Címszavakban a mozgásképtelen puhos szarról
Az áldást sodika küldte 2009. március 31., kedd - 20:35-korCímkék: buncselekmeny eroszak puhos szar
88 komment
Mielőtt ez az választási csalásban érintett, mozgásképtelen puhos szar elkezdene hazudozni a blogjában, jobbnak érzem tisztázni a tényeket.
- Nem azért ért utol, mert utol akart érni. Én akartam, hogy utolérjen. Marci előre felhívott mobilon, hogy fussak, én pedig azt válaszoltam neki, hogy lószart fogok én futni.
- Nem rúgott tökön. Többször is próbálkozott vele, de közel sem járt, ugyanis egy mozgásképtelen, puhos szar.
- Nem ütött meg, mert valószínűleg sejtette, hogy abból valódi verekedés lenne.
- Az, hogy beszélgetés közben teljesen váratlanul arcon fejeljük a másikat, hasonló kaliberű gyáva dolog, mint amikor valakit meglepetésszerűen hátulról ütünk le, vagy késelünk meg. De hát a választási csalásban érintett, mozgásképtelen puhos szaroknak csak ehhez van merszük.
- Nem igaz, hogy megfutamodtam volna. A fejelés után megálltam vele szemben, várva a következő támadást. Ezt nyomatékosítandó még a kameraállványommal is megütöttem őt. Elhatároztam, hogy semmiképpen sem fogok elsőként hátat fordítani. Az idilli, és tisztességes képet Pál Marci zavarta meg, aki egyrészt őkelmét nem hagyta szabadon mozogni, nekem pedig folyamatosan azt kiabálta, hogy menjek a buszhoz, elég volt már. Egy hollywood-i forgatókönyvíró nem írta volna bele Pál Marcit a történetbe. :)
- Igen, az orrom vére valóban eleredt a fejeléstől.
Feljelentést nem fogok tenni.
És nem azért nem, mert derogál egy mozgásképtelen puhos szar elítéltetésébe energiát fektetni (ha egy liberális és/vagy zsidó tettesről lenne szó, ez egyáltalán nem akadályozna), hanem azért, mert én nem vagyok egyesekhez hasonlóan ügyészségen vígan köpő spicli.
Nem tekintem őt annyira az ellentétes oldalon állónak, hogy helyesnek érezzem a feljelentését. Úgy érzem, azzal én magam is lesüllyednék a hazafiakat (bármilyen okból) besúgó ócska spiclik közé. Nem, én egy nemzeti oldalon álló embert soha nem jelentek fel.
Még akkor sem, ha egy választási csalásban érintett, puhos szar.
(rögzített hanganyag hamarosan)
By SoDI
Eddig 88 komment érkezett (
)
2009. 03. 31. 20:57
A hazudozásért legközelebb tőlem többet kapsz.
2009. 03. 31. 20:57
Nem hazudoztam.
Sajtófigyelő tevékenységet folytattam.
2009. 03. 31. 21:00
sipos, leszopnád Billt a TH-ból ha alkalmad nyílna rá?
2009. 03. 31. 21:00
ja, megverünk bloginnal geci.
2009. 03. 31. 21:01
A Sodi az egy szar!
Nem perelsz, mi?
Pedig kéne.
TC végre állta a szavát (úgy-ahogy).
2009. 03. 31. 21:04
BLOGINA, mein schatz!
Oly rég láttalak!
Rakj meg hátulról, de jó keményen.
Tudod, én igazából nem is vagyok fiú, egy csodás fénylény vagyok!
2009. 03. 31. 21:05
zsodi tedd fel hamar a rögzített anyagot, mert szeretném csatolni a feljelentéshez. a garázdaság hivatalból üldözendő bcs., és ha eltört az orrod, akkor az is. vetessél azért látleletet, hátha később meggondolod magad. vagy ha más nem, akkor csak felteszed ide, bizonyítéknak.
