Gonda és Werbőczy
Az áldást sodika küldte 2009. április 7., kedd - 23:12-korCímkék: birosag gonda laszlo pataki arpad biro vicces video
58 komment
Most mindent megtudhatsz a Tripartitumról!
Az alábbi megjegyzés elsősorban Gonda Lászlónak szól, akiről pontosan tudható, hogy egy makulátlan úriember, ám éppen ezért annyira érzékeny is, hogy mindenképpen fontos legyen néhány mondatban egyértelműen tisztázni a fenti videó elkészítésének okait, ugyanis semmiképpen sem szeretnék haragra lépni vele.
Rólam tudni kell, hogy mindig a marketing-hatékonyság dimenziójában gondolkodom. Úgy hiszem, hogy értékes gondolatokra elsősorban úgy lehet szélesebb tömegek figyelmét felhívni, ha kicsit bulvárosan tálaljuk nekik. Ha a humoros vágás miatt vélhetőleg nagy számban idetévedő néző csak kisebb része mereng el komolyabban a jog és az erkölcs kapcsolatán, akkor már elmondhatjuk, hogy jó döntés volt elkészíteni ezt a két perces összeállítást.
Ilyen előkészítés után pedig nyilván sokkal többen fogják megnézni a - hamarosan vágatlanul publikálandó - beszédet is, márpedig voltaképpen itt az értékes üzenetek célba juttatása a cél.
By SoDI
Eddig 58 komment érkezett (
)
2009. 04. 07. 23:19
Pataki liberális...
http://www.youtube.com/watch?v=hvuaBJWSz_w
2009. 04. 08. 0:41
Lehet, hogy az én hibám, de gyakorlatilag a szétszabdalás miatt egy szót sem értettem az egészből. Lehet, hogy a "széles tömegek" esetében hatékony ez a libsi módszer, de itt szerintem nem Győzikék nézik elsősorban, tehát szerintem kívánatos érthetően és egyértelműen fogalmazni.....
2009. 04. 08. 7:12
Valószínűleg én sem vagyok része a széles tömegnek :)
2009. 04. 08. 9:07
oooké, akkor legközelebb nem csinálok ilyet. :))
ez most egy próba volt.
2009. 04. 08. 9:28
Tényleg ennyire elbasztam volna a koncepciót?
Ennyire nem érteni, hogy miről van szó? :)
2009. 04. 08. 10:43
Gondolom az lehet az oka, hogy mivel Te konkrétan tudod miről van szó, ezért fel sem tűnik, viszont akinek fogalma sincs és ebből akarja megérteni az nehéz helyzetben van... :)
2009. 04. 08. 10:52
Valószínűleg.
Oké, akkor estig felrakom vágatlan verzióban. :)))
2009. 04. 08. 10:56
Különben Gonda innen idéz:
http://www.staff.u-szeged.hu/~capitul/analecta/trip_hung.htm
"Különbség van az igazság, jog és jogtudomány között
Az igazság, jog és jogtudomány pedig különbözik egymástól.
1. § Mert az igazság erény, tudniillik erkölcsi. A jog ez erénynek végrehajtója. A jogtudomány ennek a jognak tudása.
2. § Továbbá, az igazság az erények közt a legfőbb jó, a jog középrendű, a jogtudomány a legkisebb.
3. § Továbbá, az igazság mindenkinek megadja az övét; a jog meg elősegiti; a jogtudomány pedig tanítja, hogyan történjék ez."
2009. 04. 08. 11:58
szerintem viszont érthető és inkább egy ilyet nézek meg mint végigszenvedném a vágatlant. akkor én most libsi vok?
2009. 04. 08. 12:37
Sodi!
teljesen jóindulatból írom ezt, mivel tulajdonképpen semmi bajom veled...
légyszíves húzd meg magad és hagyd abba tomcat basztatását, mert a srác nagyon bepöccent és a legközelebbi találkozásotokkor nagyon meg akar verni ha lesz rá lehetősége.
