Buzigyógyító tüntetés
Az áldást sodika küldte 2009. szeptember 2., szerda - 14:27-korCímkék: buzi buzik tuntetes
126 komment
Miután rengeteg tudományos bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a buziság
- gyógyítható
- bátorító környezetben terjed
ezért úgy döntöttem, hogy érdemes ezeket a tudományos tényeket az utca embere előtt is felfedni.
Szombaton du. 4-kor az Oktogonon,
az úttest közepén.
A bejelentésben hivatkozott példák közül Daryl J. Bem álláspontját itt (ELTE jegyzet), Dr. Vida Gábor tudományos álláspontját itt, Dr. Robert Spitzer álláspontját pedig itt olvashatod el.
A többiek (úgy mint Dr. Mark Breedlove vagy Joseph Nicolosi) tudományos eredményeit majd holnap mutatom be nektek, megcáfolandó azt a közkeletű hazugságot, miszerint létezne bármiféle buzigén.
Dátum: 2009. szeptember 2., szerda, 14:07:49
Feladó: Kiss Endre Farkas <>
Címzett: brfk <brfk@budapest.police.hu>
Tárgy: rendezvény bejelentése
Melléklet: konverziosterapia_bejelento.pdf
Tisztelt Hatóság!
A mellékelten csatolt PDF dokumentum egy budapesti rendezvény bejelentését tartalmazza.
Tisztelettel:
Kiss Endre Farkas
Tisztelt Hatóság!
Alulírott Kiss Endre Farkas (1119. Budapest, Nándorfejérvár köz 3. alatti lakos) a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (továbbiakban: gytv.) 6. § alapján a törvény által meghatározott 72 órás határidőn belül bejelentem, hogy a gytv. hatály alá tartozó rendezvényt kívánok tartani.
A rendezvény 2009. szeptember 5-én, szombaton kerül megtartásra 16:00 és legkésőbb 16:20 közötti időpontban.
A rendezvényen a megjelenők száma 1 és 50 között várható. Érkezés 15:50-től. A rendezvény helyszíne a Budapest, Oktogon, az úttest-kereszteződés közepén, a mellékelt ábrán piros kereszttel jelölt területen belül.
A rendezvény pontos helyszínével kapcsolatban megjegyzem, hogy egyes sajtóhírek szerint aznap az Andrássy út és a vele párhuzamos utcák egy fél órával korábbi köztéri rendezvény apropóján amúgy is lezárásra kerülnek, így, amennyiben az aznapi rendezvények sorában a lezárást indokolttá tevő rendezvény esetében nem áll fent a gyülekezési törvényben a közlekedés vonatkozásában meghatározott kizáró ok, úgy nyilvánvalóan a most bejelentésre kerülő rendezvénynél sem lehetséges ilyen akadály felmerülése.
A rendezvény célja, hogy pedagógus-hallgatói minőségemben a magyarság jövőjét jelentő gyermekekért aggódó érdeklődők számára felvilágosítást adjak a nemiszerep-azonossági zavar és rokon pszichózisok kezelésére kidolgozott legmodernebb ún. konverziós terápiákról, Joseph Nicolosi amerikai klinikai pszichológusnak, valamint Dr. Robert Spitzernek, a Columbia University pszichiáter professzorának a szexuális reorientáció terén elért eredményeinek bemutatásán keresztül, valamint hogy a terápia szükségességének és a kezeletlen állapot társadalmi veszélyeinek demonstrálása végett ismertessem a nyilvánosság előtt többek között Vida Gábornak, a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztálya kutatóprofesszorának, Dr. Mark Breedlove-nak, az University of California, Berkeley pszichológia professzorának, illetve Daryl J. Bemnek, a Cornell University pszichológia professzorának a kórkép kiváltó okait feltáró tudományos munkásságát.
A rendezvény rendjére létszámtól függően velem együtt egy vagy kettő személy ügyel, akik megkülönböztető kitűzőt viselnek. Tekintettel arra, hogy a helyszín egy úttesten kerül megtartásra, ennek biztonságához a rendezvény során a fél órával korábbi felvonulás biztosítására aznap már eleve helyszínen lévő kordonozást és rendőri biztosítást kívánom igénybe venni. Mivel a rendezvény hatósági biztosításához az anyagi és személyi feltételek aznap a helyszínen eleve adottak lesznek, bízok benne, hogy a Tisztelt Hatóság az Alkotmány 70/A §-ában a diszkrimináció tilalmáról rögzített követelményeknek megfelelően az én rendezvényemet az ottanihoz hasonló szakértelemmel fogja biztosítani, amihez ugyanakkor - az Emberi Jogok és Szabadságok Védelméről szóló Egyezmény 14. Cikkében a megkülönböztetés tilalmáról rögzített elvek alapján - a nélkülem amúgy is rendelkezésre állón felül többlet anyagi eszközökkel személyesen nem tudok hozzájárulni.
A rendezvényen hangosítás nem lesz. Beszéd helyett csupán egy tájékoztató lapot kívánok szétosztani rövid kommentár kíséretében. Zászlók, illetve transzparensek helyszínre szállítását nem tervezem, de a résztvevőknek nem is kívánom megtiltani ezek használatát. A rendezvényre az érkezés egyénileg történik. A helyszínre történő beengedés részleteit minden külön egyeztetés nélkül is a Tisztelt Hatóság bölcsességére bízom, a Tisztelt Hatóság ezzel kapcsolatos helyszíni útmutatásait látatlanul is követni szándékozom, és a sajtóanyagokban a résztvevőket is erre kérem.
A Tisztelt Hatóság a e-mail címen,
valamint a 06-30-45-63-105 telefonszámon érhet el engem.
Budapest, 2009. szeptember 2.
