Nincsen buzigén!
Az áldást sodika küldte 2009. szeptember 4., péntek - 10:29-korCímkék: buzi buzik genetika
75 komment
Sokat hallani, hogy a buzik az eltérő genetikai állományuk miatt lettek buzik, tehát holnap csupán a veleszületett tulajdonságaik melletti társadalmi tolerancia érdekében állnak ki, és különben sem képesek terjeszteni a buziságot.
Ezzel szemben áll a hazafiak állítása, mely szerint a felvonulás azért veszélyes, mert az identitásukat kereső fiatalokat tévútra terelheti. Akármilyen furcsa is, ebben a hazafias rapper, FankaDeli, és a Napiszar kőbuziként számon tartott kabalaállatja, Hollie is egyetért.
„Kérdezzétek csak meg az őszinte homoszexuálisok nagy többsége milyen apró dolgok miatt került tévútra. ... szerintem kacsintott már rád olyan, aki miattad próbálta ki a saját nemét. Ez a valóság Kristóf.”
FankaDeli / forrás /
„...én sem biztos erre szeretnék ébredni, vagy a gyermekeim, akiknek esetleg még nem fejlődött ki a sexuális identitása...”
Hoolie / forrás /
Nézzük tehát meg, hogy mi az igazság!
Ikrek
Mint minden bizonnyal tudjátok, az egypetéjű ikrek genetikai állománya 100%-osan megegyezik, éppen ezért, a genetikai felépítés alapján ha egyikük buzi lesz, akkor a másiknak is annak kellene lennie. Ezzel szemben az igazság egészen más.
Az Osiris kiadónak abból a pszichológia tankönyvéből idézek ismét, amiből néhány napja már másoltam be nektek szövegeket.
410. oldal:
„ ... ha az egypetéjű ikrek egyik tagja homoszexuális, akkor a másik testvér az esetek 50 százalékában heteroszexuális lesz.”
J. Michael Bailey, Northwestern University
Tetszik érteni... Genetikailag buzinak kéne lennie, de mégsem buzi.
A fenti tényt egyébként a különben igencsak buzipárti Czeizel Endre is megerősíti az itt található videóban a 30. másodpercnél. (Ugyanő az itteni videóban, 3:30-nál emellett még azt is elismeri, hogy hagyományos környezetben a buzik 40%-ának gyereke születik!)
A konkrét gén
Elterjedt tévhit, miszerint tudósok nemrégiben azonosították volna a buziságért felelős gént. Ez lenne az a bizonyos Xq28 kromoszómadarabka. Nézzük csak, mit ír erről a már sokat emlegetett pszichológiakönyvem.
410. oldal:
„A homoszexuális testvérpároknál jóval gyakrabban található meg meg az X-kromoszóma Xq28 darabkája, mint amit véletlen alapján feltételeznénk, márpedig azt gyanítjuk, hogy éppen ez a terület az, amely a férfiszexualitás kialakításában szerepet játszik.”
Mik is itt a kulcsszavak: viszonylagos gyakoriság (vagyis a buzi testvérek bizonytalanul kis részében van csupán ilyen gén), feltételezés, gyanú.
Mitagadás, ez nem hangzik valami tudományosan. Még olyan matematikai modell sincs megadva, ami a gyakoriság fogalmát pontosan körülírná, márpedig egyes tulajdonságok korrelációjáról (együtt járásáról) pontos statisztikai számítások nélkül lehetetlen nyilatkozni, ha az ember tudományos alaposságra törekszik.
Nem véletlen, hogy a könyv szerzője csupán bizonytalan gyanúról, légből kapott feltételezésekről mer írni. Tény ugyanis, hogy puszta találgatásnál tovább ma még egyetlen, magát komolyan vevő tudós sem mer menni. Jelenleg ugyanis ott tartunk, hogy a tudósok keresik ugyan az Xq28-ban a buziságért felelős részt, de pontosan máig nem azonosították.
Sokak szerint soha nem is fogják azonosítani, mert nincs mit. A neves genetikus, Matt Ridley például a Génjeink c. könyvében határozottan cáfolja, hogy bármit is tudnánk bármiféle buzigénről.
A szövegben szereplő „nemi antagonizmus” szó jelentése: ha olyan gént vagy géneket feltételezünk, amik a nőkben előnyt jelentenek, a férfiakban homoszexualitást okoznak. Vagyis ez a szó egy idétlen, tudományoskodó kifejezés a buzigénre.
„...amíg a gént meg nem találják és nem dekódolják, a homoszexualitás és a nemi antagonizmus közötti kapcsolat nem más, mint puszta találgatás. Megmarad a lehetőség, hogy az Xq28 és a szexualitás között vélt kapcsolat félrevezető. Michael Baily újabb kutatásai szerint a homoszexuális pedigré anyai ágon történő öröklődése nem általános jelenség. Más kutatók az Xq28-as régióhoz való kötődést cáfolták.”
Matt Ridley
/ forrás /
Megint csak a fontos kulcsszavak: találgatás, vélt kapcsolat, a jelenség nem általános, tudományos vizsgálatok már cáfolták is.
Öröklődés, áltudósok
Szintén sokak által hangoztatott hazugság, hogy az állítólagos buzigén örökölhető.
Ha utánanéztek annak, hogy örökölhető-e a buziság, akkor mindenhol a különböző ikervizsgálatok leírását fogjátok megtalálni. Valójában a csapból is ez folyik, éppen ezért a buzik előszeretettel hivatkoznak rá.
Nos, ehhez tudnunk kell, hogy ezek a buzik megtévesztésből sokszor tudósnak álcázzák magukat.
