Piroska felmentve
Az áldást sodika küldte 2009. április 21., kedd - 16:16-korCímkék: 2006 23 birosag gobl gobl gyorgy oktober rendor szupernagyi targyalas
47 komment
Ma volt a Szupernagyi, polgári nevén Kondáné Bartal Piroska utolsó tárgyalása. Ő az az idős hölgy, aki az ÁVÓ aljas rágalma szerint 2006. október 23-án rendőröket vert.
Piroska
A szokott társaság gyűlt össze hallgatóságként, bár Gőbl Gyuri ezúttal elhozta az alsó vérvonalat is.
Gőbl család
Elsőként a rendőrtanúk lettek szembesítve a civil tanúkkal. Nem sok mindenben értettek egyet.
Rendőrtanúk és civil tanúk
Ennek során merült fel a gyanú, hogy az egyik rendőr az állításával szemben még a helyszínen sem volt. Ez a feltételezés nem tetszett neki. Amikor Piroska azt kérdezte tőle, hogy a rosszul lett cukorbeteg tüntető hölgyhöz képest merre állt, ingerülten visszakérdezett, hogy talán a cukorszintjére is emlékeznie kellene?
Piroska és a rendőr, aki ott sem volt
Egyébiránt a szembesítés unalmas volt, amit az ügyvéd úr háta mögött is kiválóan megfigyelhetünk. :)

Mindenki unatkozik
Ügyész néni a felszínre került tények ellenére mégis a bűnösség megállapítását kérte, amiért büntetésből Gaudi ügyvéd úr csúnyán nézett rá.
Ügyvéd úr mérges
Bíró néni viszont csaknem minden pontban ügyvéd úrnak adott igazat.
Bíró néni ítéletet indokol
Ügyész néni nem fellebbezett, ezért az ítélet jogerős.
Ügyvéd úr büszke is volt a sikerére.
Ügyvéd úr örül
A felmentést a folyosón ünnepelték.
Az öröm pillanatai
Krisztina is nagyon boldog volt.
Krisztina boldog
Holnap is lesz ávós per.
Majd arról is mesélek.
By SoDI
Ui.: Videó ma nem lesz, ugyanis technikai problémáim vannak.
Eddig 47 komment érkezett (
)
2009. 04. 21. 16:31
Ez még csak elsőfok volt, nem?
2009. 04. 21. 16:37
Bocs, igazad van, ezt még gyorsan odaírtam hozzá:
"Ügyész néni nem fellebbezett, ezért az ítélet jogerős."
Így teljes a sztori. :)
2009. 04. 21. 16:38
csinálj róla videót bazdmeg
2009. 04. 21. 16:42
Világosan leírtam:
Ma a videókészítésnek sajnos technikai akadályai vannak. :(
2009. 04. 21. 16:54
Bazd meg Sodi! Süt a nap! Menjél ki a friss levegőre, ne csak a tárgyalásokon poshadj!
2009. 04. 21. 17:10
Sokad elmond rólad, hogy tendenciózusan nénized/bácsizod az embereket.
2009. 04. 21. 17:15
6-os: Egyszerűen szerintem viccesen hangzik.
Ügyész néni egy fiatal kislány, de a poén kedvéért őt is nénizem. xD
Vagy kislányozok, vagy nénizek. Mikor miként tetszik.
2009. 04. 21. 17:21
P: Épp tegnap írta be az egyik kommentelő, hogy látott futni engem a Margitszigeten. És tényleg.
Másik meg azt írta be néhány hete, hogy a fitnesz teremben látott. De hogy miért kommentben kell elújságolni az ilyesmit, ahelyett, hogy odajönnének hozzám, nem egészen értem. xDD
2009. 04. 21. 17:24
"Tudomásul kell venni, hogy aki azt üvölti a Kossuth téren, hogy Magyarországon nem volt rendszerváltás, Magyarország nem jogállam, az egy új alkotmányt se tekintene legitimnek. Igaz ugyan, hogy az alkotmányunk egy régi parlament által elfogadott, a szónak nem a nemes értelmében vett legitim szöveg. De öt _parlamenti választás legitimálta_, melyek során _lehetett volna azt mondani, hogy mi ezt nem fogadjuk el a működés alapjául_, ezen az alapon nem vagyunk hajlandóak választásokat tartani. _De ezt senki se mondta_, tehát magyarul semmi okunk az alkotmányt illegitimnek tartani."