Tisztelettel:
Kiss Endre Farkas
By SoDI
Eddig 126 komment érkezett (
)
2009. 09. 02. 14:46
Nem gond, hogy kiraktad a telszámod és TC megtudta? Vagy már haverock vagytok, szent a béka?
2009. 09. 02. 14:47
Miből gondolod, hogy TC nem ismeri 600 éve a telefonszámomat? :)
2009. 09. 02. 15:10
Kedves Kiss Endre Farkatlan javaslom, hogy nézz utána az egészségügyi világszervezet álláspontjának ezügyben. Homoszexualítás az nem gyógyítható miként nem is betegség. A "megengedő környezet" nem a terjedését segíti egyszerűen több homosexuális meri felvállani magát ilyen viszonyok között ennyi az egész.
2009. 09. 02. 15:14
Ész engem ki gyógyít meg? Picike Szodika, ugye meggyógyítasz?
2009. 09. 02. 15:17
Bill Gains: A WHO álláspontjai szavazással születnek. Ugyanúgy, mint a DSM kötetek. Attól még, hogy egy szavazáshoz vásároltak a buzik 50%+1 szavazatot, még tény marad, hogy a téma erős tudományos viták tárgya a mai napig.
A gyógyíthatósággal kapcsolatban pedig a fentebb említett, világhírű amerikai egyetemeken dolgozó professzorok kicsit másként vélekednek, mint te.
Ha nem haragszol, inkább nekik hiszek.
2009. 09. 02. 15:24
Hé sodrony, az Athéné Szki e-naplóját csinálod?
2009. 09. 02. 15:25
A hiteddel nem lehet vitatkozni Endre, nem is érdemes mert úgyis minden mögött az idóta összesküvéselméleteket látod csak. Javaslom inkább a szeresd felebarátodat a szemed elött tartani mielött elkezdesz a homokosok ellen beszélni. Vagy ha már mindenáron ragaszkodsz, hogy betegségnek tartsd akkor gondolkodj el azon is, hogy a beteg emberek megérdemlik-e hogy gúnyolódjanak rajtuk esetleg kővel meg molotvval dobálják meg őket és ennek fényében beszélj róluk.
2009. 09. 02. 15:26
Bill Gains: egy kis googlizással nézz utána, hogy igenis sokan küzdenek, még meleg csoportok is amerikában, azé, hogy visszategyék a mentális betegségek listájára, mert:
- mivel nem betegség (who szerint) ezért a betegbiztosítás sem állja.
Azért mert találtak egy kurva gént, azért még betegség a buzulás. Ennyi erővel találhatnánk egy gént a pedofiloknak, nekrofiloknak, ... különböző abberált szexuális elhajlásnak.
2009. 09. 02. 15:26
Kiss Farkú Endre :D:D
2009. 09. 02. 15:27
Hát ezaz Sodi!
Hogy te "hiszel". Fogsz két (több) tudományos álláspontot, és elhiszed azt amelyik neked tetszik.
Ez hit.
Nem baj ez, csak akkor meg minek a "tudományra" hivatkozni?
Kommentbe leírod hogy viták tárgyát képezi. Na de akkor hogy írhatod le a posztban, hogy az egyik álláspont hazugság?
Most akkor hazugság? Vagy a hozzáértő tudósok vitatkoznak róla, te viszont - mint nem tudós, hanem gyagyás - igazságot is tettél.
Hogy is van ez? Milyen alapon is?
____________________________________
Arról már nem is szólva, hogy az emberi jogi és bizony politikai demonstrációnak (melegfelvonulás) baromira semmi köze ahhoz, hogy van-e gén, vagy nincs-e gén.
Feltéve de meg nem engedve, hogy ez lehetséges.... Miért kéne bárkit is kigyógyítani valamiből, ha (adott esetben) nem akar?
Kicsit tévútra vitted ezt az egész kérdéskört.
Hablatyolsz itt tudományról, meg ilyenekről. Pedig csak egy egyszerű kis frusztrált homofóbocska vagy, nem kell ezt túlideologizálni.
2009. 09. 02. 15:29
tex: Azt nem is ismerem.
---
Bill Gains: Amiről én beszélek, az nem hit. Én a tényekről beszélek. Egzakt, tudományos tényekről.
A beteg embereket pedig senki sem fogja megdobálni. A jó buzi ugyanis a négy fal között buzul. (Még a közismert Hollie is!)
Akik felvonulnak, azok viszont nem a buziságuk miatt kapják majd, amit talán kapnak, hanem a szélsőliberális politikai provokációjuk miatt.
2009. 09. 02. 15:29
10: zsidó vagy, sodi pedig ha akar, legyen buzi!
2009. 09. 02. 15:30
10: buzi vagy
2009. 09. 02. 15:31
Én egyetértek a buzifelvonulással, hiszen akit megtérítenek maguk közé, az amúgy sem lett volna értékes a társadalomnak. Vonuljanak hát, és buzisodjon el a társadalom alja, hogy ne legyen utódja, és így a divatbuzisági hajlam is kivesszen az emberekből.
2009. 09. 02. 15:31
sodi? holnap akkor jössz?
2009. 09. 02. 15:32
Nem tex, még mindig nem. :D
Sodi meg hát legyen nyugodtan, bár szerintem öngyilkosságot követne el, ha erre ráébredne. Hiszen számára még a saját munkából történő eltartása is szégyen lenne "előbb nyitja magára a gázt", mint tudjuk.
2009. 09. 02. 15:32
Pengető: ---"Miért kéne bárkit is kigyógyítani valamiből, ha (adott esetben) nem akar?"
Nem kell.
De ne is hirdesse, milyen kellemes az állapota.
Mert a terjedés már reális veszély.
---"Kommentbe leírod hogy viták tárgyát képezi. Na de akkor hogy írhatod le a posztban, hogy az egyik álláspont hazugság?"