2009. 03. 31. 21:06
#5: Mondom, én nem vagyok olyan spicli, mint azok, akik hazafiakat súgnak be az ügyészségen. Ez alól ugyanis még az állítólagosan meglévő személyes érintettség sem adhat felmentést.
2009. 03. 31. 21:07
feljelentés: Nem vetetek látleletet, nem fogom meggondolni magam.
Jobboldali aktivistát én nem jelentek fel. Csakis zsidókat, bolsevikokat, és liberálisokat.
2009. 03. 31. 21:07
Sodi azért te se vagy annyira kigyúrva azt tegyük hozzá. Ami meg a balhét illeti, kíváncsian várom a részleteket. :) Mit csináltál amivel ezt kivívtad? Mert azért már találkoztatok egyszer kétszer azóta és akkor nem volt semmi.
2009. 03. 31. 21:08
Petykoo: A gyúrás az egy folyamat. :)
2009. 03. 31. 21:08
Még mindig a szőrtelen fenekemről fantáziálsz, Blogin alias Blogadmin?
2009. 03. 31. 21:09
Szomorú. Ez is - az is.
2009. 03. 31. 21:09
Sodi, azt azért bevallod, hogy csíra vagy, ugye?
Milyen rossz szöveg már, hogy ha direkt megüt, akkor lett volna csak verkedés?:))
Mert fejelgetni, meg tököd felé rugdosni, azt szabad, mi?:)
TC tényleg egy puhos fasz, de téged leverne, azt jól tudod és azért nem mertél verekedni.
Ha nem jelented fel, akkor hülye vagy, ő nem hazaffy (bár egyikőtök sem az).
2009. 03. 31. 21:09
"És nem azért nem, mert derogál egy mozgásképtelen puhos szar elítéltetésére energiát fektetni (ha egy liberális és/vagy zsidó tettesről lenne szó, ez egyáltalán nem akadályozna), hanem azért, mert én nem vagyok egyesekhez hasonlóan ügyészségen vígan köpő spicli."
Ezzel gyakorlatilag elismered, hogy te minden bűnözőt megvédesz, csak legyen nemzeti érzelmű. Lényegében most mondatad azt a támadóidnak, hogy nyugodtan verjetek meg, úgysem teszek feljelentést :)
"Nem ütött meg, mert valószínűleg sejtette, hogy abból valódi verekedés lenne."
vs
"Igen, az orrom vére valóban eleredt a fejeléstől."
Ezek alapján nem kétséges ki maradt volna alul.
"Az, hogy beszélgetés közben teljesen váratlanul arcon fejeljük a másikat, hasonló kaliberű gyáva dolog, mint amikor valakit meglepetésszerűen hátulról ütünk le, vagy késelünk meg."
Milyen beszélgetés az, ahol váratlanul le lehet fejelni? Ahhoz közel kell lépni, ami már egyértelmű jele a nem éppen békés közeledésnek :)
2009. 03. 31. 21:10
11: Jó válasz :D:D Akkor úgy mondom hogy te se vagy egy izomkolosszus, sőt...
2009. 03. 31. 21:12
zsodi, tc liberálisnak mondja magát, nemzeti-libsinek. perpill nemzeti, mert ez jövedelmez neki. de ne tévesszen meg a külső máz, láss tovább a ruhánál.
2009. 03. 31. 21:13
Kedves Bombagyár!
Itt teszem meg a kijeletésem, melyet már úgyis tudtok : homoszexuális vagyok!
Régi blogomon többször tettem rá burkolt és nyílt utalásokat, most már nem bírom magamban tartani.
Remélem elfogadtok így is, szebb jövőt!
2009. 03. 31. 21:14
17: Az indexről jöttél ha jól sejtem :DDDD
2009. 03. 31. 21:15
Sodi!
Régóta olvasom a fórumod, de még sosem szóltam. Nagy tisztelője vagyok a munkásságodnak. Szeretem ahogy írsz, jók a felvételeid, lelkiismeretes a munkáid, jó riporter vagy.
