Elfen kislány
Az áldást sodika küldte 2007. december 30., vasárnap - 18:55-korCímkék: anime elfen enek lied zene
10 komment
A legtöbben azok közül, akik valaha is találkoztak az Elfen Lied anime Lilium című betétdalával, főként érett női hangon, vagy mély orgánumú férfikórus által előadott változatban ismerik.
Ehhez képest igencsak különös érzés egy fiatal leányka énekhangján hallani mindezt.
Ha megnézitek, a YouTube tele van olyan amatőr videókkal, melyeken különböző emberek próbálják a saját hangszereiken eljátszani ezt a cuccot, vagy elénekelni azt. Az eredmény igencsak vegyes, mert bár bőven akad a maga módján mesteri produkció, de előfordul olyan hamis nyöszörgés is, amitől az ember a világból képes lenne kiszaladni.
Mindez nem véletlen, ugyanis első hallásra könnyen énekelhetőnek tűnik a cucc, vagy legalábbis arra sarkalja az embert, hogy megpróbálkozzon vele, elvégre elképesztően fülbemászó a dallama. Ennek ellenére igencsak nehéz tisztán elénekelni.
Én már csak tudom, az előbb megpróbáltam, de inkább nem töltöm fel az erről készült mp3-at. :D
By SoDI
Eddig 10 komment érkezett ()
2007. 12. 30. 22:00
Én Front 242 számokat karaokéztam már, azt könnyű, mert ritmusos :))
2007. 12. 30. 22:14
De ott nem kell skálázni :)))
Itt az a durva, hogy amikor karaokézod, azt hiszed, tiszta a hangod, aztán zene nélkül visszahallgatva elborzadsz.
De már haladok nagyon. :))
Menni fog ez!!+ :D
2007. 12. 30. 23:00
Mondjuk ezt
http://www.youtube.com/watch?v=-a7dYIFcSdc
http://www.waste.org/front242/lyrics/takeonelive.html
:-))
2007. 12. 30. 23:03
Dal és szöveg http //href.hu/x/4aj8 http //href.hu/x/4aj7
A német NS indulókat is könnyű karaokézni XD
2007. 12. 30. 23:22
Ez az európai Lilli boszorkány folklórt integráló anime? :)
2007. 12. 30. 23:24
E-RIIII-KAA :D
2007. 12. 30. 23:35
Nemtom, a germán mitológiára inkább utal.
Eduard Mörike-nek volt egy Elfenlied című verse.
---
Elfenlied
Bei Nacht im Dorf der Wächter rief: Elfe!
Ein ganz kleines Elfchen im Walde schlief
wohl um die Elfe!
Und meint, es rief ihm aus dem Tal
bei seinem Namen die Nachtigall,
oder Silpelit hätt' ihm gerufen.
Reibt sich der Elf' die Augen aus,
begibt sich vor sein Schneckenhaus
und ist als wie ein trunken Mann,
sein Schläflein war nicht voll getan,
und humpelt also tippe tapp
durch's Haselholz in's Tal hinab,
schlupft an der Mauer hin so dicht,
da sitzt der Glühwurm Licht an Licht.
Was sind das helle Fensterlein?
Da drin wird eine Hochzeit sein:
die Kleinen sitzen bei'm Mahle,
und treiben's in dem Saale.
Da guck' ich wohl ein wenig 'nein!«
Pfui, stößt den Kopf an harten Stein!
Elfe, gelt, du hast genug?
Gukuk!
---
Angol fordításban:
Eduard Mörike - ElfenLied
At night in the village the watchman cried "Eleven!"
A very small elf was asleep in the wood -
just at eleven! -
And he thinks that the nightingale
must have called him by name from the valley,
or Silpelit might have sent for him.
So the elf rubs his eyes,
comes out of his snail-shell house,
and is like a drunken man,
his nap was not finished;
and he hobbles down, tip tap,
through the hazel wood into the valley,
slips right up to the wall;
there sits the glow-worm, light on light.
"What are those bright windows?
There must be a wedding inside;
the little people are sitting at the feast,
and dancing about in the ballroom.
So I'll just take a peep in!"
Shame! he hits his head on hard stone!
Well, elf, had enough, have you?
Cuckoo! Cuckoo!
2007. 12. 31. 1:00
Ők az erdei aprónépet értik elf alatt mi meg a tündéreket akik ember méretűek.
2007. 12. 31. 12:56
Az entartete Kunst elődjét tessék kihagyni az ilyen manga-buziságból!
http://static.twoday.net/mahalanobis/images/Klimt__Der_Kuss.jpg
2007. 12. 31. 13:44
hapták: Jééé!
És ezt tényleg innen van! :D
Ez az anime különben tele van művészettörténeti és mitológiai utalásokkal... De ez még nem akadályozza meg azt, hogy folyjon benne a vér és a belek. :DD
Ezek a japánok különben ilyenek.
A középkorból maradt hagyományaikon kívül semmijük sincs, ami eredeti, viszont mindent faszán másolnak és "továbbfejlesztenek". :D
Mondj valamit
Nem regisztrált felhasználóknak hozzászólni csak rendes e-mail cím megadásával lehet.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.