :)
Erről még nem olvastam sehol.
(na most viszont megyek vissza tanulni...)
2007. 05. 28. 20:18
Megkeresem neked, de németül van ám, nem baj?
2007. 05. 28. 20:24
Beszélőről írta valaki egy fórumon :
"Azt a maszekok, taxisok, pesti zsidók olvasták, meg a hülyék"
Tömör lényegretörő kritika :D
2007. 05. 28. 20:32
Nem baj, van szótárprogram.
Meg nyilván vannak grafikai elemei is. :)
"maszekok, taxisok, pesti zsidók, meg a hülyék"
LOL
2007. 05. 28. 22:17
Kurcsány:
"A Magyar Szocialista Pártban is akadnak olyanok, akikben meg lehet ehhez az ambíció, a tehetség, és a támogatottságuk is megfelelő. Ilyen Szili Kati, de ilyen Szekeres Imre, Lendvai Ildikó vagy Kiss Péter. Verseny van, ezt el kell fogadni" – jelentette ki a miniszterelnök.
Itt már szinte minden bizonytalan, de egy biztos: Ha Lendvai "Skizo" "Sipánka" Ildikó akar felettem kormányozni, az neki nem fog sikerülni, mert másnap én már nem leszek az országhatárokon belül megtalálható és tőlem egy büdös buznyákot nem fog látni az államkassza az hétszentség. Ezt már nem bírnám elviselni. Egyszer már megcsináltam a Horn "Pufi" Gyuszka alatt. Na persze tisztában vagyok vele, hogy nem siratna meg egyik sem, de erre nekem van szükségem az önbecsülésem miatt. Egy szemétláda uralkodása sem semmi, de egy agyalágyult azért már sok lenne....
2007. 05. 28. 22:18
Szótárt elő :D
Jugend braucht Visionen!
Der Staat ist gegenüber seiner Jugend verpflichtet und muß ihr eine lebenswerte und sichere Zukunft bieten. Diese Pflicht wird in der BRD auf sämtlichen Ebenen vernachlässigt. Immer weniger Jugendliche haben heute noch das Glück, eine Lehrstelle zu finden. Selbst wer einen Ausbildungsplatz bekommen hat, kann nicht voraussehen, ob die derzeitige Arbeitsmarktsituation eine weitere berufliche Entwicklung zuläßt. Die neuen Sparpläne der Bundesregierung sind ein weiterer Schritt in die falsche Richtung.
Bereits in den letzten Jahren wurden an Schulen und Kultureinrichtungen zahlreiche qualifizierte Kräfte aufgrund von Sparmaßnahmen entlassen. Hier stiehlt sich der Staat aus seiner Fürsorgepflicht! Es kann nicht weiterhin als normal hingenommen werden, daß Jugendliche ihre Freizeit in Spielhallen oder auf der Straße verbringen müssen!
Die wachsende Perspektivlosigkeit innerhalb der Jugend ist auch eine Folge der von Schule, Politik und Medien verschuldeten Wertelosigkeit! Die heutige Massenkultur erzeugt inhaltsleere Individualisten, deren Unzufriedenheit sich immer öfter in sinnloser Gewalt äußert! Die ansteigende Jugendkriminalität sowie der zunehmende Alkohol- und Drogenmißbrauch sind nicht nur Zeichen sozialer Zukunftsangst, sondern auch Symptome für den Mangel an Idealen und positiven Lebensvorstellungen.
Diese gefährliche Entwicklung muß rückgängig gemacht werden. Stattdessen müssen die notwendigen Mittel zur Durchführung von Jugendprojekten bereitgestellt werden, die Ideale vermitteln und den Gemeinschaftsgedanken fördern. Dazu zählt neben der Förderung von Jugendorganisationen auch die verstärkte sportliche und kulturelle Fürsorge und Erziehung finanziell benachteiligter Jugendlicher!
Jugend braucht positive Vorbilder, an denen sie sich orientieren kann! Deshalb müssen verantwortliche Politiker in Auftreten und Verhalten tadellos sein.