Éppen ezért arra kérlek, hogy ezt ne hagyd annyiban most. Nem csak magad miatt: a nemzeti oldal miatt.
A nemzeti oldalnak meg kell tisztulnia! Nincs szükségünk olyan anarchistákra, mint tomcat, aki többször elárulta a Nemzeti Oldalt! Budaháziékat is dezinformálta, Kurucosokat felnyomta, téged pedig terrorizál.
Te már bizonyítottál Sodi jogi téren is. Van tapasztalatod.
Tudod, hogy nem veszthetsz ezúttal. Neked áll a zászló Sodi.
A Nemzeti Oldalért, a Hazáért, a Nemzet Egységéért és Tisztaságáért: jelentsd fel a mozgásképtelen puhos szart!
Szebb Jövőt!
2009. 03. 31. 21:18
Ezt is én írtam a régi blogomon.
De van több is.
"Végül megmagyaráztam nekik, hogy mi a gond. Bill konkrétan szép gyerek. Bizonyíték arra, hogy egy férfi (bár kérdés, hogy ő mennyire az) nemcsak helyes lehet, hanem adott esetben szép is. Ez a feminimitás ejti zavarba az embert: mennyire lehet természetes, valós ez? Ez az ember egyszerűen szép. Nem az a lényeg, hogy férfi vagy sem, vonzósága sem, hanem az, hogy ikon. Olyan ikon, amely csirizként tartja össze a tákolmányt, amelyet bandának neveznek."
2009. 03. 31. 21:19
ügyvéd úr: Árulás, megtisztulás... hát nem tudom... Én továbbra sem tartom őt annyira az ellenkező oldalon állónak, hogy olyan módon gazdagítsam a vele kapcsolatos jogi eljárásokat, ahogyan egy liberális zsidó esetében tenném.
Szerintem jobb így.
Az erkölcsi győzelem nem utolsó dolog.
2009. 03. 31. 21:21
2006. augusztus 11., péntek 20.42 | #1756689 |:: LINK :: | Blogadmin | | Komment (4) Látens homoszexuális voltam másodikban, nagyjából. Az Űrgammákból Patrik volt a kedvenc szereplőm, ez több, mint gyanús.
2009. 03. 31. 21:24
Sodi akkor leírnád mi is történt pontosan? Most már van időd leírni a részleteket. Mert ez így nagyon zavaros. Most akkor tc megfejelt, és közben pálmarci mit csinált? Csak nézett? Nem értem. Az nyílvánvaló, hogy bár tommacska sem egy harcos alkat, azért a te 20 kilódat földhöz tudja vágni. De pál marci azért adhatott volna tomcatnak egy fülest. Nem értem, de tényleg.
2009. 03. 31. 21:25
" 2006. augusztus 25., péntek
» 8.03 | #1782714 |:: LINK :: | Blogadmin | Link küldése a Linktérre | Komment (17) Tokio Hotel
Megdugnám, na és?
Olyan ez, mint egy bolygó lidércfény: agyaddal tudod, hogy mi a való, de a szemed nem hajlandó azt látni. Tudom én, hogy fiú, de a szemem mást súg, sőt az elmém is kezd neki hinni. Lehetséges végtére is, hogy nem is az, nem? Vagy ne reménykedjünk? Mert úgy van ez, hogy ez már abnormális, már akkor, ha ennek a szónak egyáltalán van értelme.
Kicsit föl kell szilikonoztatni, aztán a zenei antikarrier után csodálatos nőiaktmodell lehetne.
"
Kedves bombagyári lakók, hát ez a súlyos igazság, olyan meleg vagyok, mint egy frissen sütött cipó.
2009. 03. 31. 21:26
Még valami, egy dolog a spicliség, és egy másik az, hogy kiállsz önmagadért.
