Megbüntették a munkahelyén, mert ő még a nőket szereti
Az áldást sodika küldte 2009. március 26., csütörtök - 19:20-korCímkék: birosag buzi per tomcat tuntetes
55 komment
Ma volt a közelmúltig szociális munkásként dolgozó Kiss Csaba munkaügyi perének soron következő tárgyalása, akit tavaly azért büntettek meg az akkori munkahelyén, mert el mert menni a Tomcat által szervezett kvázi 'heteró büszkeség' felvonulásra. Az ilyesmi ugyanis állítólag szélsőséges, etikátlan dolog.
Hazafi ügyvéd hazafi védencével
(SoDI megjegyzése: Ez a feltételezés nyilván alapból elmebetegség, tekintve hogy egy Tomcat-féle rendezvénynél még az is nagyobb fenyegetést jelent, ha három nyolc éves kislány elindul fagyizni, elvégre összemaszatolhatják valakinek a ruháját, és attól mentsem meg minket az Isten. Őrültség szélsőségesnek tekinteni TC megmozdulásait, elvégre az övéinél konszolidáltabb, és békésebb majálisokat csak a Fidesz szokott szervezni.)
Dr. Gyurta Tibor, NJA ügyvéd
A volt munkaadó, vagyis a kerületi önkormányzat képviseletében eljáró ügyvéd néni annyira tiltakozott a felvétel készítése ellen, mintha a kamerámat egyenesen a lelke kiszívása végett konstruálták volna, valamint zárt tárgyalást kért, mert szerinte fontos titkok is elhangozhatnak a tárgyaláson. Hogy egy fővárosi önkormányzat szervezeti felépítése miért ne lenne közérdekű adat, arra nem kaptunk választ. Biztos az egyik részleg rejtélyes UFO technikákon dolgozik a pincében.
A bírói tanács egyik tagja
Kiss Csaba elmondta: miután kiderült, hogy elment Tomcat tüntetésére, bent választás elé állították. Vagy önként távozik a hivatalból, vagy pedig utcai munkára lesz beosztva. Korábban évekig munkanélküli fiatalokkal foglalkozott, és ebben a körben szerzett annyira mély tapasztalatokat, hogy a tüntetés előtt néhány héttel jutalomban is részesült, elismerésül a kiváló munkájáért.

Kiss Csaba: Az áthelyezésemet retorzióként éltem meg
Az önkormányzat ügyvédje szerint viszont nem történt itt semmi rendkívüli változás. Korábban is szociális munkásként dolgozott Kiss úr, ez pedig nem változott az eset után. A megkövetelt végzettség azonos maradt, a fizetség még magasabb is lett, nem is érti, mi a probléma. (SoDI megjegyzése: - és tényleg... azon kívül, hogy ambiciózus fiataloknak önéletrajz-írási instrukciókat adni nem ugyanaz, mint esetlegesen fertőző és tetves hajléktalanokat istápolni valami erdő mélyén, tényleg semmi gond nincs.)

Megrökönyödve hallgatták ügyvéd néni érvelését
Kiss Csaba elmondta, hogy ő a négyszemközti elbeszélgetésekben szerzett gyakorlatot, a melegedőben viszont inkább csoportmunkák koordinálására van szükség, ami nem passzol az ő személyiségéhez. Szerinte pont azért rakták be egy számára idegen munkakörbe, hogy hibázzon, és így alkalmuk legyen kirúgni őt.

Kiss Csaba előadja sérelmeit
Ügyvéd néni szerint a hajléktalanoknak is segíthet Kiss úr önéletrajzot írni, elvégre nem mindegyikük 100 éves, akadnak köztük 20 évesek is. Ráadásul szerinte a rendszer oda-vissza átjárható a két munkakör által érintett csoport számára. Ezen a ponton már a bírónő is közbeszólt, hogy ezt mégis hogy képzeli a kedves ügyvédnő. És tényleg, képzeljük csak el a szituációt: bejön egy álláskereső srác az önkormányzathoz, és így szólnak hozzá: 'Kedves fiatalember, látszik magán, hogy igyekszik, és be akar lépni a munkaerőpiacra, de szerintünk mégis menjen inkább vissza az erdőbe nomádkodni. Nyilvánvalóan az való önnek'. Ugye, hogy milyen abszurd gondolat?