Der Verfall des Bildungssystems bedroht das soziale Gefüge sowie die wirtschaftliche und wissenschaftliche Leistungsfähigkeit Deutschlands. Der Bildungsabbau ist das Ergebnis falscher Unterrichtsmethoden und unsinniger Sparmaßnahmen. Wir brauchen wieder Schulen, die die Grundlagen der Allgemeinbildung und unseres geistig-kulturellen Erbes vermitteln. Bildung darf aber nicht nur abstrakte Wissensvermittlung sein.
Das Schulsystem muß nach Leistung differenziert werden und eine Elitenbildung zulassen. Bildungsziel muß die Förderung der deutschen Jugend zum Heranreifen von Persönlichkeiten sein, die befähigt sind, Verantwortung in unserem deutschen Gemeinwesen zu übernehmen. Bildung darf kein Privileg der Reichen sein.
Mehr Investitionen in Schulen und Universitäten sind notwendig, um einen zeitgemäßen Unterricht zu gewährleisten. Das dreigliedrige Bildungssystem – mit einer gemeinsamen Grundschulbildung und einer differenzierten Oberschulausbildung mit Gymnasium oder Realschule – bietet die besten Voraussetzungen für eine an der Leistungsfähigkeit des Einzelnen orientierten schulischen Ausbildung. Logische Konsequenz ist die grundsätzliche Ablehnung des Gesamtschulsystems, das einem längst widerlegten Gleichheitsdogma entsprungen ist. Es muß wieder die uneingeschränkte Freiheit der Wissenschaft an den Universitäten und Fachhochschulen gegen ideologische Bevormundung durchgesetzt werden. Die Einheit von Forschung und Lehre ist wiederher-zustellen. Die Massenuniversitäten müssen künftigen Eliteschulen weichen!
Wir fordern:
Jeder deutsche Jugendliche muß einen Ausbildungsplatz bekommen, der seinen Fertigkeiten und Fähigkeiten entspricht!
Die Einführung getrennter Schulklassen von Deutschen und Ausländern, solange die von uns geplante Ausländerrückführung noch nicht abgeschlossen ist, um die kulturelle Identität jeder Volksgruppe zu wahren.
Deutschland braucht ein staatliches Ausbildungssofortprogramm, welches kleinere Betriebe mit Fördermitteln ausstattet, um die Aufgabe der betrieblichen Ausbildung übernehmen zu können.
2007. 05. 28. 22:45
Todo: Danke. :D
Basti: Jaaaj, pedig cenzor elvtársnő olyan jóóól megreformálná a médiát. ;P
2007. 05. 29. 0:30
NPD honlap. Ezek nem Jörg Haider féle amatőrök, més sokra viszik a jövőben... Pedig németeknél szigorú igazságtalan zsidó elnyomó törvények vannak ám! Úgy látszik, a tiltás a német népben is ellenérzést szül.
http://www.npd.de/index.php?sek=0&pfad_id=9&vid=757
2007. 05. 29. 8:41
Utálom az SZDSZ-t.Nem volt elég nekik a szexuális kisebbségek jogaiért való kampányharccal szimpatizánsokat toborozni,újabb és újabb területre merészkednek.Most a pedofilok az új szavazóbázis,akiket meg kell célozni.Hova fajul ez még?Következnek majd a nekrofilek meg az állatszexesek?
2007. 05. 29. 10:09
Mivel a normális emberek már rég átlátnak rajtuk, kénytelenek a devianciák felé fordulni. Azért tartok tőle, hogy a zsidók, buzik, fröcsögő antifasiszták, pedofilok és más beteg gondolkodásúak (torzult személyiségűek) megint beszavazzák őket a parlamentbe. A közvélemény kutatás nem releváns az ő esetükben, mert már nem merik bevallani.... Ugyanúgy, mint a népszámláláskor valami 4000-en vallották magukat zsidónak Budapesten.
2007. 05. 29. 13:22
A tévéostrom utáni héten (önk. választás kampány, ugye) a szadesz kirakott az iskolába egy rakás "liberális hét" programajánlót.
A kukában landolt mind amikor találkoztam velük...
2007. 05. 29. 13:47
Arra jók a libsi happeningek, hogy a résztvevő közszereplőket, művészeket, "celebeket" mindjárt egy képzeletbeli feketelistára tegyük. vágó istván, korda pár, somló tamás, stb.
Mondj valamit
Nem regisztrált felhasználóknak hozzászólni csak rendes e-mail cím megadásával lehet.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.