2009. 04. 21. 17:25
ja igen, az idézet Halmai Gábortól, kiemelés tőlem.
2009. 04. 21. 17:30
tomcat42: Erről nekem az alábbi linken meghallgatható hanganyag jut eszembe:
http://sodi.freeblog.hu/archives/2007/06/05/Rovid_leszek/
2009. 04. 21. 17:36
A rendőrállatok nem lesznek felelősségre vonva, amiért hazudtak a bíróságon?
Ha nem mered takarás nélkül felrakni a képüket, küldd el a kurucnak, majd ők felteszik úgy.
Nehogy már ne tudjuk, kik ezek az állatok.
2009. 04. 21. 17:40
Nem lesznek felelősségre vonva, ugyanis a bíróság nem azt állapította meg, hogy nem mondanak igazat, hanem azt, hogy nem lett bebizonyítva, hogy igazat mondanának. Ez a két állítás sajnos nem ugyanaz.
---"küldd el a kurucnak, majd ők felteszik úgy."
Aha. Egyedül én álltam ott, ahonnan a felvétel készült, tehát nagyon nehéz lesz engem megtalálniuk utána a polgári perhez. Naná. :)))
2009. 04. 21. 17:45
Utcai képeken ki merem rakni az ávósokat, mert azt a TASZ jogászai szerint is szabad. De ha bírósági tudósításokban arcgalériáznék, az már jogilag teljességgel védhetetlen lenne.
Eleve vesztes jogi helyzeteket hülye lennék teremteni magamnak. :)
Én nyerni szoktam. xD
2009. 04. 21. 18:39
Helyes, Sodika, mégsem vagy annyira hülye, ne is ugorj be az ilyen provokációknak, hogy ezt vagy azt rakd ki a blogodra, ezt a partizáninfós marihuánazsidók írják, hogy bajba keverjenek.
2009. 04. 21. 18:49
én nem szeretek futni, inkább menetelek, keményen odavágom a martens bakkancsot a betonra, , had lássák a kommunista öregasszonyok, hol lakik a magyarok istene!!!!!!
2009. 04. 21. 20:14
Pedig, broni, a kurvázáshoz is kell a kondíció.
Állóképesség nélkül érzékiség sincs.
Bár én még életemben nem kurváztam, de volt már csaj, aki azért hagyott el az első alkalom után, mert elfáradtam. Nem úgy, hogy nem ment, hanem úgy, mint futás után. Mondom. "oké, kimerültem, pihenjünk."
Ő pedig nem akart volna pihenni. xDD
Azért kezdtem el kondizni és egyéb módon mozogni, mert rádöbbentem, hogy bár nem dokkmunkásnak készülök, de azért AZ már nagyon gáz, ha még AHHOZ sincs elegendő energiám hogy ne a csaj fáradjon el hamarabb.
Majdnem akkora égés, és szánalmas dolog, mintha egyébként mondjuk a szervi funkcionalitás nem lenne rendben. :)
2009. 04. 21. 20:26
Azért az hihetetlen, hogy mennyi értelmetlen per van, ahol a közintézmények erőforrásait és energiáit ill. az adófizetők pénzét ilyen mértékben elpocsékolják. Ennek véget kell vetni, egy olyan országot kell végre csinálni, ahol ilyen marhaságok fel sem merülnek egy perben, hogy nagymamák karatézzák a rohamosztagosokat. Ilyen marhaságot ki sem kellene tűzni, ha egy rendőr azt állítja, hogy elbánt vele egy öregasszony, azt azonnal ki kell rúgni, mert alkalmatlan a feladata ellátására, nem perekkel vacakolni. Az nyílván más, ha a rendőr súlyosan megsérülne vagy ilyesmi, de nem kellene már nemhogy ál, de valós pofon esetén sem a bíróságokat terhelni és elvenni az időt a cigány gyilkosok elől. Ha a rendőr kap egy pofont, visszadja, azt jólvan, kvittek.
