Rendőrtanú: Kikérem magamnak, hogy itt gyanúsítgasson!

Tomcat: Én is kikérhetném magamnak. Engem is gyanúsítanak itt.

Rendőrtanú: Nem, magát vádolják.


Meglepően rövidre sikeredett a bombaper mai tárgyalása. Eredetileg Robint akarták volna meghallgatni, de ő azt hitte, csak legközelebb kell jönnie. A vegyészek meghallgatására pedig azért nem került sor, mert csak mostanra készültek el azok a szakértői jelentések, melyekről véleményt mondhatnának.

Tomcat és a jelentés
Tomcat és a jelentés

Így csak az egyik rendőrtanút tudta meghallgatni a bíróság.

Kommandós barátunk kiemelkedett arról a szintről, melyet az átlagrendőr szokott produkálni. Olyan kérdések hatására, amikkel Tomcat bombázta őt, a kollégái rendre szénné szoktak égni, neki viszont valaki megtanította, hogy papagájként csak a következőt kell harsognia: „úgy történt, ahogyan a jelentésben van”; mert abból gond nem lehet.

Mindenesetre megtudhattuk, hogy rendőr pajtás látnok is: a helyszínen egy több éves foltból megállapította, hogy ott nem sokkal korábban felrobbant Robin tűzhelye. Lebuktatta Tomcatet is, ugyanis elárulta: a blogger gyáván meg akart lépni a hátsó kijáraton keresztül - amiben az sem akadályozta volna meg, hogy ott egyáltalán nincs hátsó kijárat. :)

Tomcat rendőrtanút nyüstöl
Tomcat rendőrtanút nyüstöl

Viszont sajnos a rend éber őre rohamos gyorsasággal veszít a képességeiből. Míg a jelentése szerint másfél éve gond nélkül felismerte a kálium-nitrátot (vagy mit ;)), ma már nem tudta elmesélni Polgár úrnak, hogy mi is az.

Bíró néni szép, bíró bácsi unatkozik
Bíró néni szép, bíró bácsi unatkozik

Folytatás március 16-án - már persze ha előző nap nem veszi át a hatalmat Hunnia. :)

By SoDI

Utóirat: Rendőrtanú kakiljon sünt. Miután az arca után a hangja közlését is megtiltotta, kénytelen leszek másodpercről másodpercre átnézni a hangsávot is, és rányomni valami Darth Vader-effektet. Ennek ellenére ha döcögősen is, de még ma megkapjátok a vágatlan anyagot.
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!