Richard Pillard, a Boston egyetem pszichológus professzora, aki a leggyakrabban idézett ikervizsgálatról szóló könyv társszerzője, egy interjúban maga nyilatkozott így:
„A homoszexualitást tanulmányozó tudósok közül sokan homoszexuálisok, mint jómagam is.”
Richard Pillard
/ forrás /
Ugyanebben az interjúban Pillard professzor azt is bevallja, hogy a saját buzisága annyira elvakította, hogy emiatt az objektív tudományosság minden elemi szabályát felrúgva, prekoncepciózusan tervezte meg a kutatását.
„E vizsgálatokat úgy terveztük, hogy felfedezzük az örökölhető variációt, mely ha jelen volna, eloszlatná azt a gyakori elképzelést, hogy a homoszexualitás a családi interakciók és a szociális környezet produktuma.”
De végül még így sem ezt találta, hanem ezt írta:
„Noha a férfi és női homoszexualitás bizonyos mértékig örökölhetőnek tűnik, a környezet szintén jelentős szerepet játszik eredetében.”
Megint csak a kulcsszavak: örökölhetőnek tűnik (feltételes mód), a környezet pedig szerepet játszik (határozott megfogalmazás, kijelentő mód).
De hozzá hasonlóan sok más buzibarát tudós is pofára esett már, amikor a buziság genetikai alapját próbálta bizonyítani.
De ne legyünk igazságtalanok, és személyeskedők, nézzük meg inkább magukat a konkrét ikervizsgálatokat!
Legtöbbször Dean Hamer, amerikai genetikus ikervizsgálataira szokás hivatkozni. Annak ellenére, hogy később ő maga nyilatkozott így:
(a szövegben említett „mendeli öröklés” a tulajdonságok öröklődésének általánosan elfogadott tudományos tesztje)
„A kísérlet nem tudta eredeti reményeinket igazolni: hogy egyszerű mendeli öröklésről van szó. Soha nem találtunk egyetlen családot sem, ahol a mendeli minta szerint öröklődött volna az azonosnemű vonzalom...”
Dean Hamer
/ forrás /
Hamer tanulmányát Rice et al megismételte egy robusztusabb kutatás során.
Tökre összezavarodott, mert egészen mást talált, mint Hamer (ehhez emlékeztetnék mindenkit, hogy a tudományosság egyik legfontosabb követelménye a megismételhetőség):
„Nem tudjuk, hogy miért térnek el eredményeink oly nagy mértékben Hamer eredményeitől. A mienk nagyobb mintából dolgozott, mint Hamer et al, ezért ugyanolyan genetikus hatást kellett volna találni, mint az ő kutatásuk. Azonban mi nem találtunk a nemi irányultságot befolyásoló nagyszámú gént...”
Rice et al
És ha tudni akarjuk, hogy miért vallottak kudarcot, akkor ennek okaihoz elegendő Dr. Mark Breedlove, az University of California, Berkeley saját kutatási eredményeit idézni.
„Kutatásaim azt bizonyítják, ... hogy a szexuális tapasztalat megváltoztathatja az agy szerkezetét...”
Dr. Mark Breedlove
/ forrás /
Ugyanezt erősíti meg Simon LeVay álláspontja is, aki neuroanatómus a Salk Intézetben. Őróla azt érdemes tudni, hogy hosszasan kutatta majd publikálta eredményeit a férfiak hipotalamusz-szerkezetéről és ő a leggyakrabban idézett szakértő az állítólagos agyi különbségek terén. Rengeteg pénzt ölt abba, hogy agyakat vizsgálva bebizonyítsa a buziság genetikai hátterét. Később mégis ekként volt kénytelen nyilatkozni:
„Fontos aláhúzni, mi az, amit nem bizonyítottam. Nem bizonyítottam be, hogy a homoszexualitás genetikus eredetű és nem találtam meg a melegség genetikai okát. Nem bizonyítottam be, hogy a melegek melegnek születnek, ami a leggyakoribb hiba, amit az értelmezőim elkövetnek. És nem is lokalizáltam az agyban a melegség centrumát.”
Simon LeVay
/ forrás /
A hazafiak kötelessége
Az előbbieken túl LeVay egyik legfontosabb megfigyelése az alábbi:
„...azok az emberek, akik hisznek abban, hogy a melegek és a leszbikusok így születnek, hajlamosabbak támogatni a meleg jogokat.”
Bizony.
Akiknek a gondolkodása nem tudományos alapon áll, azok hajlamosak védeni a szélsőliberális buzikat. Aki félművelt, tájékozatlan félnótás, az kritika és utánaolvasás nélkül szopja be a buzipropagandát.
A megfontolt, tájékozott hazafiak viszont keményen kiállnak holnap az általános erkölcsök védelmében!
By SoDI
Forrásmunkák: National Association of Research and Therapy of Homosexuality
Eddig 75 komment érkezett (
)
2009. 09. 04. 10:34
Birkanyíró miért változtatta Pampalinire a nickjét?
2009. 09. 04. 10:46
"A megfontolt, tájékozott hazafiak viszont keményen kiállnak holnap az általános erkölcsök védelmében!"
Hej, hej. A képmutatás jó érzés? :)
Másfelől valaki azt mondta, azért érdekes a melegparádé, mert egyszerre látni a felvonuló melegeket és a látens melegeket (pl. tojásdobálók)
:))
2009. 09. 04. 10:50
Egyébként meg mit tekintünk általános erkölcsnek. Ilyenek, hogy ne ölj, ne lopj, segíts a rászorulónak persze örökérvényűek, de a nemi erkölcsök rengeteget lazultak az utóbbi évtizedekben - kimondva-kimondatlanul a Te egyetértéseddel is.