2009. 04. 21. 20:48
Basti: "Ha a rendőr kap egy pofont, visszadja, azt jólvan, kvittek." Hát igen, aztán jönnek a jogvédők, hogy megütötte a rendőr. Ugye érzed, hogy jelenleg úgy néz ki a dolog, hogy a rendőrt lassan bárki megütheti, a rendőr meg senkit. Hála a jogvédőknek (mind liberális, mind radikális jogvédőknek).
2009. 04. 21. 20:52
Azt nem mondtam, hogyha bármelyikük nem lenne elégedett az "eredménnyel" akkor ne mehessen bíróságra, de szerintem aki megtámad egy rendőrt és kap visszakézből egy pofont, akkor nem fog rohanni feljelenteni, mert rögtön lesz 10 rendőr aki ellene tanuskodik. Itt éppen arról szólnak ezek a perek, hogy a rendőrök támadtak meg ártatlan embereket és nem fordítva. Akinek valóban vaj van a füle mögött az inkább kussol.
2009. 04. 21. 20:59
Ügyésznéniről képet légy szíves
2009. 04. 21. 20:59
uhhh pedig kihitte volna, hogy ez nem egy terminátor, aki jobbra balra hajította a rendőröket :)
2009. 04. 21. 22:18
Az utolsó interjú Eduardóval: http://www.hirado.hu/Hirek/2009/04/21/21/Exkluziv_felvetel_Nezze.aspx . Kötelező!
2009. 04. 21. 23:13
Bazdmeg sneci, 26 évesen hogy lehet elfáradni a baszásban? :D
2009. 04. 22. 2:51
Én meg tudom érteni sodit, én magam is szűz vagyok.
2009. 04. 22. 8:25
MILYEN ÁVÓS PER IDIÓTA!
Hazudoztok össze vissza!
Szerinted gaudi, meg az elmebajos morvai szerint a tüntetések MINDIG békések voltak soha senki nem dobott el egy követ soha senki még csak a hangját nem emelte fel mindenki ártatlan.....
HAZUDTOK HAZUDTOK HAZUDTOK!
HAZUDTOK REGGEL DÉLBEN MEG ESTE!!!
Csak a kibaszott 2006 ban történt dolgokkal takargattok pedig az sem volt olyan egyértelmű...
Gyilkolni akart a csőcselék akkor is, és a tv előtt meglincselt rendőröknek minden joga meglett volna a fegyverhasználatra!!! 110 rendőrt sebesítettetek meg akkor köztük többet súlyosabban mint akármelyik tüntetőt valaha is. Érdekes erről nem beszélsz HAZUG krónikás!!!
Megy ám a kettős mérce rendesen! HAzugságokkal, hamis tanúkkal milliókat pereltek ki az adófizetők pénzéből,előre programozott beszervezett fizetett tanúkkal, hazugságokkal loptok aztán megy az osztozkodás!
A 2006-os események legsúlyosabb sérülése a tüntetők részéről az 1 db felpattanő gumilövedéktől megsérült 1 DB SZEM!!!!! (nem százak megvakítása!!!!! mert ez HAZUGSÁG)
De már százak megvakításáról hazudoztok, meg szemkilövető rendőrségről!!! 1 fél szemről beszélünk!! Ami asszem nem is ment ki teljesen csak megsérült, és az úriember busásan kárpótolva lett!!!