Azt mondja, le akarja rúgni a vesédet, lecsap a földre és addíg rúgja a fejedet, testedet amíg még mozogsz.
És nem lesz egyedül!!
Állítólag 14.én megteszi ha lesz rá alkalma!!!
A nagy tömegben aztán bizonyíts be ki ütött le és rúgdosott meg, természetesen nem fogja és nem hagyja majd levideózni az eseményt.
Úgyhogy lécci borulj le tomcat előtt és kussolj be amíg nem késő, gondolom érzed hogy testileg nem vagytok egy súlycsoportban.
2009. 04. 08. 12:52
10-es: Te valami 14 éves szar lehetsz, aki TC seggét nyalja. Menj anyádba.
2009. 04. 08. 12:57
Én azt mondom sodi, jobb félni mint megijedni.
és úgy látom te FÉLSZ!!!
jól teszed.
gondold csak el hogy majd a többtízezres forgatagban milyen balesetek érhetnek, még lehet azt sem veszed majd észre hogy tomcat volt.
mert lehet hogy valami haverja...elvégre téged már rendőr is, tüntető is meg mindenki fejbekúrt, elgáncsolt.
majd ráfogja hogy zsindexsnek nézett, te meg pislogsz.aztán a nagy rohanásban néhányan "véletlenül" rádtaposnak?megrúgdosnak?
Egyébként is sokak szerint egy szarkeverő zsidó vagy!
Én nem mondom hogy így lesz, félre ne értsd, de tomcat töke tele van veled...meg másoké is,
úgyhogy szerintem REMEGJ!
2009. 04. 08. 13:00
Kétszer nem fordul elő ugyanilyen félreértés. :)Másrészt egy kemény ütést megtorolok.
Ott helyben.Keményen.
Úgyhogy ha nekem akarsz jönni, te kis szar, akkor inkább te rettegj.
2009. 04. 08. 13:06
Még mindíg nem érted te szerencsétlen..
senki nem akar párbajra hívni, bár arra merek fogadni hogy egy ember-ember elleni párbajban akár tomcat, akár én szarrá vernénk téged.
DE.
erről szó sem volt.
Mondom, nagy tömegben, rendőrök elől menekülve, meg a kaotikus futkosásban bárki földre kerül, bárkit érhet baleset...
ennyi.
REMEGJ !!!!
(én a helyedben mostantól otthonról figyelném a tüntetéseket)
2009. 04. 08. 13:09
Tudom a megoldást!
Ha összedobtok nekem 50ezer forintot, leszopom a sodit, és utána remélhetőleg emberként fog viselkedni!
2009. 04. 08. 13:11
"hogy majd a többtízezres forgatagban"
Elfojtott röhögés.
Lesz max 1000 ember.
2009. 04. 08. 13:17
Boxoló..
figyu, igazad lenne ha tényleg csak az ilyen majomparádé butaházi-sodi bagázs menne.
Viszont most 14-ére ugyanazok hirdették a tiltakozást aki a hősökre vasárnap, tehát ha csak fele annyian lesznek az is jónéhány tízezer...
de egyébként egy 2-3 ezres tömegben is történhet bármi, a kossuth amúgy is kicsi főleg ha a fele kordonozva van.
SODI REMEGHET NYUGODTAN!!!
egyébként gyere ki te is, lehet lesz alkalmad felrúgni sodit, szeretnéd ugye?????
2009. 04. 08. 13:19
Polgártomi ismerőse: Ócska cigány vagy. Anyádat megbasztam. Élvezte.
2009. 04. 08. 13:20
Szervezzük meg sodi megverését a saját blogján!
2009. 04. 08. 13:22
"Ócska cigány vagy. Anyádat megbasztam. Élvezte."
ez nekem mindent elmondott öregem:-)
mennyit fizettél a cigánykurvának a rákospalotai soron te nyomorult kis kilóméterhiányos?
2009. 04. 08. 13:28
19.
Sőt, verjük meg itt a blogon! :))
2009. 04. 08. 13:43
Jelzem sodika hogy fenik rád a fogukat cigánybandák is.
