Történelmi rovat
Az áldást sodika küldte 2008. március 10., hétfő - 20:33-korCímkék: 2006 eroszak forradalom mtv ostrom rendorseg tortenelem video
6 komment
Miután tavaly maga Gergényi Péter nyilatkozott úgy, hogy 2006 ősze már történelem, így azt hiszem, érdemes az alábbi, eddig soha nem látott anyagot amolyan történelmi érdekességként az érdeklődő közönség elé tárnom.
Amikor az MTV ostroma után minden attól volt hangos, hogy a rendőrség szégyenszemre tapasztalatlan irodistákat küldött a köztévé védelmére, az ORFK egy olyan közleményt adott ki, melyben határozottan kikérték maguknak, hogy a hősiesen életüket kockáztató, és bátran helytálló tömegoszlatókat bárki is ilyen lekicsinylő hangnemben sértegesse.
Hangsúlyozták, hogy kollégáik megfelelő kiképzésben részesültek az esemény előtt, ezért a történtekért a legkevésbé sem lehet hibáztatni őket. (Ez nyilván arra a fiatal rendőrlányra is érvényes, aki az ostrom közepén egyszerűen sírva fakadt, és úgy kellett hátul kilopni, nehogy az ő arcával legyen tele minden média.)
Hogy ebben a kérdésben mi volt az igazság, azt szerintem a korábban megismert tények mellett az egyik helyszínen rögzített felvételem is kiválóan jelzi. 2006 őszén az újságírói megbízásom alapján dokumentáltam az utcai eseményeket, és ennek kapcsán került rögzítésre, amint a tévéostromnál az egyik legsúlyosabban megsebesült rendőr elszakad a társaitól, a földre kerül, majd megrugdossák.
Nos, senki ne mondja nekem, hogy megfelelő kiképzésben részesült egy olyan csapat, amelyik egyszerűen hátra hagyja az egyik társát, védtelenül, szabad prédául kínálva fel őt az első sorban tevékenykedő futballszurkolóknak.
Ha nem megy a fenti videó, akkor kattints ide, ide vagy ide!
Ha esetleg a felvételen megsérülő REBISZ-es (készenléti egységes) úriember olvasná:
Itt nem arról van szó, hogy én kétségbe vonnám az Ön vagy a kollégái kvalitásait, de az tagadhatatlan, hogy megfelelő kiképzés után senki nem követhet el akkora hibát, hogy védtelenül magára hagyja bármelyik kollégáját is. Nem a képességgel volt a gond, hanem a felkészültséggel.
Itt egyértelműen igen súlyos mulasztást követett el az, aki ezeknek a rendőri egységeknek a kiképzését végezte, mégse hallottunk hírt az elmúlt másfél évben arról, hogy ezért bárkit is felelőségre vontak volna.
A tüntetők kollektív hibáztatása néhány keményfejű fociszurkoló egy-két elhajlása miatt (földön fekvő emberre úriember soha nem támad) viszont rendszeres eleme az akkor történtek balliberális tálalásának.
Arról a tényről, hogy akármi is történik, egy megfelelő kiképzési programon átesett, és normálisan felszerelt rendőri csapatban senkinek sem szabadna megsérülnie, nem beszél senki. Holott tény, hogy ilyen módon a felvételen látott incidensnek is érdemes lenne a rendőrségen belül megkeresni a hanyag mulasztás okán elmarasztalható felelősét.
Egyébként, ha valakit érdekel, itt letölthető az összes, 2006 szeptemberében rögzített videófelvételem. Vágatlanul, cenzúrálatlanul, másfél órányi videóanyag:
UPDATE 2009. márciusában: ÚJRA ELÉRHETŐ!
(A zip-ben lévő mp4 kiterjesztésű videók a Media Player Classic nevű programmal játszhatóak le. Mivel nem álltam át nyári időszámításra, ezért minden egyes felvétel metaadata egy órával korábbi időpontot jelent.)
Aki pedig néhány perc terjedelemben a bennük látható látványosabb jelenetek kiválogatására kíváncsi, az szemezgessen kedvére a kapcsolódó videóim között. :)
By SoDI
Kapcsolódó saját videóanyagok 2006 őszéről:
-
SoDI tévét néz (belülről :))
-
Vicces gyújtogató srác (vígjátékba illő mozzanat)
-
Rendőrautó felgyújtása a Blahán (sodi nevű olvasónk...)
Eddig 6 komment érkezett (
)
2008. 03. 10. 20:39
Tessenek tanulni történelmet...
2008. 03. 10. 21:28
Felhívnám valamire a figyelmet:
"(Ez nyilván arra a fiatal rendőrlányra is érvényes, aki az ostrom közepén egyszerűen sírva fakadt, és úgy kellett hátul kilopni, nehogy az ő arcával legyen tele minden média.)"
Itt a lényeg! Tudvalevő, hogy a nő nagyobb harmóniában él a természettel, révén teste a ciklusokhoz jobban hozzá van kötve. A női lélek erősebben hallja a "természet hangjait", ezért is szokták olyan szokszor mondani, hogy "nem is tudom, hogy mit akarok". A férfi inkább teremtőerőt kapott, s ha döntött teremt úgy, hogy nem néz se Istent, se embert. Persze ha nézi, akkor jó, ha nem, nem. Ez az eset nem egyedi. A világháború alatt kiképeztek egy női osztagot. Kemények voltak meg minden, de amikor a csatatérre kerültek sírva fakadtak X idő elteltével - már akik még életben maradtak. Nehogy azt higyjétek, hogy ez kinevetni való! Észre kéne venni, hogy a félelemmel párosúlt erőszak élet és természetellenes! Főleg, hogy itt is egy rohadt színjáték keretében történik minden, tehát még értelme sincs! Pl. ha a világháborúban tudták volna az emberek, hogy valójában mi mentén zajlottak a dolgok, nem lettek volna hajlandóak harcolni. Itt a tüntetésen is ez a helyzet, hogy a tömeg nagy résza hazament volna, ha konkrétan megkapta volna előre azokat az információkat, amit most csak sejtünk, elvégre miért aszisztáljunk a hatalom sakkjátszmájához? Jó érzés drótbábúként létezni? Akik meg nagy erőszakhívők és a hadisten csillagazata alatt születtek, azoknak meg ajánlom, hogy plakátolják ki a bankokra, s főleg a Magyar Nemzeti Bankra, hogy "Nemsokára vége lesz az uralmatoknak, s az emberek ismét birtokukba veszik saját államukat, s ezáltal életüket, ti pedig eltüntök a történelemből." Vagy hasonló.:)
Szívessen beszélgetnék azzal a rendőrnővel, kicsit sajnáltam is...
2008. 03. 10. 21:35
Azért én úgy gondolom, hogy őt ki lehetett volna szűrni, és nem szabadott volna odaengedni.
2008. 03. 11. 0:08
Tegyük fel az egységparancsnok egy láncszem, s nincs benne gonoszság: ezesetben túlságosan is úgy láthatta, hogy ő ott egy rendőr, nem pedig egy nő. Ezért bennemaradt a cspportban.
2008. 03. 12. 3:36
Látom különben, az "exkluzív történelmi anyag" nem nagyon érdekli a nagyérdeműt :)
2009. 03. 19. 22:02
UP!
Hogy tudjam szerkeszteni. :)
Mondj valamit
Nem regisztrált felhasználóknak hozzászólni csak rendes e-mail cím megadásával lehet.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.