Időről időre megkísérlek betekintést engedni nektek a személyiségemet meghatározó motivációkba, (lásd például a részletes bemutatkozásomat), azonban rendre azt kell tapasztalnom, hogy minden igyekezetem ellenére nem jutnak célba a szavaim. Ezernyi alkalommal leírtam már (kimerítő részletességgel, és indoklással például itt és itt), hogy nincs bennem szemernyi gyűlölet semmilyen etnikum, vagy vallás irányába, ám ennek ellenére állandóan azt a hazugságot kell visszaolvasnom magamról, miszerint úgymond gyűlölködő antiszemita lennék.

Leginkább azok a találgatások érthetetlenek számomra, melyek az életemben bekövetkezett azon különböző fordulópontok időpontjait próbálják kitalálni, amik meghatározhatták a jelenlegi világlátásomat. Ezek a gondolatmenetek ugyanis arra a feltételezésre épülnek, miszerint én holmi ingatag szélkakas lennék, akit a környezeti hatások szelei folyton egyik alapértéktől a másikig  sodornak. Pedig mi sem áll távolabb az igazságtól, elvégre kevés olyan rendíthetetlen világszemléletű ember dolgozik a nemzeti oldalon, mint én.

Amióta csak az eszemet tudom, sziklaszilárdan a mostani világlátásomat vallom magaménak. Olyannyira így van ez, hogy még a politikai öntudatosságom első szikráinak idejéből, általános iskolás koromból sem emlékszem olyan gondolatfoszlányokra, melyek akár csak a legcsekélyebb ellentmondásban is állnának a jelenlegi, kiforrott közéleti álláspontjaim rendszerével.

Nincs az életemben semmiféle meghatározó fordulópont, én ugyanis - mint ahogyan azt már legutóbb is leírtam - magam vagyok az emberi következetesség személyes megtestesülése. Talán éppen ezért van az, hogy abszolút nulla toleranciával viseltetek a politikai hűtlenség, és a jellemtelen világnézeti csapongás valamennyi megnyilvánulása felé.

Az eddigiek során már számtalan alkalommal nyújtottam kielégítő összefoglalást nektek arról, hogy miként viszonyulok a közélet egyes vitás kérdéseihez. Részletesen leírtam, szerintem miért egyedül a nemzeti oldal képviseli a józan észt a hazai közéleten belül, miért lehet szükséges egyes balliberális újságírók megregulázása, és miért érzem úgy, hogy bizonyos dolgokat érdemes megtanulni a zsidóktól. De saját magamra vonatkoztatva is világossá tettem, miért vagyok nemzeti gondolkodású, miért érzem magam egyenes embernek, miért nem hiszem magam tehetősnek, miért éreztem szükségesnek - egyesek szerint szokatlan - fotókat publikálni magamról, miért meggyőződésem, hogy reálisan látom a különféle események hatásait, miért vagyok minden támadás ellenére kitartó hazafi, miért nem hiszem, hogy ezzel égetném bármelyik iskolámat is, miért nem gondolom, hogy ez veszélyeztetné az egzisztenciámat, és hogy miért vagyok büszke a származásomra.

Az ember azt hinné, hogy ilyen részletes kifejtések után már nem merülhetnek fel újabb félreértések, azonban újra és újra csalódnom kell. Néha már arra gondolok, hogy teljesen felesleges visszatérni az igaztalan rágalmakra, elvégre aki annak ellenére egy gyűlölettől fűtött szélsőségnek hisz engem, hogy szinte heti rendszerességgel leírom, milyen mélyen elítélem a valódi szélsőségeket, az tudatosan hazugságokban akar hinni; az ilyen ember tehát gyógyíthatatlan.

Miután azonban mindig akadhatnak új emberek, akik eddig nem tudtak  elegendő energiát szánni a megismerésemre, ám ennek ellenére szükségét érzik, hogy fröcsögő véleményeket fogalmazzanak meg és tegyenek közzé rólam, azt hiszem, érdemes lehet a legújabb, és a legtöbbet hangoztatott rágalmakkal szemben alant megnyugtató cáfolatot nyújtanom.