Utálják a pofádat szimplán.
Napersze nem csak a tiedet, hanem még sok más náciét is, de most ugye itt rólad van szó ez a te blogod.
LE FOGNAK VADÁSZNI!!!!
pl az enyingiek is vadásznak rád meg a kurucokra, de
ami gázosabb az néhány budapesti nyóckeres és hasonló cigány bűnbanda.
És ezek nem szarakodnak, hanem késelnek.
Jobb ha nagyon-nagyon picire összehúzod magadat!
2009. 04. 08. 13:44
jeee
2009. 04. 08. 15:15
"Anyádat megbasztam. Élvezte."
A konzervatív úriember...
Egyébként ha már baszás, basztál te már életedben? Nőt, nem a tenyeredet...
2009. 04. 08. 15:38
"Kétszer nem fordul elő ugyanilyen félreértés. "
????
Na most van ezen a blogon egy videó, ahol majdnem szanaszétvernek, majd elkezded lobogtatni a szarodat.
És van egy másik, ahol kigáncsolnak, földhözvágódsz a Kossuth téren.
Ez kettő.
Kérem hogy a 98657534. sz. elméleti tételed változtasd meg így
"Háromszor nem fordul elő..."
LOL.
"Másrészt egy kemény ütést megtorolok."
Mivel? Gatyábaszarással? Az nem megtorlás, hanem befosás.
LOL.
2009. 04. 08. 16:15
Azt az értesülést kaptam hogy 14.-ére nagy cigányseregeket toboroz az szdsz és leverik a kossuth téri náci-magyar gyűlést.
A rendőrség nem avatkozik be,
csak ha fegyvert pl. kést, gázpisztolyt, baseball ütőt, boxert.stb. lát a magyaroknál.
A cigányoknál természetesen minden lehet, kivéve éles fegyver.(mert az csak a zsaruknál lesz)
Néhány
cigánycsapat viszont kifejezetten a fő nácikra áll rá, ezek pl. ugye budaházi-toroczkai-gonda-fáber..stb, meg SODI, tomcat ésatöbbi.
Ezekre halálparancsot adott a rezsim.
Sodi, kezdj el félni, vagy ki se menj!!!
2009. 04. 08. 17:04
bezzeg a moldáv hazafiak seperc alatt elfoglalták a parlametjüket, a magyar hazafiak meg a bíroságon bohockodnak...elmehet az egész bagázs a picsába, főleg gonda.......
2009. 04. 08. 17:10
Erdélyi ismerőstől tudom, hogy a moldáv cigányok Romániába járnak koldulni:) Jó hely lehet ez a Moldávia...
2009. 04. 08. 17:12
Á nincs sok értelme elfoglalni a parlamentet ha nincs bent senki akit el lehetne szállítani marhavagonokban...
2009. 04. 08. 17:13
Az egész magyar nép elmehet a picsába, tisztelet a néhány ezer (tízezer?) kivételnek.
ÉLEN A FIDESSZEL MENJENEK A PICSÁBA!
AKÁR UKRAJNÁBAN, AKÁR MOLDÁVIÁBAN AZ ellenzék balhézott, egyébként sokkal kisebb ügy miatt mint ami itthon zajlik.
Ott tulképp egy vélt választási csalás miatt....semmi más nem történt.
De amiatt már tízezrek mentek az utcára, és végig is csinálták.
(nem beszélek most a görögökről, angolokról, nem is szólva a hős franciákról akik már egy számukra rossz törvény miatt is hetekre kimennek...vag y THAIFÖLDIEKRŐL!!!!! AKIK ÚJRA AZ UTCÁN VANNAK!!!! pedig az aztán nem is a demokratikus európa, szal akár közéjük is lövethetnének élessel, ott az divat!!!!)
A SZAR GYÁVA MAGYARJA MEG MÁR 7 ÉV SZÍVÁS UTÁN SEM KÉPES CSELEKEDNI?????
EURÓPÁBAN???