Egyébként pont most kaptalak hazugságon, korábban ezt írtad:
"Pontosabban: ha érdekem, jogom sérülne.
Öntudatos ember nem hagyja csorbulni a jogait.
TÖK MINDEGY, hogy pontosan ki sérti meg azokat.
Minden más csupán részletkérdés."
http://sodi.freeblog.hu/archives/2008/07/13/Ujabb_vasarnap/
16. komment
Szóval vagy nem mondasz igazat, vagy a te axiómarendszered megengedi az ellentétes állításokat.
2009. 03. 31. 21:32
Érett már Sodika....
2009. 03. 31. 21:33
Sodi!
Az Isten Szerelmére! Egy ország szurkol Neked Sodi, nem látod? Tüntesd el az ártányt! Lépj ki a kamerák mögül, már eleget láttál, használd a tudásod, az eszed, és fektesd meg az ártányt! Ártánynak menni kell!
Sodi mi mind veled vagyunk! Nézd meg mennyivel több kommentelő van itt, és ez még semmi, hiszen az egész ország gyűlöli Ártányt és a látens buzi meleg fegyverhordozóját Bloginát!
Sodi ha bármire szükséged van szólj! Mindenben támogatlak!
A Nemzet, A Haza, Az Igazság és az Erkölcs, a Magyarság a TE OLDALADON ÁLL ZSODI!
Disznóvágást akarunk Sodi!
Pusztuljon az ártány, ne árthasson többet a nemzeti oldalnak!
SODI, ez a TE PILLANATOD!
HAJRÁ SODI, MEG TUDOD CSINÁLNI!
ÉLJEN SODI! ÉLJEN SODI !
2009. 03. 31. 21:36
"A hazudozásért legközelebb tőlem többet kapsz."
Ne hazudozz Blogina, te csak egy homokos kis kokeró vagy, aki arról álmodozik, hogy Billt seggbe kúrhassa, de felemelni még a hangod sem mered, nemhogy a kezed.
2009. 03. 31. 21:37
kaller: Előbb a hanganyag, aztán majd megmagyarázom.
2009. 03. 31. 21:38
Ezredes: Bloginának nagyon gyorsan be kellett nyalnia a főnökének, egyrészt mert ez munkaköri kötelessége hogy elsőnek nyalja ki a seggét, másrészt ártány most nagyon dühös, és ilyenkor síkosító nélkül küldi seggbe az ebihalfejű bloginát.
2009. 03. 31. 21:38
k0zi: Ezt a REBISZ-es tahók vonatkozásában írtam. Kiemeled a szövegkörnyezetből.
2009. 03. 31. 21:40
tudom, h mindig le vok maradva, de tulképpen mi a baja veled tomcatnek?
2009. 03. 31. 21:42
zaobaba: Például ez:
"új tények, régi érdemek"
Keress rá!
2009. 03. 31. 21:42
SODI!
Ok, köszönöm, akkor már tudom mit kell tennem.
Bombert húzok árpadsávos szarral, meg bakancsot, aztán a szart is kiverem belőled, mert hazaffyt úgysem jelentenél fel.
Milyen egy baszott hülye vagy, nincs rá szó!
2009. 03. 31. 21:45
35-ös: A hazafinak öltözött zsidó szarokat igenis feljelentem. :)
2009. 03. 31. 21:46
Na megszületett Puh-Kandúr verziója a sztoriról: http://bombagyar.hu/index.php?post=2066
2009. 03. 31. 21:47
Aha, aztán majd miből jössz rá, hogy én valójában zsidrák vagyok?
Na fárassz, elkap a zsidó, bomberes-árpádsávos különítmény úgyis.
2009. 03. 31. 21:48
sodika: ezt arra írtad, amikor C a fejedhez vágta, hogy korábban azt írtad, beperelnéd a saját anyádat is, ha nem adná oda azt a pénzt, ami jogilag jár neked. Segítek, 4. komment, ahol C ezt írja:
"Attól, hogy az édesanyja számára egy táposvödör, akit perelni lehet?"
