PolitikusNos, ehhez érdemben maximum csak annyit lehet hozzászólni, mint amit Kuncze Gábor is mondott, amikor a gyógyszerészek tiltakoztak a patikaliberalizáció ellen.

  • „Persze, hogy ők ellene vannak. Közvetlen anyagi érdekükben áll. Éppen ezért lesznek az ő szakmai érveik érdektelenek ebben a kérdésben.”

A Jobbik nekem sem a szívem csücske, lásd például itt (a Jobbik válaszát itt, és majd jön hozzá egy interjú a közeljövőben), így a tisztességes verseny sincs ellenemre.

Az egyetlen probléma, hogy jelenleg a nemzeti radikálisok által választható két fél közül egyikről sem lehet érdemben tudni semmit. Ki a franc az a Szegedi Csanád? (Úgy értem, miket csinált az utóbbi időben, amitől érdekes lenne?) Másik oldalon pedig mi a franc az a Zöld Párt?

Csupán erre a két kérdésre kellene választ kapnunk a közeljövőben. :)

Addig viszont korai véleményt mondanunk bármiről is.

Már kivéve persze erről:

Mi több, egy állítólagos megállapodást is állítólag felrúgva vélhetően másodszor ront neki a számára tömény ingyenreklámot biztosító kitudjamelyik.info-nak, anélkül, hogy az rossz szóval illette volna.

Kuruc.info

By SoDI


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!