Antiszemitizmus, zsidógyűlölet?

Az igazat megvallva ezt a kérdést véglegesen el lehetne intézni annak a vitathatatlan ténynek a megemlítésével, miszerint aki a politikai indíttatású anticionizmust, vagy a Talmudi gyűlöletirodalommal szembeni kritikából eredeztethető antijudaizmust antiszemitizmusnak hazudja, az vagy elvakult zsidó, vagy szánalmas zsidóbérenc, azonban, miután a felületes, és demagóg szemlélő egy hasonló gondolatmenetben ismételten csak az antiszemitizmusom (konkrétan: esetleges zsidógyűlöletem) bizonyítékát vélné meglátni, azt hiszem, érdemes ezt a gondolatot kicsit mélyebben is kifejteni.

Mint azt már ezernyi alkalommal elmagyaráztam, nekem az égvilágon semmi bajom a zsidókkal, elvégre aki faji vagy kulturális alapon támad más embereket, az a gyűlölet olyan szintjén él, amelyet egy intelligens kultúrember csak igen nehezen tudhat tolerálni. Én azonban, mint keresztény hívő, főszabályként mindig is az emberi humánum, és embertársaink kölcsönös tiszteletének pártján álltam. Ez a szemlélet viszont megköveteli az összes emberellenes, és fajgyűlölő eszme elítélését. (A hungarizmus mellesleg nem tartozik ezek közé, Szálasi Ferenc ugyanis meglátásom szerint nem volt fajgyűlölő.)

Az előbbiekre kiváló bizonyíték, hogy néhány éve annyira megbíztam egy zsidó emberben, hogy milliókat adtam neki kölcsön, és a lakásomat is kockára tettem a kedvéért. Sőt, örömmel végeztem volna a számára dokumentációs munkát zsidó vonatkozású kegytárgyak katalogizálása tárgyában is, melyhez hasonló feladatokat egyébként a mai napig szívesen elvállalnék, elvégre kultúrafüggetlenül minden egyes antikvitás ugyanannyira értékes a szememben.

Mindezzel együtt, az emberiesség szeretete véleményem szerint megköveteli, hogy az olyan gyűlölettől áthatott, ENSZ határozat által is elítélt eszméket, mint amilyen a cionizmus, minden jóravaló ember éles kritikával illesse - a követőikkel egyetemben. Ugyanígy, bár a világ összes többi vallásával együtt a zsidó hit is megérdemli, hogy mély tisztelettel, türelemmel, és megértéssel közeledjünk hozzá, ez a baráti hozzáállás csak odáig terjedhet, amíg a túloldalon nem érvényesülnek a Talmudi gyűlöletirodalom utálatos kirohanásai. Ilyen vonatkozásban tehát a zsidó származású, ám elkötelezett magyar hazafi, Reiner Péter még abban az esetben sem érdemelne részünkről megvetést, ha vallását rendszeresen gyakorló zsidó lenne, mint ahogyan az Iráni elnökkel jó kapcsolatot ápoló anticionista ortodox rabbik is minden jó érzésű ember igaz barátai. Aki pedig őket támadja, valódi antiszemita.

Az igazat megvallva nem is értem, hogy a fentiek alapján hogyan lehet képes engem bárki is antiszemitának bélyegezni, miután nemrég Dósa Istvánnal kapcsolatban is világosan kifejtettem, hogy milyen éles a különbség a talmudi gyalázat ellen tiltakozó enyhe antijudaizmus, a politikai indíttatású anticionizmus, és az antiszemitizmus között.