Bíró néni helyre teszi ügyvéd nénit
A tanúk meghallgatása előtt bíró néni bekért egy listát arról, hogy a családsegítőben kik dolgoznak, milyen munkaköri leírással, és milyen végzettséggel. Ez a lista viszont csak a következő tárgyalásig készül el.
By SoDI
Eddig 55 komment érkezett (
)
2009. 03. 26. 19:43
Úgy is el fogom utasítani ennek a szerencsétlennek a keresetét.
2009. 03. 26. 19:45
Ki vagy te, és honnan tudod, hogy így hívják az bírónőt? :))
2009. 03. 26. 20:02
Most attól teljesen függetlenül, hogy a csávónak igaza van-e és a tüntetésen való részvételéért csesztek-e ki vele.....
Akinek büdös a hajléktalan-istápolás, az nem való szociális munkásnak. Ez tény.
2009. 03. 26. 20:33
Pengető: Valószínűleg félreérthetően fogalmaztam. Az, hogy gáz csövesekkel nyomulni, nem az ő véleménye, hanem az én személyes megjegyzésem. (Ezt most konkretizáltam is a szövegben.)
Neki egészen pontosan nem az nem tetszik, hogy az új munkakörében csövesekkel kell foglalkozni, hanem az, hogy konkrétan ez a munka nem illik az ő személyiségéhez. No meg ugye nem ebben van gyakorlata.
2009. 03. 26. 21:23
Mélyen T. Sodi tmb.
Lassan letelík az öt nap, én & the haverok már készítjük a kínai öngyújtokat, hogy rámenjünk Gonda autójára.
Ha vannak más célpontok is, azt okvetlenül közöld, mert cca. még 1999 hiányzik a kétezerhez. Neked ugye nincs autód, hiszen te még nem dolgozol, miből is lenne, így val.szeg téged fogunk felgyújtani, mert nem csináltál elég gyereket. Hacsak nem nevezel meg magad helyett legalább egy matchbox-ot, már ha tudod, mi az.
FELHÍVÁS!
Kérjük a radjobb azon képviselőit, akik támogatják az autógyújtogatást, ezen a hozzászólássoron jelentkezzenek ma estig.
Köszönettel:
Gárdafantom tmb. & the haverok
2009. 03. 26. 21:39
Félreértés ne essék Sodika, én egyből átéreztem a te proli mentalitásod szagát a szövegből. Mert félreértés ne essék (megintcsak), ez pl pontosan a proliság, amit előadsz ezzel kapcsolatban.
2009. 03. 26. 21:39
5-ös: Van autóm.
Pengető: Pátyolgass te csöveseket, polgár uram...
2009. 03. 26. 22:09
"Pátyolgass te csöveseket, polgár uram."
Aztán egy szót meg ne halljak, amikor a szociális kiadásokat kezdik el lefaragni az ország rendbetétele érdekében. Addig mindenki szociálisan érzékeny, amíg az állami vagyont kell elherdálni, de érdekes módon senki nem visz haza egy elesett embert karácsonykor, vagy akkor amikor kinn -10-20°C van.
2009. 03. 26. 22:14
ez komolyan olyan hosszú ... és olyan idétlen a címe e topiknak, hogy kurvára nem esik jól elolvasni ...
mondjuk ha objektív és nem subjektív címet választanál, akkor tán elolvasnám ....
de ahogyan a nemzeti félnótások köréből ismerem a szitut :
nyomnak egy aggresszív címet és egy fos-szilárdságú cikket ... már 1000szer tapasztaltam ... te se vagy jobb ...