Érdekes mércét állítasz fel mert a bazaltól 3 darabra tört koponyacsonttal intenzíven feküdt 3 gyerekes rendőrről nem beszélsz, és a társairól.....Se az anyabaszó gaudi, meg morvai nem szólalt fel, mert ugye a rendőrnek nincsenek jogai..... Nem nemzeti jogvédők ők hanem ,csőcselékvédő 30%-ért milliókat perelő iroda.....Hallgattok a törött kezekről, beszaggatott fejekről.....a hónapokra táppénzre juttatott rendőrökről....Akik akkor sérültek meg amikor még NEM VOLT SE OSZLATÁS SE SEMMI!
LINCSELTETEK!!! Mint a mocskos cigányok!!!
És ugye mikor elkötöttetek egy tankot az is teljesen normális és a szólásszabadság feljogosít rá ???
Az az utcán randalírozó csőcselék NEM A MAGYAR NEMZET!!! Mint te is biztos észrevetted támogatásuk kb 300fő.
Tudod Sodi a hazugságok,ferdítések egyszer visszaütnek és ha valaki ilyenekkel akar sikereket elérni az biztosan elbukik!
Egymást is szétmarcangoljátok.... A kossuth tériek szaros 400.000 ft adománnyal nem tudtak egymásnak elszámolni és kis híján megszurkálták egymást hogy melyiket illeti a nagyobb konc....
Szánalmas...Ezek és a hozzájuk hasonlók vezessék az országot?? VICC! Mind ott akartok lenni ahol pénzt és hatalmat szimatoltok.
De ha körülnézel magadon kiket látsz akik az úgynevezett NEMZETI oldalon vannak???
Vállalkozók akik a tüntetések hozományaként keresik és keresték magukat degeszre más emberek nemzeti érzésein???
Meg Marcihoz hasonló beteg naplopók??
Degenerált idióták? Szíriuszi űrmagyarok??
Unatkozó nyugdíjasok? Futballhuligánok??
Agresszív neonáci állatok akik magukból kifordulva hörögve kurvaanyázzák a rendőröket, rúgdossák a pajzsokat, megöléssel fenyegetőznek, megállítják a villamost majd a vezetőjét (aki szintén magyar) agyon akarja verni mert mi az hogy neki nem áll meg a villamos mikor ő azt akarja....?
Vagy a jobbik aki így akar szavazókat gyűjteni???
Ja és nem utolsósorban milliókat kaszálni a nemzeti érzelmű boltokkal..... mert lassan aki nem betyárgúnyában jár az már nem is magyar sőt hazaáruló......
Szarnak itt a háttérben a nemzeti érzelmekre!!!
EZ ÜZLET!! Ha nincs balhé nem veszik a 300 ft-ból előállított de 8000-ért árult árpádsávost...meg a nemzetiszínű szalagot, meg polót, meg kitűzőt...könyveket.....Erről szól az egész....
Jobbik,morvai,Budaházi,Torockai a hozzájuk köthető vállalkozók, és vállalkozások és még sokan mások akik ebből élnek, nekik kötelező jelleggel szítani kell a balhét mert máshogy nem megy az üzlet.....Te Sodi meg a hozzád hasonló meg csak megvezetett statiszták vagytok a bizniszhez....
2009. 04. 22. 9:27
26: cool story bro
2009. 04. 22. 9:43
Az Index megint nem a Gárda-ellenes propagandát nyomja: http://index.hu/bulvar/2009/04/22/levagta_baratnoje_fejet_egy_magyar_gardista/
.. mert ugye kell oda a gárdista, akkor cigányozni miért nem szabad?
2009. 04. 22. 9:51
Kíváncsi vagyok Sodi 26-os kommentre adott válaszára? Gondolom szokás szerint lezsidózza a kommentelőt, és jön a bődületes baromsággal, hogy a rendő hazaáruló, mert a munkáját végzi. (persze érdekes ez egy olyan embertől, aki hírből ismer csak a munkát)
2009. 04. 22. 10:07
Persze P.!
Ez lesz "kussolj zsidó" bár nem vagyok az de Sodi tudja.....
Kíváncsi vagyok az elmúlt évek legbrutálisabb gyilkosságát amit MAGYAR gárdista követett el hogyan magyarázza......a nemzeti szellemiség lett belenevelve??? A gárda szigora??