Azért írom le, mert NAGYON meggyőzőek az tudományos ellenérvek. Holnap nagyon PONTOSAN be fogom mutatni őket nektek.
2009. 09. 02. 15:32
13. Hát ebben speciel tévedsz. :)
2009. 09. 02. 15:33
13: néger vagy
2009. 09. 02. 15:33
szalas: Cím? Teremszám? Pontos időpont?
(Egyébként megyek, ha nem akar a BRFK pont akkor egyeztetni velem)
2009. 09. 02. 15:34
Pengető: ---"számára még a saját munkából történő eltartása is szégyen lenne"
Teljesen kiforgatod a szavaimat. Én így és ilyet soha nem mondtam.
2009. 09. 02. 15:34
17: egyetértek a buzulás terjedésével! Így is túlnépesedünk, mint az állat. Hadd hulljon ki a szar, és mehessünk valami egészségesebb civilizáció felé!
2009. 09. 02. 15:35
tex. Hottentotta vagy! xD
2009. 09. 02. 15:35
tex (17) Ez broni stílusa. Neked nem áll jól xD
2009. 09. 02. 15:36
Fővárosi Bíróság 14:00 fsz. 14. terem
2009. 09. 02. 15:36
"Azért írom le, mert NAGYON meggyőzőek az tudományos ellenérvek."
Na Sodika, ez a hazugság. :D
"De ne is hirdesse, milyen kellemes az állapota."
Szerinted ez a felvonálás arról szól, hogy "de jó melegnekbuzinakhomonakakárminek lenni, gyere come on!"??? Hát te megint hülye vagy. :D
2009. 09. 02. 15:37
szalas: Okés, asszem ott leszek. (nem biztos, de valószínű)
Ha meg egyeztetni akarnak, úgy időzítem, hogy ne ütközzön a kettő.
2009. 09. 02. 15:37
#19 szar vagy
2009. 09. 02. 15:37
24: Pedig valóban ezt gondolom. Annak is örülök, hogy a papok nem dughatnak, így egyre csökken a papnak állni hajlandó emberek aránya :D
De, nekem jól áll, csak nincs kibe berakni mostanában.
:D
2009. 09. 02. 15:38
28: üzbég vagy
2009. 09. 02. 15:38
Pengető: ---"Na Sodika, ez a hazugság. :D"
Még nem is olvastad, amit holnap akarok írni.
De máris, ELŐRE rávágod, hogy hazugság.
Ennyit rólad. :)
---"de jó melegnekbuzinakhomonakakárminek lenni"
Igen, erről szól.
Büszke rá, légy te is ILYEN BÜSZKE, mint ő.
2009. 09. 02. 15:39
El kell mennem, sziasztok, kedvenc blogom hányadék kommentelői! :D
2009. 09. 02. 15:39
Ja még valami: rég volt már cikk Páy Pálról.
2009. 09. 02. 15:41
Majd folytatom a PayPal tutorialt, amint jut rá egy kevés időm. :)
2009. 09. 02. 15:41
31. Hát nem hinném, hogy újat tudnál mondani, mint ami a témában egyébként elérhető.
Sötét vagy.
""a meleg büszkeség nem azt jelenti, hogy valaki büszke rá, hogy meleg, hanem hogy büszkén, emelt fővel meleg""
2009. 09. 02. 15:42
Micsoda sötét képmutaó hozzállás ez Sodi... Gondolj már a bele a kádár rendszerben papíron nem is léteztek a homoxexuálisok(tehát a "4fal" között voltak) és mégis volt homofóbia. Meg egyébként is ki vagy te, hogy kétségbe vond mások jogait csak mert neked úgy tetszik. Még szerence, hogy nincsen semmi hatalmad te közíró.:)
2009. 09. 02. 15:42
pengető a kurva anyád zsidó
2009. 09. 02. 15:44
Bill Gains: ---"ki vagy te, hogy kétségbe vond mások jogait"
A náciknak miért van kevesebb joguk, mint a buziknak? Tessék már elmondani!
Mert valaki kitalálta, hogy károsak? Oké...
De hiszen a buziság propagálása is az!
---"Még szerence, hogy nincsen semmi hatalmad "
Ami késik, nem múlik. :))
2009. 09. 02. 15:47
"Ami késik, nem múlik. :))"
Az álom! :D
2009. 09. 02. 15:47
- Mit csinál két galamb a fán?
- Turbékol.
- És egy?
- Maszturbékol.
2009. 09. 02. 15:48
37. Hát ezt akkor meg is beszéltük okoska. Anyukád tudja, hogy hazaértél az isiből? Uzsit megetted? Ki engedett a gép elé?
2009. 09. 02. 15:56
41
frappáns szövegek ezek, kemény vagy
2009. 09. 02. 16:03
Azért van kevedebb joguk Sodi mert a szellemei elődeik népírtásokat végeztek.
2009. 09. 02. 16:05
42. Hát tőled tanultam ezt a keménységet, amit a 37-esben elővezettél. Azért vicces, hogy azután a komment után még te próbálsz meg itt erőlködve szánakozni valakinek a "szövegein".....
2009. 09. 02. 16:06
Apacuka, fundaluka,
Funda káré, kamanduka,
Abcúg, fundaluk,
Funda káré kamanduk.
2009. 09. 02. 16:09
Tekeredik a kígyó,
Rétes akar lenni,
Tekeredik a rétes,
Kígyó akar lenni.
2009. 09. 02. 16:10
faszom még mindig nem mentem el
2009. 09. 02. 16:13
szellemi
2009. 09. 02. 16:14
http://kitartas.mozgalom.org/cikk.php?f=5&t=761
2009. 09. 02. 16:14
http://www.youtube.com/watch?v=lDQ7hXMLxGc
2009. 09. 02. 16:20
mindenkinek küldöm
2009. 09. 02. 16:21
Bill Gains: ---"a szellemei elődeik népírtásokat végeztek."