2009. 03. 26. 22:28
Hülye vagy, k0zi, nem ismered a valós viszonyokat. Magyarországon rendszeresen több hajléktalan-ellátási férőhelyet finanszíroznak az önkormányzatok, mint amennyit igénybe vesznek az érintettek.
Vagyis semmi szükség sincs arra, hogy bárki bárkit is haza vigyen.
2009. 03. 26. 22:33
10. Sötét vagy, mint az éjszaka.
Ha nem veszik igénybe a helyeket, az nem azért van mert nagylábon élnek a híd alatt éppen........ Attól még a probléma nincs megoldva, hogy nem veszik igénybe a helyeket....
Ne nyissunk erről a kérdésről vitát, hülye vagy hozzá, a szociális érzékenységed pedig nulla. (ld. "mindenki lakik valahol", "mindenki eszik valamit" és hasonló marhaságok a szádból)
2009. 03. 26. 22:37
A valós viszonyokat az nem ismeri, aki a saját budai lakásában a saját autójával és saját kitudjamifasznak gründölt cégecskéjével a segge alatt ül, és még soha a büdös életben semmiért nem kellett megdolgoznia, és ezek mellett, itt jön a lényeg: SZEGÉNYnek tartja magát, miközben proli vs polgári létről ugat le másokat rendszeresen.....
Te vagy az, akinek fogalma nincs a világról, már párszor kiderült.
2009. 03. 26. 22:42
Sodi!
Mondták már neked, hogy fölösleges a munkád? Szánalmas.
2009. 03. 26. 22:47
sodika: jó akkor a te analógiáddal éhezés sincs a földön, hiszen a világon megtermelt élelmiszer mindenkinek bőven elég kell hogy legyen.
Tudod a hajléktalanok között igen komoly harc folyik, a férőhelyek lehet léteznek, csak mondjuk ott kirabolnak, megvernek stb.
2009. 03. 26. 22:58
Amikor Rogán Antalt megkérdezték egy tévéműsorban, miért zavarja el a csöveseket, azt válaszolta, hogy sokkal több férőhelyet fizet nekik, mint amennyit igénybe vesznek.
Magyarországon csak az fagy meg, és az éhezik, aki meg akar fagyni, és éhezni akar. Magyarország szociális piacgazdaság.
Ne engem támadjatok a tények alapján. Támadjátok Rogán Antalt.
k0zi: Amit írsz, idétlen analógia. Afrikában nincs kaja, Budapesten viszont TÖBB FÉRŐHELY VAN, MINT HAJLÉKTALAN.
Ez kőkemény tény. CSAK az van az utcán, aki az utcán AKAR LENNI.
2009. 03. 26. 23:04
Tisztelettel kérném szépen, hogy a szőkefront- illetve Wezo-féle félkegyelműek, akik egy összetett mondat végigolvasására sem képesek, legyenek olyan kedvesek, és basszák meg a jó kurva anyjukat.
Köszönöm szépen. :))
2009. 03. 26. 23:08
"TÖBB FÉRŐHELY VAN, MINT HAJLÉKTALAN."
vö.
"Több férőhely van, mint amennyit igénybe vesznek."
Mondom én, hogy túl hülye vagy ehhez.
2009. 03. 26. 23:15
De nem értem miért bújsz Rogán mögé. Talán Rogán nem lehet hülye, mint a segg??? Mondjuk hozzád képest tényleg nem....
2009. 03. 26. 23:28
Köszönöm Sodi a post-ot.
2009. 03. 26. 23:37
"legyenek olyan kedvesek, és basszák meg jó kurva anyjukat."
Polgári értékeket hallottuk.
"k0zi: Ez idétlen analógia. Afrikában nincs kaja, Budapesten viszont TÖBB FÉRŐHELY VAN, MINT HAJLÉKTALAN.
Ez kőkemény tény. CSAK az van az utcán, aki az utcán AKAR LENNI."