(jah az már csak hab a tortán hogy a lány tetemét horogkeresztes zászlóval terítette le......
De a gárdában nincsenek nácik.......
Leírom ha ezt pl zsidó követte volna el hogy hangzana Sodi vagy a kuruc szájából!!:)
"19 éves lányokat fejeznek le tömegével a zsidó mészárosok!!!"
(ugye 1 halottról van szó de a mind Sodi mind a kuruc imád többes számban hazudni és kiszínezni a dolgokat!
Kíváncsi vagyok a magyarázatra!!
Ha a rendőrség ÁVÓ akkor a gárda mostantól legyen GYILKOSGÁRDA!
2009. 04. 22. 10:21
Mi van köcsög rendőr?A cigányokkal izmozzatok inkább ne egy kis hülyegyerek blogján!Gyáva szarok vagytok, akik egyetemistákat meg nyugdíjasokat tepertek le.A fuxos cigókkal meg lejattoltok...Korrupt, gyáva, tolvaj népség vagytok akik többek között az én adómból élősködtök!Több alázatot sün-geci....
2009. 04. 22. 10:24
Sodi, azt írtad, hogy MINDENT alátámasztasz. Hol marad annak bizonyítása, hogy már nem vagy szűz?
Vagy önellentmondó vagy talán?
2009. 04. 22. 10:32
26-os: Lol. Saját füllel hallottam rendőröket egymás közt beszélgetni, hogy a tévéostrom alatt ott álltak a parlament alatt a rakparton, és fogcsikorgatva hallgatták a történeteket. Majdnem lázadtak, de utasításba kapták, hogy maradjanak a helyükön.
A lázadók meg vidéki, életükben csak szekeret toló parasztbácsit látó zöldfülű vidékieket ostromoltak meg. Azért ne legyen senkiben kétség, hogy a drogcsempészekre ajtót rárugó kommandósok megkapják ám a kemény kiképzést. Na ő ellenük max többszörös túlerő ütne be, de ugyanolyan harcedzettségű, nem elkendőzött fiatalok. Romantika az oké, csak azért van az éremnek másik oldala is.
Tudom, láttam ezeket a srácokat. Olyan emebrek ezek,akik egész életükben ezt csinálják, szabadidejükben meg edzésekre járnak. SoDi te meg előbb végezd el az egyetemet. Szar lesz majd 40 évesen, szakma nélkül. Ne bölcsépsz legyél azért, mert abból nem élsz meg. Ha más nem megy, legyél pincér, vagy szakács, azért azok sem hülyék, össze lehet ott is szedni havi 150-200k forintot, csak dolgozni kell keményen.
Jah, anyudtól elköltöztél már?
2009. 04. 22. 12:54
k0zi, a rendőr Pécelen nem mert fellépni a klubosokat megtámadó cigányhordákkal szemben, a rendőrség nem találja Cozma gyilkosát, a rendőrség nagyon is elnéző a politika általi szervezett bűnözéssel szemben.
Tüntetőket verni, na az megy nekik. Te meg még tapsolsz is hozzá. XD
http://href.hu/x/8tin
Rossz hír a cionizmus számára, hogy így igaz, ahogy nagy Költőnk mondja: a „törvény szövedéke mindig felfeslik valahol”. Az ördögi körnek van egy olyan tulajdonsága is, hogy miután lelepleződik, minden újabb fordulása önmaga ellenére
való: így vált éppen maga a gyűlöletbeszéd-törvény gondolata is bizonyíték arra a stratégiára, amit védeni akar. Másik tulajdonsága az, hogy miután lelepleződik, megállítható.
2009. 04. 22. 14:05
C: "26 évesen hogy lehet elfáradni a baszásban? :D"
Úgy, hogy hosszúra nyúlik. xDD
---Rendőr: ---"az úriember busásan kárpótolva lett!!!"
Egy SZEMÉRT nem igazán lehet kárpótolni senkit.