Ez is csupán egy vitatott teória.
Másrészt feltéve, hogy így is van:
A KOMMUNISTÁK ÚGYSZINTÉN!No meg hogy is volt a sztori amerikai az indiánokkal? :)
ugye ugye
Miért kellene kiemelni önkényesen a gyilkos múltú ideológiák közül bármelyiket?
2009. 09. 02. 16:22
tex: Hoppá, ez ütős cikk! :)
2009. 09. 02. 16:24
szia sodi!
mikor lesznek újabb youtube videóid saját magadról?
2009. 09. 02. 16:25
Akkor jön videó rólam, ha történik velem valami érdekes. :)
2009. 09. 02. 16:29
"faszom még mindig nem mentem el"
Húzogasd jobban, úgy hamarabb sikerül.
2009. 09. 02. 16:39
Eleve baromság a buzifelvonulást összekötni ilyen dolgokkal, hogy "jaj szegény melegek", meg "csak vállalni akarják az állapotukat". Az a szégyen, hogy ebben a nyomorult világban amiben élünk, ezt még magyarázni kell.
Figyeljetek zsidók: nekem pl. semmi bajom nincs a rokkantakkal, sajnálom is őket, és abszolút nem nézem le őket. Ha normálisan kéri egy féllábú, lehetőségeim szerint támogatni is fogom, nagyon sok ilyenen meg egyébként észre se lehet venni.
Na de, ha ugyanez a féllábú a pofámba mászik, az orrom alá dugja az üszkös csonkját, hogy szagoljam, meg közben ordít, hogy fogadjam el, mert ez természetes, akkor a legkisebb gondolkodás nélkül úgy rúgom pofán, hogy kinyekken. Mert én nem vagyok kíváncsi rá, bazmeg. Nekem is jogom van arra, hogy tiszteletben tartsák azt, hogy NEM AKAROM LÁTNI!
Itt kezdődik a tolerancia, zsidrákok: a másik se élhet vissza a helyzetével, neki is tisztelni kell mások jogait. Nem provokálhat engem az egyébként szánalmat keltő helyzetével! Menj be a Hiltonba koszosan, húgyosan, szarosan, aztán ha ki akarnak dobni, magyarázd, hogy te csak szegény vagy, ne diszkrimináljanak! Sok szerencsét.
A buzifelvonulás önmagában provokáció. Az olyanok, mint a múltkorin látott rózsaszín bibliás undormány féreg, már csak hab a tortán.
Bazd meg, én heteroszexuális vagyok (vagyis a többséghez tartozom, nem kell titkolnom senki előtt), mégis, mikor elmegyek munkát vállalni, nem úgy kezdem, hogy Gipsz Jóska vagyok, heteroszexuális anyagmozgató/mozdonyvezető/akármi, szeretem misszionárius pózban meg ahogy jól esik, múlt héten ezzel meg ezzel a csajjal dugtam... mert senkinek semmi köze hozzá, és nem is érdekel senkit!
A szexualitás mindenkinek a magánügye, maradjon a hálószobában, ha másokat közterületen spammolsz vele, az közszeméremsértés, legyél akármilyen irányultságú! A kurvák se kínálhatják nyíltan a szolgáltatásaikat, pedig azok heterók! Olyan nehéz ezt a természetes emberi dolgot megérteni?!
2009. 09. 02. 16:58
Sodi hidd el normális ember nem kívánja vissza a kommunista diktatúrát sem az amerikai indiánokkal amit tettek az is egy aljasság volt. De ölég gyengusz, hogy a beteges nézeteid úgy próbálod szalonképesébbé tenni, hogy a népírtás tényét vitatottnak mutatod be. Maximuxm az áldozatok száma lehet vitatott, de ha jól tudom te nem vagy történész. Az meg a másik dúrva logikai bukfenc, hogy azzal próbálsz valamit jó színben feltüntetni, hogy másik hasonlóan gyilkos ideológiához hasonlítod. Már csak azért is mert a mai neonácik hasonlítanak a legjobban a kommunistákhoz elveikben és propagandájukban is. Például ez a nevetséges cionizmussal való vádaskodás ebben az országban.
2009. 09. 02. 17:08
Bill Gains: A cionizmussal kapcsolatban hallgasd meg Simon Perez híhedt kijelentését.
---"a népírtás tényét vitatottnak mutatod be"
Mert vitatott is.
Sokan meghaltak, de nem szándékosan.
Következésképp nem volt semmiféle népirtás.
Az angolszászok szétbombázták az ellátási útvonalakat, így a végén már német gyerekek is éheztek vagy fagytak halálra fűtőanyag hiányában.
2009. 09. 02. 17:13
homoTEXualitás :D
2009. 09. 02. 17:23
Na mivan sodi cenzúrázgatunk? Majd megváltozik a véleményed a dolgokról ha keményen kell dolgoznod a kajáért. Kicsit átértékeled azokat a dolgokat amit most még csak nagyvonaluan "járulékos károknak" nevezel. Meg az olyan kijelentéseid hogy az emberi élet kevésbé fontos mint a büszkeség. (büszkeség= a kényelmes kis ingyenélő életmód a te olvasatodban) Nem vagy ám akkora ász mint amilyennek gondolod magad az önigazolással telerakott légváradban.
2009. 09. 02. 17:24
TicketEXpress
2009. 09. 02. 17:25
Bill Gains vs. Sodika
---
sodiblog: én így szeretlek
XD
2009. 09. 02. 17:26
57.
Egyetértek, a másik meg, hogy a heterók sem állnak neki nyilvános gruppenpartikat tartani a főtéren, úgyhogy kussoljanak a fartúrók, vagy ha nem, akkor meg ne rinyáljanak, ha a normális emberek egészséges felháborodásúkban pofán találják vágni a provokáló köcsögöket.