Semmi értelme az erkölcscsőszködésnek. A legtöbb ember az ilyen mentalitást egyébként is visszataszítónak találja. Mindenki foglalkozzon inkább a saját lelkivilágával.
2009. 09. 04. 10:57
Leszarom.
2009. 09. 04. 11:02
Mert te aztán annyira közel állsz a tudományhoz, Zsodi. Még az Atkinson et al.-t is basztál lehivatkozni, Zsodi. "Az Osiris kiadó pszichológia tankönyve". Öcsém, Zsodi! Ebből bárki látja, hogy fingod nincs az egészről, Zsodi. Állj helyt, Zsodi, ha ilyenkor bírja a hátad az állást, Zsodi. A sajtburger adogatása is van ám olyan fárasztó, mint a beszédek kamerázása, Zsodi. Mire költöttél ma el egész fizetéseket, Zsodi?
2009. 09. 04. 11:05
"ne ölj, ne lopj, segíts a rászorulónak persze örökérvényűek" - HA-HA-HA-HA-HA-HA...
---
Sodi bá, át kék nézni a magyar helyesírás szabályrendszerében a sorszámnevek írását (találtam más hibát is, de az most nem lényeges)
---
Szóljon ez a dal szeretett, és méltatlanul elfeledett Páy Pál barátunknak: http://www.youtube.com/watch?v=LKl6MoFkbBY
2009. 09. 04. 11:08
Miért. Talán nem örökérvényűek? :-)
2009. 09. 04. 11:10
A jobbstarthoz is találjunk valami nótát :)
Túl ambíciózus terv volt az a 2 hét.
2009. 09. 04. 11:15
7: hagyjuk, hipokrita disznó :)
---
Szóljon ez a dal a jobbstart.hu oldalnak, és a múlt héten megígért munkablognak: http://www.youtube.com/watch?v=dAEdxbtIrRU
2009. 09. 04. 11:29
5-ös: ---"Még az Atkinson et al.-t is basztál lehivatkozni"
Mert korábban már megtettem.
Egyébként ez most egy blogbejegyzés, nem pedig tudományos tanulmány. Úgyhogy az, hogy formai dolgokba kötsz bele, azt bizonyítja, HOGY A TARTALOMBA NEM TUDSZ belekötni.
Mert nem is lehet.
2009. 09. 04. 11:31
tex: Mesélj a sorszámnevekről.
Olyan izgalmas! :)
2009. 09. 04. 11:49
SoDI, neked egyébként van homoszexuális szaktársad / haverod / ismerősöd, akivel jóban vagy?
2009. 09. 04. 11:49
Biztos van, de nem tudok róla.
2009. 09. 04. 11:53
Na, átjavítottad, így már sztornó :)
---
Kávéztam.
---
http://hotcelebrity.name/wp-content/uploads/2009/06/kim-kardashian-bio.jpg
2009. 09. 04. 12:29
1. Több ponton is bizonyítottad, hogy analfabéta vagy. Egyszerűen nem tudod dolgokról, hogy mit jelentenek, vagy pedig hazudsz.
(ld pl relatív gyakoriság sodi fordításban "bizonytalanul kicsi")....
2. Mi köze ennek az egésznek ahhoz, hogy azok, akik "buzi"ként kívánják leélni az életüket, küzdenek ezért a jogukért. Mi közöd neked te "hazafi"(-nak hazudott szar) az ő döntésükhöz.
Ez egy politikai demonstráció, nem tudományos vitaest.
3. Megmagyaráznád, hogy az állatoknál is megfigyelhető homoszexualitást is a majommelegfelvonulásokon tanulják el a kismajmok? Ők is megtanulják, mi?
4. Továbbá most azt állítod, hogy bárki bármikor homová válhat. Na hát ezekután tök egyértelmű, hogy azok tiltakoznak nagyon a felvonulás ellen, akik RETTEGnek ettől. Ergo látens melegek. Mint te.
Tovább a könyv ír még pár dolgot:
Nálam kéznél Atkinson et al pszicho könyve van (Osiris). Nem lehet minden kéznél, én nem lopok a könyvtárból.
... A vizsgálat egyetlen olyan tnezőt mutatott ki, amely mind a férfiaknél, mind a nőknél előre jelzi a felnőttkori homoszexuális irányultságot. GYEREKKORI NONKORFORMITÁST a nemükhöz megfelelőnek tartott viselkedésekben.
_
.... "... azt jelzi, hogy a homoszexuális érzések, nem pedig a homoszexuális cselekmények azok, amelyek a felnőtt homoszexuális irányultság döntő előzményei. CÁFOLJÁK tehát a szexuális irányultság egyszerűen viselkedéses tanulásra alapozó elméleteit, köztük azt a LAIKUS VÉLEKEDÉST, miszerint a gyerekből úgy lesz homoszexuális, hogy egy azonos nemű 'elcsábítja', vagy úgy hogy van a közelében egy általa csodált tanár, szülő, vagy pap, aki nyiltan meleg."
"... Ezekből a kutatásokból végül az is nyilvánvalóvá válik, hogy a szexuális irányultság nem egyszerűen választás kérdése. A melegek ésleszbikusok semmivel sem inkább döntenek úgy, hogy az azonos neműek iránt fognak erotikus érzéseket táplálni, mint a heteroszexuálisok úgy, hogy ők az ellenkező neműekhez vonzódnak."