Akkor még egyszer elmondom, a hajléktalanok közt igen komoly összetűzések szoktak lenni. Te se mennél olyan helyre lakni, ahol kirabolnak és megvernek. Egyébként nem csak Afrikában éheznek, sajnos...
2009. 03. 26. 23:59
k0zi: Önkormányzati melegedőben nem hiszem el, hogy nincs biztonsági szolgálat. Másrészt pedig mi itt Magyarországon vagyunk, nem Afrikában.
---"Polgári értékeket hallottunk."
Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten...
---
Pengető: Tökmindegy (értsd: önmagáért való gondolatjáték holmi elmebeteg, teoretikus elképzelések talaján), hogy jutna-e az összes csövesnek férőhely, ha egyszer így sem veszik igénybe.
---
ladlobboj: Szívesen. :)
2009. 03. 27. 3:23
Az agysebész is arra esküszik fel, hogy embereket fog gyógyítani, de ha már agysebész diplomája van, akkor már mégse csövesek hajából irtsa a tetűt. Mert azért van egy kis különbség. :))
2009. 03. 27. 8:20
Ezt a kérdést nem könnyű megítélni... Mert ő nem aktákat tologat valahol, vagy egy gyártósor mellett áll.
Ő emberekkel van elég szoros kapcsolatban. Az én meggyőződésem is az, hogy emberileg alkalmatlan arra a munkakörre az, aki ha vannak is intoleráns érzelmei, nem tudja azokat teljesen magában tartani.
Aki hivatást választ, annak ezt tudnia kell, nem igaz hogy nem.
Körülbelül egy kategória azzal, hogy valaki tanárnak megy, akkor ne pucérkodjon exkluzív internetes oldalakon se. Ha meg kiderül, ne siránkozzon. Őket se sokan sajnálták.
2009. 03. 27. 8:33
Én azt mondom, ha sokan (bár 1 EMBER is sok) a potenciális megfagyást választják a melegedőhelyek igénybevétele helyett, akkor ott bizony rendszerhiba van. Ezért kár pl. a Rogán Tóninak - valójában ezeket az embereket igencsak lenézve - bármit pattognia ebben a kérdésben.
2009. 03. 27. 10:11
most mar akkor ertem teged miert nem buntetnek meg sodi:)))))))))))))))
2009. 03. 27. 11:41
21. Hát nem is azt mondja senki, hogy kevés a férőhely. Hanem azt, hogy ha nem veszik igénybe akkor baj van... Ha nem veszik igénybe, akkor tényleg tökmindegy, hogy mennyit nem vesznek igénybe, mert a probléma fennmarad. Nem pedig nincsen probléma, hanem....
Igazából süt belőled a rosszindulat a "csövesek" felé, a szociális érzékenységed nulla "mindenki eszik valamit"..... "erdő mélyén"
ELŐRE szóltam, hogy hülye vagy te ehhez.
"biztonsági szolgálat" LOL és te oltasz bárkit is a "valós viszonyokról" ?????
Te tényleg csak egy budai újgazdag hülyegyerek vagy, aki a világból annyit lát, hogy "hööö, ezen a két lukon jön be az áram a géphez, itt meg az internetvaze...."
2009. 03. 27. 14:02
Pengető: ha már realitásérzék, kiváncsi leszek, hogy vasárnap fenn lesz-e még ez a post: http://sodi.freeblog.hu/archives/2009/03/23/Vihar_elotti_csend/
2009. 03. 27. 14:06
Pengető: Mindenhol van már biztonsági őr. Nehogy már pont a melegedőkben ne legyen.
Egyébiránt az állam feladata az esélyteremtés, az, hogy ki él ezzel, állampolgári döntés kérdése. Ha a csöves szabad akar lenni, akkor legyen szabad. Az ő szabadságával viszont miért lenne nekem bármi nemű teendőm?
k0zi: Ha nem 5-6 nap, akkor 10 vagy 14...