Erre te a 6. kommentben:
"Nem pereltem be, miről beszélsz?"
Erre C válasza a 12. kommentben:
"Nem mondtam, hogy beperelted. Amit írtam, az annyit jelent, hogy szemrebbenés nélkül beperelnéd a saját anyádat, ha érdekedben állna."
Erre te a 16. kommentben:
"Pontosabban: ha érdekem, jogom sérülne.
Öntudatos ember nem hagyja csorbulni a jogait.
TÖK MINDEGY, hogy pontosan ki sérti meg azokat.
Minden más csupán részletkérdés."
Ezek alapján édesanyádat beperelnéd, ha érdekedben állna, de egy hazafit sosem. Számomra a "TÖK MINDEGY, hogy pontosan ki" azt jelenti, hogy bárki, amiben benne vannak a hazafiak is.
Egyszerűen félsz, hogyha kiállsz magadért, akkor rádragasztja valaki a spicli jelzőt és kiraknak abból a közösségből ahová jelenleg tartozol, ezért inkább behúzod füled farkad és beállsz a rangsorba, elismerve, hogy Tomcathez képest alárendelt vagy. Ennyi. Így működik ez az állatvilágban is, csak az igazi farkasok nem írnak blogot :)
2009. 03. 31. 21:50
k0zi: Az más. Az anyagi igény.
Anyagilag hazafi által sem hagynám megkárosítani magam.
De értelmetlen is a kérdés, mert aki megkárosít más magyart, az nem magyar, hanem egy szar. :))
2009. 03. 31. 21:53
Sodi... meg lettel baszva... en is lattam. Es nem ugy tortent ahogy eloadod. Egyebkent aki latta az ott kacagott rajtad. Nem voltak sokan akik a segitsegedre siettek.
2009. 03. 31. 21:54
Sodika, elolvastam tomcat blogját. Most nem tudom eldönteni kinek higyjek. De ha nem jelented fel, akkor azt kell hogy higyjem, hogy ő ír igazat és a te verziód kamu... Mert régebben azt írtad, hogy téged nem érdekel, feljelented, ha kell: "Öntudatos ember nem hagyja csorbulni a jogait."
Sodi kinek higyjek?
2009. 03. 31. 21:55
sokat kell vagni azt a hanganyagot,hogy ne deruljon ki mennyire dadogtal a felelemtol sodi! egyszeruen egy beszari senki vagy,most meg irod sajat felmentesedet,0 vagy sodi!!
2009. 03. 31. 21:56
Sodi...
Most már biztos, hogy tényleg fogyatékos vagy, ahogy sokan állítják.
2009. 03. 31. 21:56
mi a szar van??elmegyek pestre kurvázni,(kell egy kis lazulás a férfiembernek) hazaérek részegen, és tessék, tomcat meg akarja verni sodikát!!!!!!!!!!kurva anyádat tomcet, te kis senki fasz, a dagi zsidrák picsa, aki tavaly vót a bóltdoba, gagyi gothic cuccokan, mennyiért szopik))))))??????
2009. 03. 31. 21:58
Senki sem tartana spiclinek ha perelnél Zsodi mert a kuruc és mindenki de mindenki tudja, hogy ártány a spicli és nem te.
Ha beperelnéd, felnéznének rád. És én is felnéznék rád. Úgy tudnád bizonyítani hivatalosan is az igazad. Neked kell ezt elmagyaráznom?
Vagy félsz, hogy lemos a bíróságon, amíg eldadogsz egy mondatot addig olyanokat hazudik hadarva, összekacsintva a bíróval, hogy köpni nyelni nem tudsz?
Elismered hogy szarabb vagy mint ártány vagy bebizonyítod, hogy te vagy az új nemzeti oldal főműsorszerkesztő?