És most jöjjön az idézet, amiből kiderül hogy sodi funkcionális alanfalbétaként ÉS egyszerre rosshiszeműként, ferdítve, hazudva használta a könyvet:
"A viselkedéskutatók között vita van az öröklés-környezet kérdésben (vagyis abban, hogy a szexuéális irányultság fő meghatározói inkább a biológiában vagy inkább a tapasztalatokban gyökereznek-e), de a közvélemény gyakran úgy értelmezi a kérdést, hogy vajon a szexuális irányultságot olyan tényezők határozzák-e meg, amelyeket az egyén nem befolyásolhat, vagy az szabadon választott. EZ A KETTŐ NEM UGYANAZ A KÉRDÉS."
A férfi ikerrel rendelkező ffiak vizsgálata.
Egypetéjű ikrek esetén 52%, kétpetéjű ikerek esetén csak 22% volt ugyancsak meleg
Leszbikusoknál 48 és 16. Ezen nők örökbefogadott lánytestvérei közül csak 6% leszbikus.
"genetikai tényezők vannak jelen". Kijelentés.
Egészen elképesztő, hogy az ikervizsgálatoknak képes voltál csak a felét leírni, mert a másik fele már nem igazolja ezt a dühös tombolásodat amit az agyadban folytatsz a melegek (és vszínűleg a saját hajlamaid) ellen.
"Az X kromoszómát a férfiak anyjuktól öröklik, a meleg férfiaknak több meleg rokonjuk volt a család anyai, mint apai oldalán."
"Minthogy a homoszexualitás egyik olyan elmélete sem tudott megerősítő adatokat szolgáltatni, amelyik a tapasztalatokra épített, és minthogy a genetikai adatok egyre meggyőzőbbek, manapság a legtöbb kutató a szexuális irányultság biológiai magyarázatát fogadja el."
Summa summarum. Sodi, te egy buta, buzizó (látens meleg) balhét szító barom vagy.
Nem baj ez, csak a tudományhoz, mint olyanhoz semmi közöd. Úgyhogy ne csemegézz, ne válogass belőle kedvedre, mert ez így nagyon szánalmas. A vágyaid, tetteid igazolásához semmi szükség tudományos elméletekre és magyarázatokra. A tojásdobálást nem lehet ezzel magyarázni. Hiába erőlködsz.
Az általános erkölcsöknek meg semmi köze ahoz a tomboláshoz, amit terveztek. (illetve te nem, hiszen te gyáva vagy.)
2009. 09. 04. 12:32
Jah és az is gyönyörű, hogy bazmeg ugrándozva tapsolsz FankaDeli levele miatt..... Miközben arról már képtelen vagy tudomást venni, hogy leírta, hogy kell a nevét írni..... ( már másodszorra, kristófnál írt kommentedben sem tetted)
2009. 09. 04. 12:39
15-ös: ---"(ld pl relatív gyakoriság sodi fordításban "bizonytalanul kicsi")...."
Oké, ezt átírtam.
---"azok, akik "buzi"ként kívánják leélni az életüket, küzdenek ezért a jogukért"
MINEK?
1969 óta joguk van hozzá.
1970-ben már nem volt bűncselekmény a buziság.
---"Ez egy politikai demonstráció"
Ami bizonyítottan KÁROS, ezért nem szabad megengedni.
---"az állatoknál is megfigyelhető homoszexualitás"
Ilyesmi NEM LÉTEZIK!
Olvasd el erről ezt a cikket:
http://narth.com/docs/animal-hun.html
---"most azt állítod, hogy bárki bármikor homová válhat"
Én a fiatalokról beszéltem, nem pedig "bárkiről".
---"Tovább a könyv ír még pár dolgot:"
Valóban.
Sokféle vélemény van.
Ez ugyanolyan, mint a közgazdaság.
Mást gondolnak ugyanarról az egyes iskolák.
---"az ikervizsgálatoknak képes voltál csak a felét leírni"
Czeizel is mindig ezt emeli ki.
Lásd a linkelt videót.
Ezek szerint ő is tendenciózusan válogat? :))
---"a tudományhoz, mint olyanhoz semmi közöd"
Tegyük fel, hogy így van. Szerencse, hogy helyettem köze van hozzá a neves tudósoknak. :)
2009. 09. 04. 12:40
Oké, Fanka nevét is javítottam. :)
2009. 09. 04. 12:47
Tudjuk Sodi, szerinted a nők is teljesen egyenjogúak ma. Ja, hogy bizonyítottan kevesebbet keresnek ugyanabban a pozícióban mint egy férfi, tehát csak azért mert nő, az már nem fért bele az agyadba....
Nem bűncselekmény. Na és kérem?
Szerinted ha a munkahelyeden megkérdezik, hogy mikor nősülsz már meg, és te erre őszntén azt válaszolod, hogy hát az nem túl esélyes, tekintve az orientációmat, akkor 10ből hány helyről baszaraintanak ki fél éven belül???
A "neves tudósok" döntő többsége a genetikai meghatározottság felé hajlik, szóval kiválasztani hármat és lobogtatni, hát elég gyenge "megmondás".
Szerintem ne szégyeldd tovább. Menj ki, hátha felszed valami jó nagydarab kan és boldogan élhettek.
2009. 09. 04. 12:52
Ezt onnan lehet egyszerű logikával megérteni, ha a "normális" társadalmi berendezkedés az volna, hogy azonos neműek élnének együtt, a gyerekeket pedig kizárólag lombikban hoznák létre és mondjuk sorsolással kerülnének az egynemű párokhoz, akkor a gyerekek nem is tudva arról, hogy létezhetne különböző nemű pár is, gond nélkül mindegy gyerek buzi lenne és azonos nemű párt választana felnőtt korában, hiszen fel sem merülne benne, hogy lehetne másként is. Nem hiszem, hogy undorodva lökné el az azonos neműeket, mert a "genetikája" tiltakozna ellene tudat alatt. Mindeki egyszerűen buzi lenne. Ennyi.
