Na, a változatosság kedvéért ma is a megszokott kerékvágáson kívül maradunk, ugyanis a tegnap helyre tett félreértések mellett akad még egy ormótlan nagy baromság, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül.

Vagy a tízedik helyről olvasom vissza azt a hülyeséget, miszerint én úgymond „utálom” Tomcatet. Ez már csak azért sem lehet igaz, mert amíg valaki nem csatlakozik az ellenség táborához, vagy nem árt közvetlenül és személyesen nekünk, addig semmi okunk sincs arra, hogy gyűlöletet érezzünk az illető iránt.

Na már most, olyan ostobaságot, miszerint Tomcat a cionisták ügynökévé vált volna, még a Kuruc.info sem állított soha, ráadásul nincs az égvilágon semmi, amiben személyesen nekem ártott volna. Ennyinek talán elégnek is kellene lennie a gyűlöletemet feltételező hazugságok cáfolataként, azonban kibontanám kicsit részletesebben is ezt a gondolatot, mielőtt megint nekem támadnának azok a kötözködő balfaszok, akik gyermeki örömmel ragadják meg a nem kellő alapossággal szájba rágott okfejtések látszólagos hiányosságait.

Azt már ezer alkalommal tisztáztam, hogy én mindig és minden körülmények között pontosan ugyanazon alapelvek mentén szemlélem a világot, éppen ezért, ha valakiről látszólag megváltozik a véleményem, az soha nem az én, hanem az illető pálfordulását jelenti.

Az én felfogásomban a nemzeti oldalnak illendő osztatlan egységet mutatnia, ennek pedig a gyakorlatban arra az alapvető gondolatra kellene épülnie, miszerint mindenki felé kizárólag a becsületesség, egyenesség, őszinteség, kölcsönös tisztelet, és bajtársi bizalom alapján közeledünk, feltéve, hogy az illető magáénak vallja a közös nemzeti céljainkat.

Ez persze azt jelenti, hogy a fentieket nem csak mi nyújtjuk így, hanem másoktól is ezt várjuk el.

Ami Tomcat 2008. ősze előtti tevékenységrepertoárját illeti, az apróbb, autonóm személyiségének betudható furcsaságaitól eltekintve abszolút beleillett ebbe a képbe, és rengeteg tette miatt lehetünk hálásak neki; hogy mást ne mondjak, ha ő nem áll ki 2008. tavaszán a spontán tüntetés jogszerűségének gondolata mellett a Hollán Ernő utcai tüntetés apropóján, akkor talán a gyülekezéseknek mai napig a régi, súlyosan emberellenes és antidemokratikus szabályozása lenne érvényben.

A nemzeti egység gondolata természetesen nem azt jelenti, hogy tilos lenne a józan, és konstruktív kritika, ez ugyanis az értelmes párbeszéd lehetőségét kizáró elvárás lenne, azonban az ennek ellenére is mindenkitől elvárható, hogy ne becsmérelje a többiek erőfeszítéseit, elvégre a nemzeti harc éppen azért inspiráló környezet elképesztően tág társadalmi múlttal rendelkező réteg számára, mert mindenkinek lehetősége nyílik benne a saját lehetőségei alapján kivenni belőle a részét. Mindenki úgy harcol ahogy tud.

Ez pedig azt jelenti, hogy természetesen helyénvaló dolog a Jobbik szervezeti felépítését, illetve helyenként a kialakított véleményét vitatni, mint ahogyan teljesen normális, és a bajtársi együttműködés kereteit erősítő dolog az is, ha valaki bármelyik nemzeti szereplő tevékenységével vagy hangoztatott véleményével kapcsolatban fogalmaz meg építő jellegű kritikákat.

Mindezzel együtt viszont alapvető és mindenki számára elvárható dolog a teljes őszinteség, vagyis az, hogy kizárólag az olyan információkat tartsa vissza egy hazafi, melyekről nyíltan elmondja, hogy ezek visszatartására milyen megfontolásból van szükség.

A fentiek alapján önmagában az égvilágon semmi gond nincs Tomcatnak a „miért lufi a Jobbik” című írásával, elvégre az felfogható volt józan kritikaként, melyet egy értelmes ember vagy szervezet csak köszönettel fogadhat. Ugyanígy nem volt semmi probléma a Kuruc.info azon írásával sem, ami ennek nyomán rávilágított az előbbi cikk megszületésének motivációira, elvégre a tisztességesség, az egyenesség, és a hazafias közönség elfogulatlan tájékoztatása ezt óhatatlanul megkívánta. Valahol még az is érthető volt, amikor Tomcat kicsit neheztelve megjegyezte, hogy sokkal optimálisabb lett volna némileg később nyilvánosságra hozni ezt az információt, mert bár itt már nagyon erősen egyértelmű volt, hogy az indirekt kampánnyal voltaképp saját maga vívta ki a korai nyilvánosságot, az ezzel ellentétes állásfoglalását még felfoghattuk az eltérő nézőpontok okozta elfogadható torzításnak is.

Idáig tehát minden rendben volt...

  • Egyenesség

Önmagában azzal sem lett volna semmi gond, hogy Tomcat kötelet akart húzni a liberálisokkal, bár az október 23-i időpontot jó okkal furcsállták többen is. Azonban az már elfogadhatatlan, és az elvárható egyenesség követelményével erősen szembemenő mozzanat volt, amikor azt a tényt, miszerint néhány HVIM és Gárda tag is jelezte a részvételi szándékát, a sajtóközleményében ő már akként kommunikálta, mintha ez a fenti szervezetek hivatalos csatlakozását jelentette volna.

De ehhez hasonló hatású, joggal furcsállt momentum volt az is, amikor Tomcat anélkül hivatkozott támogatójaként Sziva Balázsra, hogy előtte kikérte volna erről a véleményét.