2009. 03. 31. 21:58
Tomcatnek vannak régi érdemei, de én nem hagynám, hogy terrorizáljon. És szerintem Te se, ha igazad lenne. Jog = Igazság érvényesíteni kell. Én azt hittem te azIgazságért harcolsz:(
2009. 03. 31. 21:59
Tomketty Toroczkait is meg akarja ám verni:
21:44
Toroczkait akkor
veszem sorra, ha
nem egy álságos,
kampó dumával
rázza a rongyot,
amiről ő maga is
tudja, hogy
ökörség.
21:49
Saltib 9 fele
elszállt a net az
egész kócerájban
és 18ig nem is
voltam
gépközelben.
Szóval... Ennyi
erővel egy héttel
ezelőtt is
köszöntél...
21:49
Teát az most is
érvényes? Akkor
szopjál SÜNt!
:D:D:D
21:50
h
21:51
Közben meg túl
vagyok az 1000
ugatáson is. :P
21:54
09:39:02 Zikkajl,
PAncsR. A
munkahelyemet
megszállták az
olaszok,
elhatárolódom
dolgozni :(
saltib
21:54
09:39:02 Zikkajl,
PAncsR. A
munkahelyemet
megszállták az
olaszok,
elhatárolódom
dolgozni :(
saltib
21:54
Én ennek a
77%-ánál tartok.
:)
21:55
én már túl vagyok
az 1300on :D És
természetessen
gargalizálj
SÜNnel :D:D
21:56
21:44 Tomcat: az
én
értelmezésemben
ez azt jelenti,
hogy majd akkor,
amikor elég
felnőtt leszel :(
(bgy üzenőfal)
2009. 03. 31. 22:00
42-es: Nincs itt két verzió.
Ketten ugyanazt írtuk le, csak más szavakkal.
Annyi különbséggel, hogy az, hogy elfutottam volna a sarokig, és visszajöttem volna, nem stimmel. Hátra léptem kettőt, és megálltam, majd előre léptem egyet, hogy elérjem az állvánnyal. De ugye egyetlen egy lépés közel sem sarokig futás.
2009. 03. 31. 22:00
sodika: ezek után egy kurva szót nem akarok hallani arról, hogy ki a materialista.
Most is magyarázkodsz, ez is csak a "falka-elméletem" támasztja alá :)
2009. 03. 31. 22:02
De SoDI ugye te nem veszel gázpisztolyt? Az csak a Tomcathez hasonló puhos szaroknak való.
2009. 03. 31. 22:02
"Hátra léptem kettőt, és megálltam, majd előre léptem egyet"
Ez maximum egy sakkpartin életszerű :)
2009. 03. 31. 22:03
tomcat geci kivitte mán a viztisztitót az araboknak gázába???))))))))))))))))
2009. 03. 31. 22:06
@47: Veled értek egyet, remélem Sodi is meggondolja magát. Hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet. Tc végleg kiírta magát a Nemzeti Oldalból!!4
2009. 03. 31. 22:06
"A puhos emberke azért volt mozgásképtelen, mert egy gárdista és egy, a Kossuth térről jól ismert tüntető békítőleg visszatartotta."
Na, Krónikás, akkor most lefogták-e a herélt sertést, avagy sem? Ez fontos lenne, mert bele kell írnom a jelentésbe.
2009. 03. 31. 22:07
kíváncsi vagyok ha sodi egy kigyúrt állat lenne, tomcat akkor is ilyen bátran fejelgetne-e
2009. 03. 31. 22:10
Jelentsd fel azt a piszkos bűnözőt, az idegbeteg besúgónak börtönben a helye a magafajta cigányok között !
2009. 03. 31. 22:10
Költői kérdés volt, ugye?
2009. 03. 31. 22:11
SODI EGYSZER AZT ÍRTAD KULTÚREMBEREK NEM PÁRBAJJAL, HANEM BÍRÓSÁG ELŐTT INTÉZIK EL A ZŰRÖS ÜGYEIKET.