Ne a részletekben vesszünk el. :)
2009. 03. 27. 14:15
"Mindenhol van már biztonsági őr"
és mindenki eszik valamit és mindenki lakik valahol, és mindenkinek lehet már régi olcsó autója.
Te, ez hányadik alaptételed is? .................
_________________________
Igen Sodika, és ha nem marad elég híd, majd építünk újakat, hogy elférjenek, hiszen bárkinek joga van a híd alatt aludni, nemigaz?
Neked tényleg semminemű teendőd nincs ezzel kapcsolatban. Elsősorban pl ne is foglalkozz olyasmivel, amihez sötét vagy.
Egyből mondtam, hogy kár erről veled társalogni, te "szegény"legény.
2009. 03. 27. 14:20
"k0zi: Ha nem 5-6 nap, akkor 10 vagy 14...
Ne a részletekben vesszünk el. :)"
És ha legközelebb augusztus 20-án lesz "forradalom", neked akkor is igazad volt, csakhát elhúzódott a vihar előtti csend. Jólvan Sodika, jólvan, ügyes vagy. Kaphatsz kockacukrot.
2009. 03. 27. 14:51
Nem kalkuláltam bele a nevekkel való szarakodást (napi 4-5 új jelölt). Ekkora hibaarány még elviselhető.
---"Te, ez hányadik alaptételed is?"
Ha önkormányzat lennék, nem hagynám, hogy a létesítményeimben egymást gyilkolják a csövik.
2009. 03. 27. 15:09
k0zi : AZ A MI PÉNZÜNK, a mi adónkból, AMIT ÚGYIS BE FOGNAK SZEDNI, tehát nem holmi "juttatás" ...
2009. 03. 27. 15:35
Az elnök (vagy inkább helytartó) választási kutyakomédiához még van 2 linkem :
http://href.hu/x/8lj2
2009. 03. 27. 15:35
http://href.hu/x/8lj9
2009. 03. 27. 15:41
http://href.hu/x/8lje
2009. 03. 27. 16:29
SoDi egészen biztosan csöves lenne, amennyiben az anyja nem tol alá egy lakást és egy kocsit, plusz nem fizeti a számláit. Szóval felesleges ez a magas ló, Mr. Quasimodo.
2009. 03. 27. 16:33
Abramovics: Ha a nagyanyámnak pöcse lett volna, ő lett volna a nagyapám.
2009. 03. 27. 18:08
"Egyébiránt az állam feladata az esélyteremtés"
Lebuktál! Te neoliberális vagy :)
2009. 03. 27. 18:21
Nem vagyok az. :)
A neoliberalizmus nem hagy esélyt, hanem megöl.
Lásd egészségügyi reform.
2009. 03. 27. 18:41
Ebben a rendszerben egyszerűen KIESNEK a versenyből nagyon sokan. Aki nem tanulhat, aki nem kaphat munkát, és a többi hasonló. Ez mind PÉNZBE fog kerülni az államnak, mert ezek a rétegek segélyeket fognak igényelni a létfenntartásukhoz.
2009. 03. 27. 18:46
Az esélyteremtő állam ugyebár azt jelenti, hogy az állam nem a már megtermelt javak újraelosztása, hanem a termelés feltételeinek javítása érdekében avatkozik be a gazdaságba. Ez amennyire én tudom, elsősorban neoliberális koncepció.
2009. 03. 27. 18:48
Nem akarok persze szavakon lovagolni. Csak mert a teljes jobboldal és pláne a radikális jobboldal abszolúte paternalista, könnyen megakadt a szemem ezen a mondaton :)
2009. 03. 27. 18:55
39. Mi van az eü reformmal mondd már meg....
Mert nem sok szar lett belőle szerintem.
Másrészt a halálozási statisztikák meg javulnak.
Értelmetlen a felvetés.
