Egyre több visszajelzést kapok azoktól, akik szerint én lenézem a kétkezi munkásokat. Ez természetesen hasonlóan durva félreértés, mint amikor egyesek rasszistának, vagy antiszemitának próbálnak meg beállítani engem.

Arról, hogy a kemény gürcölés miért nem jelent feltétlenül hatékony munkát, egyszer már írtam egy hosszabb bejegyzést, így most nem ismételném magam. A lényeg, hogy a munkának nem a belé fektetett energia, hanem a hozzáadott érték ad értelmet, és bármiféle  elfoglaltság hasznát elsősorban az határozza meg, hogy hányan lennének képesek elvégezni ugyanazt a feladatot. Ha csak kevesen, akkor indokolt a magasabb díjazás, ha viszont sokan, akkor kevésbé.

Ehelyett most egy másik megvilágításból mutatnám be, hogy hol értenek engem súlyosan félre a kötekedő balliberálisok.

Nos, azt tudni kell, hogy ezen a blogon nincs szilárd kommunikációs taktika, vagyis nem előre megtervezett üzeneteket közvetítek. Nincsenek pontosan kifundált marketingmorzsák, ahol az ember különös gondot fordít arra, hogy a megfelelő célközönség mérnöki pontossággal azt fogja fel, amit közvetíteni szeretnék. Ehelyett mindig mindent úgy, és abban a nyers formában írok le, ahogyan az megfogalmazódik bennem, és ezt nem rostálom át semmiféle olyan szűrőn, ami elejét tudná venni a félreértéseknek.

Nem magyarázkodom előre. Ehelyett, ha valami nem érthető, azt utólag fejtem ki bővebben.

Nos, ami a munkásemberekhez való hozzáállásomban a legfontosabb:

Nem lehetek képes lenézni a munkásosztályt, ugyanis még a létezésében sem hiszek.

Saját magam legnagyobb erényei között azt tartom számon, hogy hosszú évek alatt a gondolkodásomat tökéletes mértékben sikerült mentesíteni minden marxista paneltől, és kispolgári sallangtól.

Tény ugyanis, hogy nem léteznek társadalmi osztályok. Különféle szociológiai csoportokra valóban fel lehet bontani a társadalmat, ám az ezek közötti átmenet sokkal finomabb annál, mintsem hogy értelme legyen bármiféle éles művi megosztásnak. Az, hogy a történelem egymással alapvető érdekkonfliktusban lévő társadalmi osztályok harcából állna, a legordasabb bolsevik hazugság, amit ember valaha kitalált.

Csak és kizárólag arra jó, hogy egymásnak ugrassza a nemzet tagjait, akik a valóságban ahelyett, hogy egymás legyőzésén, és saját dominanciájuk érvényesítésén munkálkodnának, egyenértékűként, kölcsönös szimbiózisban dolgoznak a társadalmi funkciók működtetésén. Léteznek persze hazaárulók, bűnözők, tolvajok, és idegen érdekeket elvtelenül kiszolgáló hazaárulók is, ám ők sem társadalmi osztály szerint, hanem az általuk követett ideológiában, valamint egyedi személyiségjegyeikben (esetleg szociokulturális jellemzőikben, mint a zsidó -és cigánybűnözők) különböznek a tisztességes emberektől.

Ezt mégis kevesen fogják fel. Hogy mi itt az alapvető probléma, azt néhány éve Orbán Viktor nagyon jól megfogalmazta. Egy lakossági fórumon kifejtette, hogy amikor kezébe akadt a középiskolás lánya történelemkönyve, elborzadt, ugyanis máig ugyanazt az osztályharcos agyrémet látta visszaköszönni benne a nyelvezetben, és gondolkodásmódban, melyről azt hitte, hogy két évtizeddel a kommunizmus bukása után már rég magunk mögött hagytuk.

Pedig nem.

Éppen ez okozza azt, hogy a marxista sémák kérdése nem generációs probléma, hanem ehelyett a korombeli, vagy nálam fiatalabb emberek elméjét is mérgezi. Senki sem várhatja, hogy az új nemzedékek felülemelkedjenek a múlt tévedésein, amíg erőszakosan ennek a torz valóságát tömik beléjük.

Én viszont világosan felismertem a nagy erényemet abban, hogy mára mentesültem minden hasonló kognitív korlátozottságtól, éppen ezért ahogyan a múltban, úgy a jövőben sem kívánom a legminimálisabb erőfeszítést sem tenni annak érdekében, hogy ne sértsem meg káros tévképzetek és osztályelméletes maszlagok rabjaiként élő szerencsétlenek érzékenységét.

Éppen ez az, amiben az új nemzedék továbbfejlődésének megtestesülését látom a hozzám hasonló emberekben, elvégre az ügyvéd édesanyám, valamint a BME-n Magna Cum Laude minősítéssel villamosmérnökként diplomázott édesapám érvrendszerében szintén megtalálhatóak azok a ósdi közhelyek, melyeken én már sikeresen túlhaladtam. Ez a legkiválóbb jele annak, hogy az általam használt fogalmak szerinti eszmei megtisztulás nem feltétlenül előképzettség, sokkal inkább intuitív módon kialakított gondolati tudatosság kérdése. Ez tehát önmagában is üti azokat a rágalmakat, miszerint belőlem holmi értelmiség-jelölti gőg sugározna a kevésbé képzett csoportok felé. Minden efféle gondolat szemen szedett hazugság, vagy legalábbis alapos félreértése mindannak, amit képviselek.