AKKOR HAZUDTÁL?
ÉN AZT HITTEM TE SOHASE HAZUDSZ!
2009. 03. 31. 22:14
Egyébként én helyeslem, hogy sodi nem jelenti fel. Ezt nem így kell elintézni, hanem oda kell állni emberesen, osztán ha verekedni kell, akkor verekedni kell. Így vót ez régen is.
Meg nem gázpisztoly hanem egy jóu kis ólmosbot kell, oszt jóestét.
2009. 03. 31. 22:15
Először azt hittem, hogy a választási csaló puhos szar az Gyurcsányról fog szólni. Engem egyszer egy fehércigány akart lefejelni, de leesett a sapkája. Aztán viszont hátulról rúgott belém. Ez ilyen cigány szokás. Meg puhosszarszokás.
2009. 03. 31. 22:18
TULAJDONKÉPPEN MI A LÓFASZRÓL VAN ITT SZÓ????
2009. 03. 31. 22:19
Micsoda komment kavalkád, öröm olvasni. Nagyon szuper a blogod Sodi.
2009. 03. 31. 22:19
Ezredes elvtárs: Írtam a bejegyzésemben is, hogy a végén már korlátozva volt a mozgásában (az elején még nem).
Ő is ezt írta.
Mert ez történt.
2009. 03. 31. 22:21
"Ezt nem így kell elintézni, hanem oda kell állni emberesen, osztán ha verekedni kell, akkor verekedni kell. Így vót ez régen is."
Lehetőleg meztelenül, pattintott kővel, meg fahusánggal, mert még régebben meg úgy volt.
2009. 03. 31. 22:22
Pál Marci háta mögé bújtál sodi kislány! Pál Marci ordított "rohanj sodi ameddig fogjuk". Sodi kislány elfutott,nem 2 lépést,hanem a sarokig 80-100 méter! Sodi holnap a duplára nőtt orroddal jössz előadásra,még szerencse csak 10-re kell,szegény sodi kislány!
2009. 03. 31. 22:24
Sodi - neked egyebkent van sajtoigazolvanyod? Mert ha regisztralt "kamaratag" vagy akkor ez igencsak kerdeses mozzanat...
2009. 03. 31. 22:25
ma tommacska és blogina fényképeire pöcögtettem redves puncimat
2009. 03. 31. 22:26
van sajtóigazolványom.
miért olyan fontos ez?
2009. 03. 31. 22:26
most nézem a DEad Snow c. norvég horrort, ahol NáciSS zombik támadják a szórakozó tiniket...kurvajó!!!
Kb olyan mint a mai magyarország..BRUHAHA!
2009. 03. 31. 22:26
65: buzi-e vagy
2009. 03. 31. 22:33
tomcat 2002-ben a szocikra szavazot(köpés), most ilyentől mit lehet várni???????bunko szoci fasz
2009. 03. 31. 22:37
Még mindig nem vetted észre, Sodi, hogy ti ketten olyanok vagytok, mint két tojás? Két sikerületlen, tehetségtelen majom, akik nagy hazaffynak gondolják magukat? Csak arra vagytok alkalmasak, hogy a felnőttek (nem, nem mindig életkor kérdése) kiröhögjenek benneteket. Mindkettőtöket.
2009. 03. 31. 23:26
Tomcat már úgyis hozzászokott, hogy bíróságra járkál, amúgy meg ő mindenkit feljelent, aki ferde szemmel néz rá. Annyira nem sajnálnám feljelenteni a helyedben:))
2009. 04. 01. 0:52
Sodi ha te a Magyar Demokrácia és a Jogállam híve vagy mint mi Magyarok, akkor kiraksz egy szavazást, hogy feljelentsd-e vagy nem ezt a börtöntölteléket! Döntsön a többség! Le a cionista komcsikkal!