  • Bajtársaink erőfeszítéseinek tisztelete

A bajtársi partnerség útjáról való apróbb letérésként volt értelmezhető, amikor Toroczkai azon írását, melyben ő kikérte magának, hogy Tomcat kétségbe vonja és támadóan becsmérelje egyes hazafiak bátor igyekezetét, illetve elszántságát, a blogger egy személyeskedő hangnemű írással reagálta le. Az ezt követő párbajfelhívás, és az előle való kitérés talán mellékes is a történet szempontjából, elvégre a kiindulópont az ellenállásra is kész bátor fiatalok egyoldalú betámadása volt. (A hazafias, harcias közönség korábban egy rossz szót nem írt Tomcatről, ő mégis túllépte velük szemben az előremutató kritika kereteit, amikor apróbb taktikai megfontolások helyett a tevékenységük egészét kezdte támadni.)

  • Bajtársi bizalom

Sokak szemében szintén nem feltétlenül a tisztességesség irányába mutató mozzanat volt, amikor Tomcat világosan elmondta, hogy bár még 2006-ban fontosnak tartotta visszatartani a hazafiakra vonatkozó terhelő adatokat a hatóságok elől, méltóan ahhoz, ahogyan egy hazáját szerető magyar kezeli a cionista irányítás alatt álló rezsim nemzeti szereplők elleni vizsgálódásait, azonban 2008-ban már személyes sértődöttsége okán mégis kicsit rugalmasabban kezelte a tőlük való elzárkózást egy Molnár Balázs nevű hazafi vonatkozásában, felrúgva a nemzeti oldalon belüli viták rendezéséből a hatóságokat szigorúan kizáró hallgatólagos megegyezést.

(Ebben egyébként szerény véleményem szerint mára valahol kétoldalú a felelősség, mert ha megfigyelitek, még Novák Elődnek az egyértelműen önmaga becsületét védő feljelentésekor is (!) elhúztam kicsit a számat, mert szerintem a nemzeti oldalon belüli vitákban lehetőség szerint mindig és mindenkor mellőzni kéne a rendőrség közreműködését.)

  • Becsületesség

A kopogtatócédulák ügye lerágott csont, ezért ezt csak nagyon röviden...

  • Baj-e, hogy valaki megpróbálja kijátszani a hatalmat?
    • Nem, nem baj!
  • Baj-e, ha közben lebukik?
    • Nem, nem baj. Megpróbálta, nem jött be. Na bumm...
  • Baj-e, ha valaki a végsőkig védi a maga jogi igazát?
    • Nem, nem baj. Egy épeszű közéleti személyiségtől elvárható az érdekérvényesítés ezen szintje.

Hogy akkor mi a baj?

Nem vall becsületes jellemre a tények következetes tagadása. Ha valaki váltig hangoztatja, hogy sehol sincs meghatározva, hogy mi számít „hivatalos” kopogtatócédulának, annak ellenére, hogy erre vonatkozóan kimerítő részletességű felvilágosítással szolgált a kerületi és a Fővárosi Választási Bizottság után már a Fővárosi Bíróság is, az egész egyszerűen olyan szinten felületesen tájékozódó, és csökkent értelmű birkanyájnak nézi az olvasótáborát, ami joggal sérthet sokakat, akik egy nemzeti ügyek mellett kiálló embertől elvárnák az egyenes jellemnek a látszatát.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne észérvekkel vitatni a bíróság döntését, elvégre ott sem tévedhetetlen istenségek ülnek, azonban az olvasóközönség erős lenézését jelenti, ha valaki a nyilvánosság felé egészen máshol jelöli meg a probléma gyökerét (mi hivatalos, mi nem hivatalos cédula), és eközben a viták jogi részénél meg sem kísérel erre hivatkozni, és helyette csak a kopogtatók utólagos manipulálására próbál meg a bíróság előtt utalni.

Röviden: Nem a cselekmény a problémás, hanem az utólagos kommunikációja!

  • A bajtársak tisztelete
A mélymagyarok... Ez túl sok kommentárt nem is érdemel.

Mint látható tehát, szó sincs arról, hogy gyűlölném, utálnám, és az ellenség közé sorolnám Tomcatet. Egyszerűen arról van szó, hogy azok a rendíthetetlen és sziklaszilárd értékek, melyeket én megingathatatlannak és kétségbevonhatatlannak gondolok, egy bizonyos ponton túl már egyre kevesebb alkalommal találkoztak a tevékenységével, aminek természetesen - más hazafiakkal egyetemben - minden egyes alkalommal hangot is adtam.

Ugyanígy a fent hangoztatott alapelvek durva megsértése miatt nehezteltem meg néhány napja Gery Greyhoundra is, miután a rólam szóló Indexes fórumban anélkül kezdett el válogatott szitkokat szórni rám, egy követ fújva a Macstappancsok szépe-féle balliberális zsidókkal, hogy én korábban akár csak egy rossz szót is írtam volna róla. Vagyis megint csak: megsértette az alapelveket.

Deklaráltan negatív érzésekkel én csupán a személyes ellenségeim irányában viszonyulok, azonban egyikük sem tekinthető ilyennek.

Ehelyett a hallgatólagos alapelvek által meghatározott sövényről letérő emberek ők, akikkel szemben igenis jogos az ezt megvalósító tevékenységükre alapozott kritika. Ez nem a személyük elleni, hanem az alapvető bajtársiassági együttműködés kereteit megsértő gyakorlatukkal és tetteikkel szembeni észrevétel.

Az ilyen kritika ugyanis még mindig az elvárható tisztességes hozzáálláson belül marad. :)

By SODI


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!