Emellett szilárdan kitartok azon korábbi véleményem mellett is, miszerint a nívós nemzeti kezdeményezéseket meg kell menteni a mennyiségi szemlélet általi elsilányodástól, hiszen tudvalevő, hogy a nyilas mozgalomnak is elsősorban ezen irányelv alapozta meg a kezdeti sikereit, és hogy később ennek a kényszerű felpuhulása tette lehetővé, hogy egyes nyilasnak álcázott zsidó bűnözők kompromittálhassák a hungarizmus eredetileg szűzien tiszta céljait.

De menjünk tovább, mert olyan vád is elhangzott velem kapcsolatban, miszerint én nem csak társadalmi osztályként nézem le az alacsonyabban kvalifikált dolgozókat, hanem személyekként is.

Ehhez tudni kell, hogy valójában mindig tartózkodom attól, hogy csupán az értékteremtésben játszott szerepük alapján soroljam be az embereket. Teljesen mellékes körülmény az, hogy az illető a gazdaság melyik ágazatában dolgozik, amennyiben jó hazafi. Egy profi asztalos munkája ugyanannyira megbecsülendő, mint egy tanáré, és a szippantós vállalkozót sem kell lenézni, elvégre egy fontos szükségletet elégít ki a szolgáltatásával, ami nyilván a vállalkozása bevételein is meglátszik. Mint láthatjuk tehát, a legtöbb ember igenis beleillik az általam néhány nappal ezelőtt írt bejegyzésben lefektetett négy kategóriába, éppen ezért a legkevésbé sem érhető tetten ebben a legapróbb jele sem annak, hogy bárkit is lenéznék pusztán a foglalkozása okán. (És ettől teljesen független kérdés, hogy az alkalmazotti lét után vágyakozókra a biztonság illúzióját hajhászó bérrabszolgaként gondolok-e vagy sem, elvégre a milliókat kereső menedzsereket valahol szintúgy ugyanebbe a kategóriába sorolom annyi apró különbséggel, hogy őnekik a csalódás mellett hosszú távon az önkizsákmányolásból fakadó korai kiégés lehet nagyon könnyen a vesztük.)

Viszont az osztálygőg mellőzése visszafelé is elvárható. Teljesen értelmetlen azon merengeni, hogy kinek a munkája hasznosabb, és ki az, aki csupán alibi elfoglaltságot végez. Alibi munka ugyanis ma már nem létezik (a versenyszférában legalábbis biztosan nem); a kapun belüli munkanélküliség elsősorban a kommunista értelemben vett szocializmus sajátja volt. Ma, a XXI. században már az összes, akár csak a legminimálisabb közgazdasági műveltséggel felvértezett ember előtt is teljesen világos, hogy nem csak az értelmiségiek szorulnak rá a kétkezi munkásokra, hanem ez a függőség visszafelé is igaz, elvégre a képzett rétegek azok, akik olyan módon megszervezik a többi dolgozó számára a gazdaságot, hogy lehetséges legyen elfogadható szinten megélni egyszerűbb elfoglaltságokból is. Sőt, ugyanígy az értelmiségi foglalkozások között sincs semmiféle határvonal hasznos és haszontalan szereplők között. A gazdasági újratermelési folyamatban mindenkinek a munkájára ugyanúgy szükség van. Mára ugyanúgy nélkülözhetetlen az embereket gyógyító orvos munkája, mint azé a marketing-tanácsadóé, aki segít társítani a kínálathoz a keresletet, folyamatos mozgásban tartva így a gazdaságot (nem, ezt nem a kereskedő végzi, ő csupán - amellett, hogy rá úgyszintén szükség van - elsősorban kiélvezi ennek a gyümölcseit).

Az viszont, hogy egy jól kialakult kölcsönösség jegyében mindenkinek a munkájára ugyanannyira szükség van, még nem jelenti azt, hogy mindenki alkalmas lenne bármire.

Amikor egy magasztos jobbító gondolat köré mozgalmat építünk, akkor igenis kiemelkedően fontos ügyelni rá, hogy csak és kizárólag olyan emberek kerüljenek be a sorainkba, akiket az intellektusuk alkalmassá tesz annak a mély megértésére, hogy mik a céljaink, és hogy ez milyen hatásmechanizmuson keresztül válik a magyarság javára. Éppen ezért mondom, hogy az a kalocsai húsüzemben dolgozó henteslegény, aki a hírek szerint rettentő brutálisan végzett a barátnőjével, eleve alkalmatlan volt arra, hogy a Gárda szolgálatába lépjen.

Az ilyen embert ugyanis nyilvánvalóan csak a legegyszerűbb, demagóg szólamokkal lehet megszólítani, ami azért nagyon veszélyes, mert akinek egysíkú panelekből épül fel a gondolkodása, az a lelke mélyén még annak a szükségszerűségét sem lehet képes belátni, hogy miért pozitív dolog bármilyen ideológiai vonal mentén szervezett célok melletti következetes és rendíthetetlen kitartás.

Ha két tőmondatban foglaljuk össze az igazságot, az csupán a zsidók malmára hajtja a vizet!

Ideig-óráig tűnhet úgy, mintha a kevésbé komplex módon megszólított szereplő magatartása az általunk elvártakhoz idomulna, azonban valóban mély megértés nélkül ez csupán illúzió marad. Ezért azokat, akik alkalmatlanok arra, hogy valódi szellemi azonosulás birtokában minden körülmények között folyamatosan és méltó módon a közösségünket reprezentálják, nem szabad a magasztosabb célok jegyében működő kezdeményezések és mozgalmak közelébe engedni.

Az ilyen gárdista-jelölteknek ehelyett a pártoló tagság ajánlható.

De gárdista csak átlagos, vagy azt meghaladó értelmi képességű egyén lehessen!

By SoDI


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!