Egyébiránt nem egy, hanem legalább három szemkilövésről tudunk.
---"hamis tanúkkal milliókat pereltek ki az adófizetők pénzéből"
Hamis tanúk?
Mondj egyetlen egy példát!
---"intenzíven feküdt 3 gyerekes rendőrről nem beszélsz"
Miért pont NEKEM kéne beszélnem róla? Ahogy Gaudi mondja: mi nem a rendszer kegyeltjeit védjük, ők ugyanis nem szorulnak védelemre.
----"Akik akkor sérültek meg amikor még NEM VOLT SE OSZLATÁS SE SEMMI!"
Hazugság. Az MTV ostrom is könnygáz bevetésével kezdődött.
..."mikor elkötöttetek egy tankot az is teljesen normális"
Naná. Elvégre nem sérült meg a tanktól senki.
----"az elmúlt évek legbrutálisabb gyilkosságát amit MAGYAR gárdista követett el"
MI VAN???
Mi ez a baromság?
Honnan veszed ezt?
2009. 04. 22. 14:08
Ja már látom...
Neked van igazad.
http://kuruc.info/r/2/39157/
Hümm.
Most akkor a szemkilövések ezzel érvénytelenedtek is?
Vagy hogy is van ez? :)
UPDATE: Mégsem!
Ez megint a Dósa-féle brancs!
http://sodi.freeblog.hu/archives/2009/04/22/Nem_gardista/
2009. 04. 22. 14:25
C: "26 évesen hogy lehet elfáradni a baszásban? :D"
Sodi: "Úgy, hogy hosszúra nyúlik. xDD"
Így már értem: Attól volt olyan fárasztó, hogy a hosszúra nyúlt dákót két kézzel kellett tartanod közben XD
2009. 04. 22. 14:56
Szerencsére ilyen gondjaim soha nem voltak. :))
2009. 04. 22. 15:13
zsodi, nem a te hangyányi dákódról van szó, hanem a partneredéről
2009. 04. 22. 15:39
#39 = zsindexes dagadt köcsög
Perverz állatok vagytok, néha nézem miket írtok össze. Buzik, elmebetegek, zsidók, perverzek gyülekezete.
2009. 04. 22. 17:24
SODI!
1: 1 FÉL szem maradandó sérülést szenvedett a másik kettő csak SZEMKÖRNYÉKI sérülés volt....
.....nekem NE én is ebből élek......
2: Hamis tanúk??? Nézd végig a videóidat!!
3: "egy szemért nem lehet kárpótolni senkit"
Akkor kérdezem ÉN a rokkanttá tört fejű rendőrt sem lehet?? Sőt ti egy fülesért vagy egy bilincselésért is milliókat kaptatok még a bazaltdarabokkal utcakővel beszaggatott fejű rendőrök LÓFASZT!
A rohadt kurva anyukáját annak aki ezt a kettős mércét meg a lincselő csőcseléket védi!
4: A tv ostromnál a csoportosan elkövetett kis híján halált okozó lincselés az szerinted mértékletes válasz egy csapat vidéki rendőr ellen akik akkor még 10 éve nem használt lejárt könygázzal védhették magukat a tomboló gyilkolni akaró csürhétől!!
MÉG EGYSZER MONDOM FEGYVERT HASZNÁLHATTAK VOLNA HISZEN EMBERI ÉLET VOLT KÖZVETLEN VESZÉLYBEN!!!
Nem tették erre ti cserébe nyomorékká dobáltátok őket. Felgyújtottátok kiraboltátok a tv székházat mert toroczkai elmebeteg peticiójáért nem kapcsolták ki a tv adást.....
MEGÉRTE...
5. "Ahogy Gaudi mondja: mi nem a rendszer kegyeltjeit védjük, ők ugyanis nem szorulnak védelemre."
Gaudinak a kurva anyját ha ilyeneket mond és köpje le magát minden nap 10x. Majd remélem egyszer nagyon nagy szüksége lesz a rendőrök segítségére és akkor majd neki is ez lesz a válasz...