Ha ez nem tetszik a perverzeknek, akkor el lehet menni Izraelbe, ahol -egyébbként nagyon helyesen-jól ledurrantják öket.
2009. 09. 02. 17:29
http://www.youtube.com/watch?v=pZvZwQnkdNI
2009. 09. 02. 17:35
A heterószexuális szeméremsértést sokkal többet lehet látni, de ne is zavartasd magad fiacskám. Már csak ha abból indulok ki én miket csináltam...
2009. 09. 02. 17:35
tex (60): LOL!
Bill Gains: ---"Nem vagy ám akkora ász mint amilyennek gondolod magad"
Meghajlok az érveid előtt. xD
Egyébként meg nem cenzúráztam.
Az emberi méltóság pedig igenis fontosabb az életnél.
2009. 09. 02. 17:50
Bill Gains, mért, te voltál már védnöke egy kurvafelvonulásnak ? Próbáld meg beadni, szerintem elutasítanák, arra hivatkozva, hogy közszeméremsértő, meg ugye csak a tilalmi negyedben...
Egyébként meg, tetszik vagy sem, az emberek döntő többsége nem fartúró, így ez határozza meg a közízlést. (És ez amúgy természetes is, hogyha az emberi élet valamilyen értelmének vesszük az újratermelést - ha csak buzik lennének, az emberiség egy generáción belül kihalna, tehát ez semmiképpen nem lehet normális állapot az emberi logika szerint) Vagyis ha az egyébként heteró kurvák felvonulása közszeméremsértő, akkor a fartúrók felvonulása pláne annak kellene hogy legyen.
De nem így van, mert logikát hiába is keresnénk a dologban, egyszerűen arról van szó, hogy Amerikában, ahonnan minden szar jön, nem a kurvák, hanem a fartúrók szerveztek érdekvédelmi szervezetet. A kormányuk meg meghajlott, a szőnyeg alá söpörte a kérdést a társadalmi béke érdekében.
A mi tökéletlen, hülye kormányunk meg mindenben Amerikát másolja, mint hogy önálló álláspontot alakítson ki a kérdésben. És ráadásul logikátlanul is. A buzifelvonulás a hatályos törvényeink szerint is büntetendő lenne, csak éppen hiába adod be a feljelentést, nem csinálnak semmit. Ennyit az úgynevezett jogállamunkról.
2009. 09. 02. 17:51
Az érveim kb annyit ének ez esetben mint mikor te teljes bizonyosággal kijelentesz valamit egy ilyen témában mint amiről szól ez a post.
2009. 09. 02. 17:52
60.
Miféle szeméremsértést jogvédökém? Ha egy csaj meg csávó az utcán smacizik, az még nem szeméremsértés, ha nekiállnak a nyílt ucán kúrni, akkor öket is picsán kell rúgni.
Különben adjál csak minnél több (elö)jogot a buziknak, aztán ne csodálkozz ha majd a pedofilkok is elkezdik követelni a jogaikat, hogy há mér ha buziknak lehet, akkor nekünk is alapon.
...és aztán ne csodálkozz, ha majd a gyereked egy nagycsöcsű szöke helyett egy szörős , 40-es buzitól szerzi az első szexuális tapasztalatait.
2009. 09. 02. 18:04
A pedofilok azok egy teljesen más téma és semmi közük a homokosokhoz mivel nem feltétlenül a saját nemüket szeretik. A jogi megítélés napnál is világosabban megkülönböztati őkat tehát nem kell beszarni. És egyébként meg nem elő hanem alapjogat szeretnének maguknak hatalmas különbség. Előjogokat a nácik akarnak, ne abból indulj ki.:)
2009. 09. 02. 18:07
Na mi van Zsodi, be kell hozni a lemaradást, hogy te maradhass a "nemzeti oldal" majma? Tomcat Rudolf Hess tüntetése majdnem kilökött téged a póni-nyeregből? Lassan már tényleg csak te nem érted, mi a baj veled, hogyan ártasz a tisztességes, keresztény, jobboldali magyar embereknek. A nemzetellenes viselkedéseddel hány új olvasóra teszel szert? És ugye, hogy azonnal elküldted a kurucnak is ezt a kis önreklámot? Nagyon szomorú, hogy még nem tették ki. Ez a tipikus bomlasztó urbánus viselkedés, zűrzavarkeltés nem a magyar rasszjegyeket viselő emberek sajátja ám, zsodi! A kamerád helyett ekeszarvat kéne szorongatnod inkább.
2009. 09. 02. 18:17
Bill Gains: Már miért különböztetné meg őket a jogi megítélés ? Jogi szempontból mind a homokos felvonulás, mind a pedofília törvénytelen.
Pedofília: (megrontás, Btk. 201. § (1) ) Aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel közösül, valamint az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét meg nem haladott személlyel fajtalankodik, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Buzifelvonulás: (szeméremsértés, Btk. 208. §.) Aki magát nemi vágyának kielégítése végett más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
--
Mind a kettő bűncselekmény. Mind a kettő legalizálásának vannak támogatói. Közülük mégis csak az egyikkel szemben lépnek fel. Nem ?
2009. 09. 02. 18:17
Bill Gains: ---"A jogi megítélés napnál is világosabban megkülönböztati őkat"
Most még.
De ha nem teszünk semmit, nemsokára ők is idolok lesznek.
---
72-es: Nem, nem küldtem el a Kurucnak.
Ez MÉG nem oda való dolog.
Majd péntek táján lesz az.
---"bomlasztó urbánus viselkedés, zűrzavarkeltés"
A te fogalmaid szerint Budaházy sem magyar. xD
Idióta.
