TurulA csütörtökre szervezett Turul-mentő tüntetés kapcsán én csak annyit jegyeznék meg, hogy itt és most nem igazán tűnik időszerűnek.

Több okból sem.

Egyrészt nyár közepén, amikor minden második-harmadik ember nyaralni megy, igen vicces gondolatnak számít tömegrendezvényekben gondolkodni. Az uborkaszezon az bizony uborkaszezon. Egészen más lenne persze a helyzet, ha valóban veszélyben lenne a szobor, és rohanni kellene a megvédésére (ez esetben kivételesen még én magam is a tettek mezejére lépnék), azonban ez egyelőre nincs így.

Nem vagyok jogi szakember, azonban úgy gondolom, azután, hogy Pokorni a Fővárosi Bíróság előtt megtámadta a Közigazgatási hivatal azon határozatát, mely - hatálytalanítva a néhány hete megszületett fennmaradási engedélyt - a ferencvárosi jegyzőhöz utalja az ügyet, jó időre elintézettnek tekinthető a kérdés.

Elhúzzák olyan szépen ezt 2010-ig, hogy öröm lesz nézni. :)

  • No persze ettől még, aki ráér, legyen ott csütörtökön, este hétkor a Turulnál!

Én mindenképpen ott leszek. 

By SoDI


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!