Hogy a csürhe és a jobbik maffia ügyvédje, védje meg magát vagy védjék meg a kegyeltjei!!!
6:."mikor elkötöttetek egy tankot az is teljesen normális"
Naná. Elvégre nem sérült meg a tanktól senki."
Te egy igazi hülye vagy sodi veled vitázni is kár mert annyira agy mosott barom vagy hogy bárki aki az utcán lát csak azért meg kéne hogy verjen mert a világon vagy........
2009. 04. 22. 18:23
"Akkor kérdezem ÉN a rokkanttá tört fejű rendőrt sem lehet?? "
Aki kurvának áll ne csodálkozzon ha megbasszák...
2009. 04. 22. 23:02
TELJES mértékben egyet értek az előttem szóló kollégával! Ez egy kibaszott üzlet és ti meg az ilyen agymosott sodrik meg asszisztálnak hozzá, csak van aki egy fillért se lát belőle, sőt még olyan idióta, h őt húzzák le (sodi).
Az emberek megverésére meg azt mondanám, hogy aloh az eső esik ott a szél is húj... csak erről ennyit.
nem tudom elégszer elismételni hogy edi mekkora egy fasz szánalmas idióta gnóm geci, értelmetlen a vele való kommunikáció teljesen antiszociális fehér cigány jellem...olyan mint az igás ló felteszik neki a szem ellenzőt és csak abba a kibasztott irányba megy amerre hajtják...önfejű köcsög.
31. ACAB-nak, a legközelebbi tüntetésen, az első sorban várlak, sok sok szeretettel ;) csak ne szalad el ahogy szoktatok...
2009. 04. 23. 11:00
Az utolsó képen valakinek egyre betegebb arcberendezése van.
Elmeorvost neki, ténlyeg már csak kép alapján is.
2009. 04. 23. 11:50
43. Te az a típusú ember lehetsz, aki még életében nem volt az első sorban. Semmilyen terén az életnek...:)
A legkedvesebb emlékem rólatok a TV székháznál történt: falfehéren a félelemtől a falhoz lapulva könyörögtetek: ne bántsanak kérem, családom van.... mint valami ratyi...
A másik meg: tanulj meg rendesen írni magyarul ,te nyomorék rendőr csicska!!!
2009. 04. 23. 12:51
Rendőr: ---"Nézd végig a videóidat!!"
Mondj egy példát róluk a hamis tanúzásra.
---"ti egy fülesért vagy egy bilincselésért is milliókat kaptatok"
És kapunk is még. Én például csak most indítom el a pert.
---"a bazaltdarabokkal utcakővel beszaggatott fejű rendőrök LÓFASZT!"
Mert ők nem a hatósági erőszak áldozatai.
---"halált okozó lincselés az szerinted mértékletes válasz egy csapat vidéki rendőr ellen"
Nem mértékletes.
De ott túl sok volt az '56-os párhuzam.
Rádió - TV
Petíció - petíció.
Könnygáz - könnygáz.
Rendőri ellenállás - rendőri ellenállás.
Ez okozta a szándékváltást.
---"EMBERI ÉLET VOLT KÖZVETLEN VESZÉLYBEN!!!"
Nem volt.
---"kiraboltátok a tv székházat"
Hazugság. Egyetlen egy laptop tűnt csupán el.
Később az is megkerült.
---"Felgyújtottátok"
Nem igaz. Csak néhány iroda pörkölődött meg.
---"toroczkai elmebeteg peticiójáért"
Hja kérem! Be kellett volna olvasni.
És nincs ez az egész.
rendőr 2: ---"Ez egy kibaszott üzlet"
Ja kérem, ha így állunk hozzá, mi nem az?
2009. 04. 23. 17:25
tényeket sodi! ha ekkora a szád, akkor dobj egy bejegyzést a farkadról, képet és számokat akarunk!
Mondj valamit
Nem regisztrált felhasználóknak hozzászólni csak rendes e-mail cím megadásával lehet.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.