2009. 03. 27. 19:00
A neolib rendszerben ki nem mondott igazság az, hogy ebben az országban csak egy város létezik. Et művelik a gyakorlatban is, a mezőgazdaságot, és a vidéki ipart a padlóra küldik, ezzel máris elvették az esélyt. Pl. a tokodi üveggyárat egy sóhivatali formaság, papírmunka el nem végzése miatt kellett bezárni - valakiknek útban voltak.
2009. 03. 27. 19:02
Pengető: Még így is sok ember halálát okozta.
Ha szerinted ennek az ellenkezője az igazság, jelöld meg a forrásodat.
2009. 03. 27. 19:02
Javítsd te is eggyel a statisztikát, pengi. Előre hát! XD
Marha, ebből is látszik, hogy te nem a valóságban élsz, hanem valami burokban. A statisztika hamis. Eleve nem javulhat, hiszen egyre több az öreg. Más részt, aki nem kap ellátást, mert várólistára teszik, az addig simán belehalhat a bajába. A rák nem tiszteli a várólistát ugyanis.
2009. 03. 27. 19:07
Ostoba ember az, aki farkast fogad fel pásztornak, a juhnyáj őrzésére.
http://www.mno.hu/portal/534511
2009. 03. 27. 19:09
SF: ezért költöttek mrd-okat a vidéki autópályahálózat fejlesztésére? Ezért költöttek milliókat/mrd-okat a Mercedes, Hankook ideköltöztetésére? Azt elismerem, hogy az ország vízfejű, de a vidék is igen jelentős összegeket kap. Ez nem a neolib rendszer hibája, hanem Magyarország hibája.
"Ez mind PÉNZBE fog kerülni az államnak, mert ezek a rétegek segélyeket fognak igényelni a létfenntartásukhoz."
Az nem jelenti azt, hogy kapnak is. Itthon nem akarnak az emberek svéd modelt, ezt mutatja az, hogy a vezetők nem vigyáznak az állami vagyonra, a lakosok meg mindenhol ki akarnak bújni az adók alól és ne mondd nekem, hogy ezt most kezdték el, mert már a Horty rendszerben se akartak az emberek adót fizetni (Móricz Zsigmond - Rokonok (1932.)).
2009. 03. 27. 19:11
• a gyógyszerárak erőteljes növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak majd a számukra szükséges gyógyszerekhez
• egészségügyi intézmények leépíttetése a szegény országokkal, kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának csökkentése, egészségügyi privatizáció;
- Az ideológiai-etikai pillér azért fontos, mert az emberek igényelik a magyarázatokat. A magyarázatokat, a megideológizálást és az etikai elfogadhatóság biztosítását jól fizetett írókra, gondolkodókra, média-szakemberekre kell bíznia. Biztosítani kell, hogy zavartalanul publikálhassanak, és szót kaphassanak a TV- és rádióadásokban. Különösen fontos, hogy a fiatalokra minél nagyobb hatást tudjanak gyakorolni.
NYOMI PENGIN SIKERÜLT VÉGREHAJTANI AZ AGYMOSÁST :-)))))
Azért kíváncsi lennék, hogy te végigjártad e az ország összes kórházát, hogy ennyire okos(tojás) dolgokat ki mersz jelenteni, hogy a reform nem okozott kárt. XD
2009. 03. 27. 19:13
SF ujja megint görcsberándult a control-C/control-V -n...
2009. 03. 27. 19:15
Olyan horribilis árakon épülnek azok a pályák, és akkora lesz a használíti díjuk, hogy gyakorlatilahg olyan, mintha nem is lennének. Majd a gazdag külföldi turisták utaznak rajtuk.
http://kuruc.info/r/1/11749/
De kell neked mindig a szocionista szerencsent mosdatnod...
2009. 03. 27. 19:15
A Luganói tanulmányból vettem a ctrl-v-t :)
2009. 03. 27. 19:34
Pont a kedvenc indexetek főszerkesztője nyilatkozott nemrég egy oltári nagy fasságot a neoliberalizmusról, meg a lángoló szemű fantasztákról. De jó, hogy megtette, mert aki edddig nem hitte, hogy bizony nem "független", hanem neolib az a zsindex, most majd hiszi. :-)
Pártfüggetlenság sem játszik, a pártok is csak megjelenési formái a mögöttük levő lobbicsoportoknak, és ezek a lobbicsoportok CSAK NEOLIBSI MÉDIÁBAN hirdetnek!!!