AHOL TULKÉPP MÁR GARANTÁLOM HOGY MINDENKI ÉRZI HOGY EZ A KORMÁNY A BOHÓCKODÁSÁVAL, TRÜKKJEIVEL EGYÜTT ILLEGITIM????
(tudok róla hogy ezt pl. brüsszelben is rebesgetik, na persze nem hivatalosan, de érthető..hiszen ha megnézzük a hasonló cipőben járó uniós országokat: lettek, lengyelek, most a csehek is...MINDENÜTT KÉPES VOLT FÉLREÁLLNI A NEM KÍVÁNT KORMÁNY BÉKÉSEN...CSAK MAGYARORSZÁGON NEM!!!)
Itt az internacionálét éneklik az új elit milliárdos tagjai!!!!!
Komolyan mondom ez már az agyrém, a teljes elmebaj!!!
Mondjuk van valami fény...talán 14.-én összejön valami, vagy máskor, azért már szinte mindenkit érint a megszorítás, és már egyre többen eszmélnek.
MAGYARORSZÁG EURÓPA SZÉGYENE!!!
MEDDIG LESZ EZ ÍGY????
Ha bajnai képes lesz végigvinni a csomagját akkor ez az ország megérdemli...és szerintem igen sok értelmes ember elhúz innen.
2009. 04. 08. 17:19
Ez a Purgyé vagy provokátor, vagy pedig ennyire buta. Cigányhadseregről beszélsz??? Ember, a cigányok helyzete most olyan, hogy még egy-két disznóság, még egy picit feszítik a húrt, hát akkor pártállástól függetlenúl minden magyar felkapja a kapát, kaszát, baltát...
Persze, szerintem ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna csinálni, de hát én egy fasisztoid állat vok, megmondta a mamám is:))))
2009. 04. 08. 17:25
kap a magyar fel a lófaszt azt.
egyes falvakban már régen felkaphatta volna , de nem teszi mert GYÁVA!!!!
a cigányoké az ország!
2009. 04. 08. 18:14
"Ott tulképp egy vélt választási csalás miatt....semmi más nem történt."
ÁÁÁÁ. A tájékozatlanság nem bűn, de minek reklámozod? Vannak ott szép dolgok. Ez a választási csalás kb csak ürügy.
2009. 04. 08. 18:28
Sodrófa! Ez egy szar videó. De ezt te is tudod.
2009. 04. 08. 18:32
CSAK KERÜLJ A SZEMÜNK ELÉ NÁCI SODI!
VÉGED LESZ!
Minket vé d a törvény szabadon gyilkolhatjuk a magyart, míg tinektek kuss van geci magyarok!
2009. 04. 08. 18:41
pengető...hát nem is történt semmi.
a nyomor meg a társadalom szétszakadása, meg a korrupció..stb teljesen általános mindenfelé, akár itt akár ott akárhol, ezért konkrétan már nem balhézik senki...inkább menekül ha teheti.
2009. 04. 08. 18:59
biztos forrásból tudom, hogy Gonda László meg akarja verni sodit.
2009. 04. 08. 19:04
sodi, most kaptam az értesülést, hogy Morvai Krisztina holnap meg fog verni!!!
2009. 04. 08. 19:05
10 perce vertem meg sodit.
2009. 04. 08. 19:08
strzsny pfrkldnyszk rfgsgrojszk sodi!!!!!!!!!!!!
[ford: nagyon meg leszel verve sodi!!!!!!!!!!!!]
2009. 04. 08. 19:11
Megszakítjuk adásunkat. A CIA nyilvánosságra hozott egy videófelvételt, melyen Barack Obama, az USA elnöke megveri sodit. A moldáv tehénpásztorok még vizsgálják a videó eredetiségét.
Vendégeink lesznek Fáber Károly és Molnár F. Árpád, akik csokis fasszal elemzik ki a döbbenetes videót.
2009. 04. 08. 19:34
CNN 41! Ez qrva jó volt!
2009. 04. 08. 19:37
miután elvettem sodi szüzességét, nagyon megverem.