2009. 04. 01. 1:07
Sodi, végy példát Novák Elődről! A testi adottságai őt sem predesztinálják arra, hogy leverje a zsírdisznót, de ő legalább minden más eszközt - sikerrel - bevetett ellene. Ne legyél már ilyen teszetosza.
2009. 04. 01. 1:20
szeszesember: Novák Előd éppen azért haragszik egy kicsit rám is, mert leírtam itt a blogon, hogy szerintem a hazafiak közül még a Tomcatet sem illendő feljelentgetni.
2009. 04. 01. 2:04
Na most én azok egyike vagyok ezen blog olvasójának, akinek nem kell bizonygatnia, hogy bizony nem TC-fan, sőt az eljárása hát igencsak jellemző rá, meg se lepődök.
De bizony te Sodika, ezt kurvára megérdemelted.
(Ja és, csak h a stílusodból valamit átvegyek, a komment végére tennék egy szmjlit is: )
:))
2009. 04. 01. 2:08
Mit érdemeltem meg?
A váratlan, etikátlan, beszélgetés közbeni lefejelést?
Érdekes. Ha ütött volna, ez talán még helyénvaló megjegyzés lenne (párbajhelyzet). Na de így...
2009. 04. 01. 7:44
Hehe, kedves SODI, nagyon király, ahogyan önmagadat biztatod 20 néven. Nagyon sajnálom, hogy nem lettél még alaposabban elkalapálva. De ugye, ami késik, nem múlik...:)
2009. 04. 01. 8:12
Faszparasztok, KUSS! Annyit cikiztek már a zsidók az indexen, hogy beszartam Toroczkaitól, hogy valamivel vissza kellett állítanom a renomémat, és erre a legalkalmasabb egy 30 kilós, garantáltan veszélytelen ellenfél, mint Sodi. Most már megint felnéznek rám, és több adományt küldenek a szánalmas szerencsétlenek.
2009. 04. 01. 8:35
Olyan emberrel kár korrektnek lenni, aki veled nem az.
2009. 04. 01. 9:46
Szépen indul a mai nap :D
Köszi Sodi!
2009. 04. 01. 17:27
patróna édes drágám!
az egy dolog, hogy felcsináltál és úgy maradtam, de van pofid ezek útán bevallani hogy meleg vagy? és többé nem dugsz meg engem?
ez most azért van, mert ilyen kibaszott rusnya vagyok?
http://www.bombagyar.hu/resources/pictures/tomcat_seleanu.jpg
válaszolj az sms-eimre! hadd vegyem megint retkes faszodat a pállott számba KÉRLEK
imádott seleanud, vagy ahogy az ágyban hívsz: macstappancsok éke
2009. 04. 01. 17:59
84.
Te, nem megy ez neked, szerintem ne erőltesd.
Se nem vicces, se nem dühítő.
2009. 04. 05. 12:24
Sodim, tegyük helyre a dolgot, párbaj már jóideje nincs, és nem is lesz, sem kicsiny hazánkban, sem máshol. Verekedés, utcai verekedés közben pláne ne beszélj párbajhelyzetről, mert még a végén elhiszem, hogy tényleg fogalmad sincs róla mit beszélsz. Nem szép dolog más embereket arcon fejelni, de az sem szép, ha ezt az ember képtelen elfogadni. Bezony, megtörtént, lefejeltek, és nem verted meg utána a srácot. Hogy miért, az köszönjük, senkit nem érdekel. Nem kell fölöslegesen védekezni, gyanússá tesz, és folyton belezavarodsz a magyarázkodásaidba.
2009. 07. 26. 10:20
http://www.bombagyar.hu/index.php?post=2066
2009. 07. 26. 11:08
nyugodtan ird le sodi hogy tomcatre gondoltal a puhos szarral!! nem szegyen!!!!! te sunyi !!!!
Mondj valamit
Nem regisztrált felhasználóknak hozzászólni csak rendes e-mail cím megadásával lehet.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.