2009. 09. 02. 18:24
Hülyeség, a felvonuláson nem volt még szeméremsértés. És az olyan országokban ahol ez előrébb jár ott is maradt a törvény a pedofilok ellen még a legliberálisabb hollandiában is. Hiába próbálkoztak... A homoszexuálisok meg olyan dolgokat szeretnének mint az élettársi kapcsolat amira az olyan dolgok miatt van szükség, hogy például ha egy homoszexuális ember kórházba kerül akkor értesítik a társát ha regisztrált élettársak. Meg így vehetnek fel támogatást ha lakást akarnak venni akár csak a heterók.
2009. 09. 02. 18:26
Bill Gains: már miért lenne más a pedofil, mint a buzi? ugyanúgy a normálistól eltérő, a jogi megítélésre pedig nagyívben szarok, a mai magyar(?) jogrendszer ugyanis nem értünk, hanem ellenünk van. "Kommunista tv. szarok rád"-by D88 :)))
Persze tudjuk jól az szdsztől, hogy nincsenek perverzek, csak "különleges érdeklődésű"emberek.
2009. 09. 02. 18:28
Sodi!
ügyvédem hívott és mondtam neki, hogy te is jönnél, de ő olyat mondott, hogy inkább ne. A jogvédő még nem akarja a sajtót is belevonni. Jó? ugye nem baj.
2009. 09. 02. 18:29
73. "Közülük mégis csak az egyikkel szemben lépnek fel. Nem ?"
Hát igen, ez bizony kirekesztés, peticiót hogy a pedofilok a homoszexuálisokkal azonos jogokat élvezzenek-gázkamra XD
2009. 09. 02. 18:30
Engem is megpróbáltak kigyógyítani a ratyiságból de eddig még nem sikerült.
2009. 09. 02. 18:32
Hatalmas tévedés a pedifoliok nem is törvényszerű, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Egy homoszexuális ember ugyanúgy tiszteletben tart másokat főlleg a gyerekeket mint egy egészséges heteró ismertem többet és eggyik sem akart rám nyomulni miután megtudták, hogy ez nálam nem játszik.
2009. 09. 02. 18:37
79: :D
67: ha azt hiszed, hogy egy hülye szóvicc garantálja buziságomat, szájonrúglak.
2009. 09. 02. 18:39
Bill Gains, az, hogy mit jelent az, hogy "magát szeméremsértő módon mutogatja", az egy kifejtendő jogi fogalom, és attól függ, hogy az adott társadalomban mi számít ilyennek. Ha valami a társadalom közízlésével teljesen nyíltan szembe megy, az simán lehet szeméremsértő, márpedig ez az, mert itt nem a homokosok vannak többségben.
Amibe beleköthetnek, az az, hogy a törvény csak arról beszél, hogy a "nemi vágyának kielégítése végett". De ilyen alapon a városligeti szatír is hivatkozhat arra, hogy ő csak művészeti célból mutogatta a farkát, velük érdekes módon mégse szoktak ennyit szarozni. Az meg, hogy a kórházak értesítsék, megoldható egy a pénztárcába dugott "baleset esetén értesítendő:" felíratú cetlivel. A gazdasági boldogulásuk meg ne legyen már a jogalkotó szempontja. A büntetőjog feladata a társadalom védelme, és a káros hatásoknak kitett fiatalkorúak megóvása sokkal fontosabb feladat kéne hogy legyen, mint a fartúrók faszságai.
Olyan édes, hogy a tévécsatornák kirakják a 14 meg 18 éves korhatárra figyelmeztető karikát, de abba mindenki nagy ívben beleszarik, hogy a gyerek mit láthat fényes nappal az utcán sétálva...
2009. 09. 02. 18:44
http://www.youtube.com/watch?v=lDQ7hXMLxGc
minden hetero dala ez kell hogy legyen!
2009. 09. 02. 18:44
Ha valaki a farkát mutogatja az átlépi a határt akár meleg akár heteró, de a felvonuláson közel sincs ilyen. Szerintem idén még szolidabb lesz mint tavaly. Azért az vicces amikor a gyerekek egészségével jönnek, én láttam homokosokat gyerekkoromban, de semmi "bajom" nem lett. Elég önigazolás szaga van a dolognak, minenesetre kiváncsi lennék hány kis korúnak lett baja emiatt.
2009. 09. 02. 18:47
Sodi!
ügyvédem hívott és mondtam neki, hogy te is jönnél, de ő olyat mondott, hogy inkább ne. A jogvédő még nem akarja a sajtót is belevonni. Jó? ugye nem baj.
2009. 09. 02. 18:48
http://www.youtube.com/watch?v=sJflrwaoQIg
kedves Commandante milyen odaát? :D
2009. 09. 02. 18:50
Akkor meg mi a faszért kell kirakni a 12, 16, 18 korhatáros karikákat a tévében ? Miért büntet az egyébként fasszopó ORTT ilyen esetben ? Az is önigazolás, szüntessük meg ?
Amúgy én meg (bevallom) többször átszaladtam piros jelzésnél a zebrán, mégse lett semmi bajom. De ez még nem jelenti, hogy nem is lehetett volna, vagy hogy másnak nem lehetett volna baja...
2009. 09. 02. 18:51
hogy mit jelent az, hogy "magát szeméremsértő módon mutogatja",
itt egy példa http://kissendrefarkas.freeblog.hu/files/sodiarc/sodi_egeszalakos.jpg
Egyébként itt éppen a buzifelvonulásra gyakorlok egy táncos müsorral mert én is más vagyok.
2009. 09. 02. 18:56
Nem is olyan rossz! Itt sok a buzi, némelyik még blogol is!
2009. 09. 02. 18:56
Ezek a képek azért kellettek, mert abban az időben azt a hazugságot írogatták be mindenhova rólam a ballib idióták, hogy én egy testileg beteg, torz ember vagyok.