Ezért kell ennek az elterjedését megakadályozni, mert ezen múlik a dolog, nem mindenféle genetikai öröklődésen. A férfi-női szerepek tanult viselkedésen alapulnak.
2009. 09. 04. 12:53
19-es: ---"bizonyítottan kevesebbet keresnek ugyanabban a pozícióban mint egy férfi"
NANÁ!
Én magam is kevesebbet adnék valakinek, aki jóval nagyobb eséllyel fog hazarohangálni, ezáltal sokkal kisebb eséllyel lehet értékes munkaerő.
Ez így racionális.
---"akkor 10ből hány helyről baszaraintanak ki fél éven belül???"
Bocsánat. Ha azzal terheled a munkaadódat, hogy szeretsz faszt szopni, akkor MÉG JÓ, hogy kibaszarintanak. MI KÖZE neki ehhez?
---"kiválasztani hármat és lobogtatni"
Háromnál jóval több van.
És este még idézek sokkal többtől.
Egyébként meg ne magadból indulj ki. :)
2009. 09. 04. 12:54
Basti: ---"Mindenki egyszerűen buzi lenne. Ennyi."
PONTOSAN!
2009. 09. 04. 12:59
20 Megfordítom. Mivel magyarázod, hogy a legtöbb részben üldözött és tűzzel vassal írtott homoszexualitás (épp sodi írta, 40 éve nem bűncselekmény!) mégis fennmaradt????
Nem igen lett megtanítva senkinek, hogy ilyen is van. Tulajdonképpen te magad erősíted a gén-témát most ezzel.
"Nem hiszem, hogy undorodva lökné el az azonos neműeket"
Hát hogy mit HISZEL, azt mindenki leszarja.
"Bocsánat. Ha azzal terheled a munkaadódat, hogy szeretsz faszt szopni, akkor MÉG JÓ, hogy kibaszarintanak. MI KÖZE neki ehhez?"
Leírtam, megkérdezi a főnök. És elmondod neki, hogy hát nem valószínű, hogy elveszel egy nőt, mert meleg vagy.. Titkolni kéne? Hát akkor ennyit az egyenjogúságról, éppen TE mondtad ki.
Én belőled indulok ki Sodi. A megjelenésedből és a viselkedésedből ratyikám.
2009. 09. 04. 13:00
"Ez ugyanolyan, mint a közgazdaság.
Mást gondolnak ugyanarról az egyes iskolák."
És akkor te mint laikus gyagyás mégis honnan veszed a bátorságot ahhoz, hogy az egyik iskolát igaznak, a másikat áltudományosnak/hazugnak állítsd be?
2009. 09. 04. 13:06
Induljon a konfig, essen szét a háááááz.
Legyen úrrá rajtunk az aktuális lááááááz.
2009. 09. 04. 13:10
transzvesztita vagyok
2009. 09. 04. 13:12
23-as: Ahogy Toroczkai mondja: nem a jelenség ellen tiltakozunk, elvégre az ott volt minden politikai korban. A buziság létezése önmagában nem veszélyes. Kizárólag CSAK a buziság TERJESZTÉSE ellen tüntetünk.
Egyébként attól még, mert büntetendő buziság, élhettek régebben is megrontott, belerángatott kisgyerekek.
---"Titkolni kéne?"
NANÁ!
A perverziók a négy fal közé valóak.
---"Hát akkor ennyit az egyenjogúságról"
Mi van??
Egyenjogú vagy, MERT ugyanazok a jogaid.
Pont.
---"honnan veszed a bátorságot ahhoz, hogy az egyik iskolát igaznak, a másikat áltudományosnak/hazugnak állítsd be?"
Onnan, hogy az előbbi tételesen cáfolja az utóbbiak érveit, SŐT - és ez a lényeg - pontosan bemutatja, hogy az utóbbiak érvei még SAJÁT MAGUK SZERINT SEM bizonyítékok semmire.
2009. 09. 04. 13:13
"A megjelenésedből és a viselkedésedből"
Mesélj. :))
Milyen a megjelenésem?
Milyen a viselkedésem? :))))))))))))
2009. 09. 04. 13:20
"Onnan, hogy az előbbi tételesen cáfolja az utóbbiak érveit,"
Na ez az egyetlen dolog ami tételesen nem igaz! :D
"Minthogy a homoszexualitás EGYIK olyan elmélete SEM tudott megerősítő adatokat szolgáltatni, amelyik a tapasztalatokra épített, és minthogy a genetikai adatok egyre meggyőzőbbek, manapság a legtöbb kutató a szexuális irányultság biológiai magyarázatát fogadja el."
"Kizárólag CSAK a buziság TERJESZTÉSE ellen tüntetünk."
A buziságot senki nem akarja terjeszteni. Ez a ti faszságotok.
"A perverziók a négy fal közé valóak."
Perverzió pl. a seggbekúrás. Hetero és homo egyaránt. A szerelem vagy kapcsolat (hetero és homo egyaránt) NEM perverzió, márpedig csak erről volt szó, nem a szexuális szokások megbeszéléséről. Össze lehet ezeket mosni, hogy valahogy furcsán erősítsd a gyenge lábakon álló érveidet, csak felesleges.