Az, hogy ezzel együtt néha rávilágítok olyan részletesen dokumentált alapigazságokra is, miszerint sivatagi és belterjes népként a zsidóság a magyaroktól eltérő egészségügyi jellemzőkkel rendelkezik, vagy az, hogy egyes magyarellenes kirohanások vonatkozásában kiemelem a vele érintett közszereplő egynémely fizikai jellemzőjét (például „taknya-nyála egybefolyik”) mindössze csak arra szolgál, hogy rávilágítsak arra a kétségbevonhatatlan tényre, miszerint egy épelméjű ember soha sem ragadtathatja magát az észérvek elhallgatására, illetve hogy megmutassam: bár általánosítani még ezek alapján sem szabad, de ennek ellenére letagadhatatlan, hogy adott fokú magyargyűlölet kapcsán egyértelmű bizonyos külső megjelenéssel bíró körök túlreprezentáltsága.

Ne feledjük, a miskolci rendőrkapitány múlt heti esete óta pontosan tudhatjuk, hogy egyszerű tények egyenes kimondása nem számíthat szélsőségességnek Magyarországon - legyenek a tények akármilyen fájdalmasak is egyesek számára.

Emberek lenézése

Nos, miután legutóbb már világosan kifejtettem, hogy miért igaztalan rágalom engem más emberek lenézésével rágalmazni, erre talán felesleges is sok szót vesztegetni, azonban ennek ellenére megkísérlem világossá tenni az igazságot mindazok számára, akiknek még mindig nem sikerült felfogniuk.

Az igazat megvallva, szociálisan hátrányos helyzetű, pénztelen diákként eleve nem lehetek képes lenézni egyetlen embertársamat sem, sőt, miután a magyar átlagnál sokkalta megértőbb vagyok még a cigányok segélyezésének kérdésében is, a napnál is világosabb lehet mindenki számára, hogy az elesettek mély megértése kevés fiatalra jellemző olyan mértékben, mint rám.

Helyettem sokkal inkább azok az érzéketlen disznók fölényesek, és gőgösek másokkal szemben, akik folyamatosan amiatt támadnak engem, hogy kizárólag szociális támogatások segítségével vagyok képes folytatni a tanulmányaimat. Mintha az, hogy valaki nem képes állami támogatás nélkül érvényesülni, valami istentelen szégyen lenne egy még csak tanulmányait folytató fiatalember esetében.

Sőt, tovább megyek! Az az igazán fölényes, és lekezelő, aki szociális vitákban nem általja magát dolgozó embertársai fölé helyezni azzal, hogy nem győzi hangsúlyozni: ő maga mennyire értékes és fontos munkát végez. Bár én magam minden alkalmat megragadok, hogy kifejtsem: a munkaidő-érték elmélet a XXI. században kizárólag ostoba marxisták szájából hangozhat el, ám ennek ellenére a hozzáadott értékre kiélezett szemlélet propagálásával együtt is sziklaszilárdan hiszem, hogy erkölcsileg minden egyes munka ugyanolyan fontos. A hidegburkoló vagy a hegesztő tevékenysége emberileg nem jelentéktelenebb egy tanár vagy egy orvos munkájánál.

Én magam soha életemben nem mondtam, és soha nem is fogok olyat mondani, hogy bármilyen szakma jelentéktelenebb, illetve kevésbé fontos lenne az általam végzett tevékenységnél. Akinek viszont mégis a saját munkájának fontossága, és a belé fektetett energia az egyetlen érve, az egyrészt menthetetlenül beleragadt a szociális demagógia bolsevik mocskába, másfelől pedig mérhetetlenül gőgösnek és lenézőnek mutatkozik minden egyes embertársa irányába, aki akár csak egy szemernyit is rosszabb helyzetben van nála.

Az ilyen, embertársait lenéző személynek tehát a másokra való mutogatás helyett előbb önvizsgálatot lenne érdemes tartania.

Kezdheti mondjuk azzal, hogy példát vesz rólam.

Szóval a továbbiakban csak a fentiek fényében tessék engem szélsőségesnek hazudni.

By SoDI


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!