2009. 09. 02. 18:57
Az ilyen karikákat sajnos szinte senki nem veszi komolyan. De szerintem a felvonulást nem is kéne korlátozni nem olyan jellegű. Inkább a pornográf és az erőszakos tartalmat szokták vagy az olyat amit nem érthet esetleg egy gyerek akkor van kint, hogy szülői felügyelettel. De ne gondolja már senki ha 2nő vagy pasi kézenfogva vonul esetleg az valami károsodát okozhat... Ennél durvább dolgok se tesznek semmit csak ha valaki azt nézi folyamatosan a tv-ben pédául ezért is vannak a jelzések no de nem egy ilyen semmire.
2009. 09. 02. 18:59
Ezek a korhatáros karikák is egy érdekes téma, általában úgyanis ezeket föleg szex, erotikus jeleneteknél,filmeknél rakják ki. Ugye-ugye milyen morbid, hogy a gyerek nehogy cicit lásson (mert még normális heteró lesz belőle a végén), de a buzik, transzvesztiták vonaglását azt nyugodtan nézheti. Bazdmeg, ez tényleg Abszurdisztán...:(
2009. 09. 02. 18:59
90: mekkora ordas hazugság! Farkas elvtárs ez a hírnév átka! Bár elég satnya vagy, meg kell hagyni! Annak idején a Forradalomban nem vettem volna hasznodat még tudósítónak sem. Nem bírtad volna a gyaloglást!
2009. 09. 02. 19:00
Vékony vagyok, de nem beteg.
Ez a lényeg.
2009. 09. 02. 19:01
Meg azt hallottam nem vagy barátja a víznek, ez mondjuk előny. ott se tudtál volna fürdeni gyakran ám!
2009. 09. 02. 19:08
Sodi: ne aszerencsétlen meleget ostorozd azért, hogy magadat jobb színben tüntesd fel...
Suck: Szerintem egy cici még nem kórhatáros... Da ha megnézed a tv többségeben hetero tartalamt közvetít, filmek sorozotok, talán ha elvétve van egy homo sorozat és akkor az már valami. Külön romantikus csatorna is van. Az újságok többsége na meg a plakátok mind tele van a hetero erotikával, szóval nem kell beszarni.
2009. 09. 02. 19:09
http://hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=22632
Ezt a cikket elolvasva talán megvilágosodnak azok a Tomcat hívők akik még ma sem értik miért lett besúgó és miért árulta el a nemzeti érzelműeket.
Lehet hogy kreatív és vannak jó ötletei Tcnek de nem szabad megfeledkezni arról sem hogy kik állnak mögötte.
2009. 09. 02. 19:14
"Ezek a képek azért kellettek, mert abban az időben azt a hazugságot írogatták be mindenhova rólam a ballib idióták, hogy én egy testileg beteg, torz ember vagyok."
Nem igaz, mi azt mondjuk, hogy egy testileg beteg, torz állat vagy. Mit mondjunk arra, aki nem tud egy helyben állni?
"Vékony vagyok, de nem beteg."
Érdekes, állítod, hogy a homoszexualitás betegség, a saját nyilvánvaló kórságodat meg tagadod.
Paródia rovat. :)
2009. 09. 02. 19:15
Melyik a közszemérem sértő, ha felvonulok 5-én texszkósvirslivel a seggemben vagy ha sodi virslije a számba lóg? lécci válaszoljatok mert teljesen magamalá ugrok az erkélyről, úgy összezavarodtam, hogy már az is mindegy, tanya a bakonyban vagy banya a takonyban.
2009. 09. 02. 19:22
Ezen a zsidó világuralom összesküvéselméleten csak a szolidan élő magyar zsidók többsége röhög és kérdezgeti magától, vajon nekem miért nincs hatalmam és miért nem vagyok gazdag, hogy lehet.:)) Azért mert van egy réteg bankár család meg vannak akik politikusnak mentek... váhh
2009. 09. 02. 19:26
sodi mégis mész tomcat bulijára? http://bombagyar.hu/index.php?filter=cartrip_edit&id=37
2009. 09. 02. 19:26
98.Azért mondom,hogy a homoszexualitás betegség mert én is az vagyok és tudom,hogy mennyit küzdöttem ellene ,de mindhihába.Viszont amióta kezelnek ,azóta már nincs annyi fiúpartnerem és egy kis képzettársítással egy jófajta vibrátor is elég.Sajnos azonban a buzifelvonulás időszakában visszaesek ,mert habtestem megkívánja a kamionokon vonagló ratyitársaimat.
2009. 09. 02. 19:30
101.Megyek és szétverem tomcat-et a kameraállvánnyal.
2009. 09. 02. 19:32
102: :D:D:D felröhögtem
2009. 09. 02. 20:08
Sodi, te egyszerűen buta vagy, mint egy lapát sár. Ennyi a válaszom. Idiótázhatsz engem, de sajnos nekem van igazam. Azért majd ha érzed magad alatt a hucul paripát, próbálj meg egyenes háttal ülni rajta, hogy biztos kézzel tarts a kamerát.
2009. 09. 02. 20:08
tcnek egy kameraállvány a seggébe meg se kottyan sodika.
tc heléna dominánál tanult és ha akarja egyszerre az összes lukából szarral zuhanyoztatja a tarhagyári apakomplexusos híveit
2009. 09. 02. 20:13
Hova tűnt Damon Hill?
2009. 09. 02. 21:03
Gratulálok púposkorcs, sokadjára bizonyítod be, milyen egy takonygerincű kis sneci vagy. Jól látom, annak a Tomcatnek pucsítasz, aki szétfejelte a szádat, és többször elmondta, hogy mennyire undorodik tőled.