Sodi, azért mert kiskorodban szakított veled a szomszéd Józsi, a józan eszedet még nem kellett volna elvesztened, te "belerángatott kisgyerek". :DD
2009. 09. 04. 13:24
A homoszexualitás nem perverzió, és nem való jobban a négy fal közé, mint a heteroszexualitás.
Párok járkálnak kézenfogva az utcán, parkban, csókolóznak, stb. és ezen senki nem botránkozik meg. De ezt pl. homoszexuális párok nem tehetik meg anélkül, hogy megbotránkozást okoznának. Igazságos ez így?
2009. 09. 04. 13:24
29 ---"manapság a legtöbb kutató"
Naná. Lobbiérdekeknek engedelmeskedve.
---"A buziságot senki nem akarja terjeszteni."
Dehogynem.
A zsidók akarják.
http://kitartas.mozgalom.org/cikk.php?f=5&t=761
---"A szerelem vagy kapcsolat (hetero és homo egyaránt) NEM perverzió"
Buziszerelem szerintem nem létezik.
Ez akkora hülyeség. :)))
Basznak, mert primitívek, oszt ennyi.
2009. 09. 04. 13:25
szerintem Gyurcsányban van buzigén méghozzá többféle is, aztán leszarom hogy a többiekről mit állapítottak meg a tudósok.
egyébként ugyanez vonatkozik a többi faszarcú szocionistára is akik nyilvánvalóan szopással terjesztik a mobilbuzigént.
Sieg Heil neked nagyságos buzifegyelmező Hitler Führer ott fent a zsidómentes mennyországban!!!
2009. 09. 04. 13:27
Ond: "---Igazságos ez így?"
Abszolút. A pedofilok sem csókolgatják az utcán a gyerekeket. :) Sőt, még az animalszex-rajongók sem csókolóznak a kutyájukkal.
Tudják ugyanis, hogy ezzel közízlést sértenének.
Ahogyan azt a rendőrség is megfogalmazta tegnap:
http://href.hu/x/9zaj
2009. 09. 04. 13:28
32-es: :-)))))))))))))))))))))))))
2009. 09. 04. 13:29
Sodi te mégis milyen tudás birtokában mered kijelenteni, hogy az egyik pszichológiai állítás a lobbiérdek, a másik pedig "az igazság"???
Ez annyira vicces.....
"Buziszerelem szerintem nem létezik."
Azért mert te csalódtál szomszédjózsiban és azóta nem hiszel benne......
Szerinted hetero sincs. Hiszen antiszociális vagy. (az is a frusztrációdból fakad)
Primitívságről pedig nem neked kéne magyarázni, aki ugye büszkén "baszik oszt ennyi" szigorúan nullszaldósan. Ki a primitív? A primitívség nem homo/hetero kategória. Te pl bármelyik is vagy, ugyebár végtelenül primitív, az biztos.
2009. 09. 04. 13:33
Azért a homoszexualitást és a pedofíliát az animálszexszel egy kalap alá venni... :S Hát eléggé gusztustalan dolognak hangzik.
Két ember közötti, mindkét félnek előnyös és mindkét fél által kívánt romantikus / szexuális viszonyt nem lehet állatokkal való közösüléshez, fajtalankodáshoz hasonlítani.
2009. 09. 04. 13:46
Tiltogatunk?
2009. 09. 04. 13:48
35-ös: ---"milyen tudás birtokában mered kijelenteni, hogy az egyik pszichológiai állítás a lobbiérdek"
A történelem során az üldözött tudományos nézetek utóbb mindig igaznak bizonyultak.
Fröcsögő személyeskedésekre pedig nem válaszolok.
---
Ond: "Romantika" alatt a Kék Osztriga Bárt érted? xDD
http://www.youtube.com/watch?v=PAIWcMrwBGA
2009. 09. 04. 13:50
Nem tudom miért olyan nehéz bizonyos dolgokat megérteni. Nem az a lényeg, hogy "igazságos-e" az, hogy nem akarunk csókolózó férfiakat látni a villamoson, hanem az, hogy "nem akarunk". Ennyi. Ahogy azt sem karjuk, hogy a Blahán néhány óránként kelet felé leterített szőnyegeken mohamedánok hajlongjanak. A többség nem akar bizonyos dolgokat, mert nem szereti vagy visszataszítónak tartja. A politikában is egy párt, ha többséget szerez, akkor az határozza meg a következő évek irányát. Nem hallottam még arról, hogy pl. a nemzeti radikálisoknak adnának egy tárcát, csak azért, hogy ők is képviselve legyenek a a kormányban. Tartsanak népszavazást, hogy a nyilvános buzulást közterületeken akarja-e a nép látni. Mindjárt kiderülne mi is a nép akarata. Ennyi. Nem kell megmagyarázni.
NEM AKARJUK ÉS KÉSZ!
2009. 09. 04. 13:52
"A történelem során az üldözött tudományos nézetek utóbb mindig igaznak bizonyultak."
Jahm. Ezek a nézetek pl olyannyira üldözöttek, hogy mindegyik egyetemi pszicho tankönyv részletesen bemutatja őket. Igen, ez már majdnem olyan mint az inkvizíció.
(37-es sztorno benéztem valamit)
2009. 09. 04. 13:55
1. "Tartsanak népszavazást, hogy a nyilvános buzulást közterületeken akarja-e a nép látni. "
De nincsen szó nyilvános buzulásról.
2. A magyarok háromnegyede engedélyezné a melegfelvonulást
2009. 09. 04. 13:55
40-es: Hát, a NARTH-hoz hasonló alaposságot én még nem láttam pszicho tankönyvekben. :)
2009. 09. 04. 13:56
Viszont a nemzeti radikálisok is "mutogathatják magukat", szerveződhetnek, küzdhetnek hogy kormánytényezők legyenek, és ezt a jogukat senki el nem vitatja.