Ebből látszik egyértelműen, ki kivel van, bár én az adblock plusnak hála, nem sokat látok belőlük. XD
Ordas hazugságok, jópofizásba és viccelődésbe csomagolva, egyébként ez a módszerük.
2009. 03. 27. 20:45
"Pengető: Még így is sok ember halálát okozta.
Ha szerinted ennek az ellenkezője az igazság, jelöld meg a forrásodat."
Te állítasz valamit, neked kéne hitelt érdemlően bizonyítani, de egy két káosz szerű faszkodás miatti haláleset (én azért látok, ami megtörténik, azt nem kívánom eltussolni) nem igazolja az állításodat...
"sok ember halálát okozza" - pont azért tesztek ILYEN állításokat, mert cáfolhatatlanok. Lehet rajtuk nyammogni, de információ tartalmuk gyakorlatilag nincsen, sem cáfolni, sem megerősíteni nem lehet módszeresen.
_______________
SF, a statisztikát mindig hamisnak látja az, aki nem ért hozzá. Nem vezethető le minden a statisztikából, és nem magyarázható meg minden vele. De azért amire való, arra bizony jó.
TÉNY, hogy a halálozási statisztika az utóbbi években javult (gyk kevesebb halálozás).
Meg az is tény, hogy a születési arányszámok is nagyobbak, mint mondjuk 5 éve. (Ismerlek, lehet cigányozni..)
Csecsemőhalandóság is csökken egy ideje pl.
Nyilván lehetne romló statisztikát is találni, gondolom azt nem tartand hamisnak, beleillik a gondolatoba másolnád ezerrel.....
"a gyógyszerárak erőteljes növelése: "
Ezen jót röhögtem. Két ctrl c, ctrl v közben nézz már utána, hány gyógyszernek milyen irányban mennyivel mozdult az ára.
Továbbá én nyilván nem jártam végig a kórházakat, hogy azt mondhassam, nem okozott kárt a reform. Főleg, hogy ÉN EZT NEM ÁLLÍTOTTAM, nyilván okozott kárt, pl. az ágyszámleépítés nyilván nem egy kurvajó dolog, nem erről beszéltem...
Sőt gyakorlatilag semmit nem állítottam, az állítások alátámasztását kértem (kb bármivel). De képtelenek vagytok rá. Nyilván ti sem jártátok végig a kórházakat....
SF, egy saját gondolatod nincs, csak "kopipésztelsz"... És te birkázol, agymosottazol, meg a médiatermékek hatalmáról értekezel??? Vicces gyerek vagy.
Az a baj, hogy hörgésen és hőbörgésen kívül minden másra képtelenek vagytok.
Semmi nem fekete-fehér. Kicsit összetettebbek a dolgok annál, mint amennyi értéket ti egyáltalán tudtok kezelni....
2009. 03. 27. 21:57
Hiába nagyképüsködsz Quasimodo, bizony csöves lennél, ha nincs a burzsuj anyád, aki eltart. De egyszer még elapadhat egyszer a forrás, és akkor bizony kurva szar napok köszöntenek majd rád. Ugyanis eltartani magadat a büdös életben nem fogod soha, és olyan debil munkáltató sincsen aki téged alkalmazna, ha egy kicsit utánna kapar az előéletednek.
Amúgy nőtlen vagy, gyereked nincs, 120 éve jársz egyetemre, de még nem végeztél, céltalanul bolyongasz a világban, és nem fizetsz adót. Mi ez, ha nem túlburjánzó liberalizmus...
Mondj valamit
Nem regisztrált felhasználóknak hozzászólni csak rendes e-mail cím megadásával lehet.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.