Te figyelj púpos, én megpróbálok segíteni neked! Hagyd a fenébe a náculást, és vállald fel amit már úgyis mindenki tud: Hess emlékmenet helyett inkább menj ki a melegfelvonulásra. Meglátod, neked is könyebb lesz, ha felvállalod végre hogy meleg vagy. Ha rendesen felöltözöl, megmosakszol, fogat mosol, akkor még talán a helyszínen össze is jöhetsz egy helyes sráccal.
Tomcat meg ha meglát, egyébbként is összever, és most nem lesz Pál Marcsi akinek a háta mögé bújhatsz.
2009. 09. 02. 21:34
www.bombahir.hu
sodi ehhez mit szólsz?
2009. 09. 02. 21:54
Mi lehet kiskabbossal?
2009. 09. 02. 21:58
Aki szebb, mint én, az ki van festve!
2009. 09. 02. 22:00
csoki: Ezt még Tomcat sem gondolhatja komolyan.
Ekkora szart még ő sem ad ki a kezéből.
Ez valami teszt.
Majd ha bejelenti az éles indulást, véleményt mondok róla.
Addig nem.
2009. 09. 02. 22:01
108-as: Tomcat vamzer.
Ez minősíthetetlen és megbocsáthatatlan.
De ettől még lehet egy-két önmagában jó mozdulata.
2009. 09. 02. 22:17
Zsodi, hogy állnak a gyáraid? Mikor lesz kapható a GRoby-ban Zsodi-féle TOILETTE-OLAJ? http://stadleraruhaz.uw.hu/cikk5129.jpg
2009. 09. 02. 22:22
Közvetlenül a SoDI-féle ciklonbé piacra vezetése után.
2009. 09. 02. 22:34
Sodi.
Azzal hogy azt mondod, a homoszexualitás gyógyítható, azzal azt is állítod, hogy bármelyik heteroszexuálisból meleg válhat. Ezzel bebizonyítottad azt, hogy mindenki biszexuális, Te is. Ha viszont elképzelhetetlennek tartod, hogy a melegfelvonuláson vonulva hihetetlen késztetést éreznél hogy lesmárolj egy-két borostás embert, akkor mégis inkább ösztönösen kialakult szexualitásod van?
2009. 09. 02. 22:53
113: Sneci, te tudod mit ír a Biblia a megbocsátásról? Amúgy te is vamzer vagy, bizonyítani is tudom, majd ha eljön az ideje.
2009. 09. 02. 22:58
Zsodi! Összeadtam, kivontam, és arra jutottam, hogy Újlipótváros teljes és végleges zsidótlanításához elég lenne úgy 325 hordó.
Ha anyád szoci kapcsolatai révén meg tudod ügyezni, hogy állami beszállító legyél, akkor megoldom, hogy elvigyünk egy 1000 hordós tendert. Kapsz egy villát az északi parton, és ha elárulod, hogy melyik a kedvenc BMW-d, akkor másnap kellemes meglepetés fog érni, mikor kilépsz a házból. 8-)
2009. 09. 02. 23:00
116: Minek érvelni snecivel szemben? Nincs rá hatással. Csak kiröhögni, gecizni vele, ha pedig személyesen találkozik vele vki, akkor lekeverni neki egy nagy taslit. Hátha az meggyógyítja. Ha nem gyógyítja, akkor legalább fájjon neki. Ha érvelsz vele szemben, még azt hiszi, hogy komolyan vetted, és ez fontossági érzést ad neki. Sneci nem fontos, ő csak egy sneci.
2009. 09. 02. 23:03
116-os: A fiatalságot védem, nem a felnőtteket.
117-es: Ez egy folyamatban lévő dolog.
Mit bocsássak meg rajta?
Egyébként meg hazudsz.
Nyugodtan tegyél közzé mindent, amit tudsz rólam. :)
119-es: Zsidó vagy.
2009. 09. 02. 23:06
Én nem is vagyok zsidó? :(
2009. 09. 02. 23:15
120: Nem azt mondtam, hogy bocsáss meg neki. Hanem azt kérdeztem: "te tudod mit ír a Biblia a megbocsátásról?". Ha nem tudod a kérésedre a választ, hogy "mit bocsáss meg neki?", akkor imádkozz, és majd az Úr megválaszolja. Szoktál te egyáltalán imádkozni? Milyen kapcsolatod van neked Istennel? Valódi, őszinte? Vagy annyi nálad a keresztény hit, hogy vasárnap kiraksz egy templomos képet?
----------------------------------------------------------------------
Az élet nem a te kívánságod szerint zajlik, nem fogok közzétenni semmit rólad, hanem majd elküldöm 1-2 helyre a bizonyítékaimat. Aztán majd ugyanúgy elítélnek, ahogy te elítélsz másokat. Mert nem ismered Jézus azon tanítását, hogy ne ítélj, hogy ne ítéltess. Nem ismersz te egyetlen jézusi tanítást sem. Ezért lopod meg a bkv-t, és más szolgáltatókat.
2009. 09. 02. 23:17
120-as: tolvaj vagy.
2009. 09. 03. 8:10
Sem a homoszexualitás, sem a biszexualitás sem a pedofília nem betegség. Az hogy vannak antiszociális barmok is mindegyik csoportban (még a heteroszexuálisban is ugye - szerintem a legtöbb szatír pl. nem buzi), az még nem ad alapot semmiféle jogos következtetésre a csoportok egészére nézve. Szerintem.
Valahol mégis csak az elfogadás és a kölcsönösség lenne az út, hiszen ezek nélkül társadalom sem létezhetne.
2009. 09. 03. 21:45
Ond: A pedofilia mégis ekként van nyilvántartva.
2009. 09. 04. 8:31
Viták vannak erről is. Ráadásul mint a homoszexualitás megítélésénél láthattuk, semmi nincsen kőbe vésve. Részemről nem tekintem betegségnek.
Mondj valamit
Nem regisztrált felhasználóknak hozzászólni csak rendes e-mail cím megadásával lehet.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.