Holott nem valószínűsíthető, hogy a többség túlzottan örül az előretörésüknek.
2009. 09. 04. 13:57
---"De nincsen szó nyilvános buzulásról."
NINCS?
A női ruhás férfiak vonaglása akkor mi?
Az "EMMA EMMAMA" akkor mi? :)
---"A magyarok háromnegyede engedélyezné"
Ha öltönyben, kiskosztümben sétálnának, akkor talán még én is.
2009. 09. 04. 14:03
40. Nagyon jó példa, a NARTH gyakorlatilag egy lobbicsoport a terápiás kezelés mellett. Hogy üldözve lennének, az hát enyhén túlzás. Te idióta. Ekkora öngólt.
2009. 09. 04. 14:03
"Ahogy azt sem karjuk, hogy a Blahán néhány óránként kelet felé leterített szőnyegeken mohamedánok hajlongjanak."
Azért nekem tetszett, ahogy Bécsben végigmentem pl. a Kärtnerstrasse-n, hogy olyan sokféle kultúra képviselői sétáltak ott, saját nemzeti viseletükben is. Fehérek, hégerek, indiaiak, arabok, muszlim nők kendővel, stb. mind ugyanazon az utcán, és sokféle beszédet lehetett hallani.
Ausztria nincs olyan messze földrajzilag, de mintha egy teljesen más dimenzióban lenne. Nagyon le vagyunk mi még maradva ehhez.
2009. 09. 04. 14:05
"Az "EMMA EMMAMA" akkor mi?"
Ugyanaz, mint amikor kimegy mondjuk tbg egy tüntetésre és direkt felveszi a három legidiótább arcot, és videót vág belőle.
"A női ruhás férfiak vonaglása akkor mi?"
Hát nem "buzulás".
"Ha öltönyben, kiskosztümben sétálnának, akkor talán még én is."
A nagy többség hasonlóan tesz. Csak az nem hír, se neked, sem a maónika sónak. Egy szint.
2009. 09. 04. 14:05
Ond: Ilyen itthon is van.
A Vörösmarty téren én még véletlenül sem hallottam magyar szót.
45-ös: Érdekes módon mégsem hallani róluk túl sok helyen.
2009. 09. 04. 14:06
Az elnyomással kapcsolatban pedig:
---
"Egy nemrégi interjúban az ujságíró megkérdezte Dr Spitzertől, hogy amennyiben a homoszexualitás gyógyítható, miért nem foglalkozik a pszichiátriai világ azzal, hogy ezt hirdesse és a terápiát tovább fejlessze. Dr Spitzer azt válaszolta, hogy "Ha én most fiatalabb lennék, én sem szívesen foglalkoznék a témával, mert... ez kimondottan hátrányt jelentene egy mai pszichiáter karrierjében."
---
ERRŐL ENNYIT!
2009. 09. 04. 14:07
48. A vörösmarty tér egy turista hely, nagy ügy.
Nem hallottál róluk sokat? Mert olyan kurva sokat forgathatod az amerikai pszichológiai dolgokat, mi?
Jah, hát nem volt róluk riport a fókuszban, az igaz.
2009. 09. 04. 14:09
43
Azt nem mondtam, hogy a homokosok ne szervezhessenek egy rendezvényt, ahol a képviselőik elmondhassák nyilvánosan a véleményüket. De a gárdisták sem meztelenül a töküket lóbálva teszik ezt.
41. Ha egy közterületi rendezvényen két férfi nyilvánosan csókolózik, az mi, ha nem buzulás?
Az egyébként kétes értékű közvélemény kutatás valójában azt mutatta csak ki, hogy huszonvalahány százalék az aki mindenképpen betiltatná a vonulást, az nem jelenti azt, hogy a többiek kifejezetten mellette voksolnának. Ráadásul az ilyesmit nem 1000 ember megkérdezésével, hanem népszavazással kell eldönteni.
2009. 09. 04. 14:09
49. Nincsen semmiféle tudományos bizonyíték arra, hogy a "homoszexualitás gyógyítható" lenne.
Ez az amiről ENNYIT.
2009. 09. 04. 14:10
A Kärtnerstrasse is turistahely.
2009. 09. 04. 14:12
---"Nincsen semmiféle tudományos bizonyíték arra, hogy a 'homoszexualitás gyógyítható' lenne"
Ez a te véleményed.
Erről majd ma este írok bővebben. :)
2009. 09. 04. 14:13
"A teljes lakosság körében hasonlóak az arányok, a magyarok 20 százaléka ért egyet a felvonulással, míg 26 százalék tiltaná be, 51 százalék bár nem ért egyet, de elismeri a melegszervezetek gyülekezési jogát"
1000 ember megkérdezése éppen megfelelő. Attól, hogy te valamihez nem értesz, meg előadod a hittételeidet, attól még valami nem lesz "kétes értékű."
Egy népszav. Valószínűleg érvénytelen lenne. A kutyát nem érdekli ez a dolog, csak titeket.
2009. 09. 04. 14:14
49. Miért kéne ezt a dolgot KEZELNI? Megváltoztatni emberek személyiségét? Furcsán hangozhat, de azért a legtöbb meleg melegként boldog, és minden nehézség ellenére, aligha vetné alá magát ilyen terápiának.
Még jó, hogy a bőrszínt pl. nem lehet kezelni.
2009. 09. 04. 14:16
Ond: ---"Miért kéne ezt a dolgot KEZELNI?"