2009. 04. 08. 20:29
Megható Puh-Kandúr párti videó (értsd: szánalmaaas):
href.hu/x/8pbx
2009. 04. 08. 20:48
LE A BAJNAI-GYURCSÁNY ELNYOMÓ REZSIMMEL!FORRALMAT!
MUNKÁT, KENYERET A MAGYAR NÉPNEK!
BITÓRA A KIZSÁKMÁNYOLÓKKAL!
2009. 04. 08. 21:10
44: Én el is sírtam magam ;___;
Szegény polgár urat bántják a gonosz magyarok, de ez a videó majd visszaállítja a becsületét.
2009. 04. 08. 21:49
kurvát vegyenek!!!
kurvát vegyenek!!!!
2009. 04. 08. 21:50
ja, bocsánat, munkát, kenyeret!!!)))))
2009. 04. 08. 21:57
Nekem jöhet a kurva is.
2009. 04. 08. 22:12
akkormeg a kurvaanyátokat elbaszott gyáva magyarok.CSINÁLJATOKMÁR VALAMIT MARHÁK!!!
ELSZEDIK AZ ORSZÁGOTOKAT, MEGALÁZNAK , KIZSÁKMÁNYOLNAK BENNETEKET SZERENCSÉTLEN HÜLYÉK!!
ELNYOMÓ MILLIÁRDOS URALKODÓ OSZTÁLYOTOK RÖHöG RAJTATOK!
BARMOK!
2009. 04. 08. 22:19
Van itt neked egy kis téma, sodi:
http://szentkoronaradio.com/belfold/2009_04_07_a-szegyenemlekmu-szegyenletes-pere
http://bombagyar.hu/index.php?post=1668
A kettő között ellentmondás van, járj utána, írd meg.
2009. 04. 08. 22:33
http://bombagyar.hu/index.php?post=2092
vs.
"Ez volt az első eset, hogy bármiféle hatóság kérdést tett fel nekem a Kuruc.infóról, nem számítva 2006 októberi faggatózásukat, amikor nem mondtam semmit. "
2009. 04. 08. 22:44
Te szerencsétlen hülye sodi, tomcat egy szánalmas majomot csinál belőled!!!
"A terem előtt Sodika szerencsétlenkedett a híres kameraállványával. Meg is kérdeztem, most fogja-e kiverni vele a fogaimat. Erre előszedte, és elkezdte kinyitni. Húha, gondoltam, végünk van, mind a három lábat kinyitotta, mi meg pont hárman állunk itt Ghostmissinggel és Robinnal. De a várt támadás elmaradt, helyette megtudtuk, hogy a Gyagyás úgy gondolta, hogy majd én (!) beviszem helyette a kameráját, és segítek felállítani. Ellenvetésként felemlítettem neki állandó szexpartnerét (az anyját). Ennyiben maradtunk."
2009. 04. 08. 22:56
újabb briliáns ötletem van!!mondjátok meg anyátoknak, húgotoknak, hogy horogkereszttel díszitett tojást adjanak a locsolóknak!!!!!!ha a locsoló felháborodik, fejbe kell rúgni, és le kell köpni!!!!!!!
2009. 04. 08. 23:01
sodi, mikor anyázod már tomcatet,
szarrá szivat te szerencsétlen hülye!!!
2009. 04. 08. 23:10
sodi, ha nem írsz fikázdát tomcatről, akkor nem vagy többé a nemzettest része, hanem szánalmas zsidóbérenc vagy, jobb, ha tudod.
2009. 04. 09. 0:22
14.-én sodit beszivatja tomcat csutkára
2009. 04. 09. 19:27
10. komment.
Azt mondja, le akarja rúgni a vesédet, lecsap a földre és addíg rúgja a fejedet, testedet amíg még mozogsz.
És nem lesz egyedül!!
hát ez az zinadine tomcat sose jár egyedul. tomcat és haverjai olyanok vagytok mint a cigányok.
kis buzi a gardaavatáson futott a rendorokhoz.
Mondj valamit
Nem regisztrált felhasználóknak hozzászólni csak rendes e-mail cím megadásával lehet.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.