Mert LEHET.
És mert egy ember ÚGY teljesen egészséges.
2009. 09. 04. 14:17
"Egy népszav. Valószínűleg érvénytelen lenne. A kutyát nem érdekli ez a dolog, csak titeket."
A túlnyomó többséget valószínűleg tényleg nem zaklatja fel annyira az ügy, hogy valamelyik vasárnap délelőttjéből/délutánjából fél vagy akár negyed órát rászánna arra, hogy erről szavazgasson.
Szerintem a népszavazáshoz szükséges számú aláírást sem lehetne összegyűjteni.
2009. 09. 04. 14:18
54. Nem Sodika, jelenleg ez a tényszerű helyzet.
2009. 09. 04. 14:19
"És mert egy ember ÚGY teljesen egészséges."
És ha valakik akkor nem kívánnak ezen fogalmak szerint egészségesek lenni?
2009. 09. 04. 14:22
60-as: ---"És ha valakik akkor nem kívánnak ezen fogalmak szerint egészségesek lenni?"
Ahogy gondolják.
Akkor viszont nem jár nekik az állapotuknak megfelelő többletjogok egyikre sem.
---
Na dolgom van a városban.
Majd este leszek.
2009. 09. 04. 14:24
Az ember csak úgy egészséges, ha boldog.
Nem hiszem hogy ehhez a melegeket heterósítani, a feketéket és a sárgákat fehéríteni, a muszlimokat és buddhistákat kereszténységre téríteni kellene, és ki tudja még milyen szörnyűségeket lehetne kitalálni, csak mert egyesek szerint egyedül az a normális.
A legolcsóbb és leginkább hosszútávú, és persze teljesen mellékhatásmentes gyógyszer neve ELFOGADÁS.
2009. 09. 04. 14:24
többletjogok? Mondj már egyet!
2009. 09. 04. 14:26
Ond: "Ausztria nincs olyan messze földrajzilag, de mintha egy teljesen más dimenzióban lenne. Nagyon le vagyunk mi még maradva ehhez."
- Akkor költözz oda, ha az tetszik. Mi itt magyarok vagyunk, nem osztrákok, ergó ITT az van, ami az itteni többségnek tetszik. A "le vagyunk maradva ehhez" kitételed meg a relativizálás csimborasszója, én is mondhatnám, hogy Iránban meg felakasztják a buzikat, nagyon le vagyunk mi még maradva ehhez. Na, hogy tetszik ?
A sodi látens meleg nevű provokátor meg ezt írja:
"Ez egy politikai demonstráció, nem tudományos vitaest."
- rendben, akkor meg akik ez ellen tüntetnek, az is egy politikai demonstráció. Akik az ilyesmi ellen kifejezetten tiltakoznak, azok 15 százalékot képviselnek a magyar társadalomból (és még mennyi van, aki amúgy egyetért ezzel), akik meg szeretnék, hogy ez legyen, azok kb. 2 %-on állnak. Mindezt úgy, hogy 90ben (mikor még nem ismerték őket) a második legnagyobb párt voltak. Onnan sikerült ide letornászni magukat, ennyi az igény rájuk. A demokrácia a többség uralma, ergó: takarodj a hülye dohány utcai nézeteiddel izraelbe, itt nem kíváncsi senki rájuk, ez világosan látszik!
2009. 09. 04. 14:27
Többlet jog, ha például azonos nemű embert akar elvenni. Ehhez a többieknek sincs joga, ő tehát hozzájuk képest TÖBBLETjogot követel saját magának.
---
De majd tényleg este leszek.
2009. 09. 04. 14:32
#65: azért ez így viccesen hangzik, hiszen ezután MINDENKINEK joga lenne azonos nemű embert elvenni :) Más kérdés, hogy aki nem homoszexuális, az nyilván nem élne ezzel a jogával.
#64: az emberiség történelmi fejlődésének irányát vettem alapul, amikor azt mondtam, le vagyunk maradva ehhez. Alapvetően a barbarizmus és a despotizmus felől fejlődtünk a mai demokráciákig, és az időben előrehaladva egyre inkább kibővült az emberi alapjogok és szabadságjogok köre. Tehát azt mondani, hogy Iránhoz képest vagyunk lemaradva ezen a téren, az eléggé érdekes lenne.
2009. 09. 04. 14:36
65. Ezt a csűrés csavarást. Na ez a primitív!
Legyen joga mindenkinek elvenni mindenkit, parancsoljál, meg van oldva.
"A demokrácia a többség uralma, ergó:"
Nos a demokrácia nem a többség uralmát jelenti. Másrészt ha azt is jelentené, egyelőre neked kéne kussolnod.
Én itthon vagyok magyar vagyok, , úgyhogy anyukádat küldözgessed ahova akarod.
"Akik az ilyesmi ellen kifejezetten tiltakoznak, azok 15 százalékot képviselnek a magyar társadalomból (és még mennyi van, aki amúgy egyetért ezzel), akik meg szeretnék, hogy ez legyen, azok kb. 2 %-on állnak."
Természetesen lehet pártszimpátiára egyszerűsíteni a történetet, csak az nem más lenne, mint csusztatás és hazugság.
Hogy ki mit hány % támogat, már ki lett vesézve.
"akik ez ellen tüntetnek, az is egy politikai demonstráció"
Ezzel nincs is gond. A "meg kell akadályozni", "meg kell zavarni" VS "ellentüntetés" dolgokat pedig össze tudod vetni egyedül is vagy nem fog menni? Barom.
2009. 09. 04. 14:38
Ond: már mért lenne érdekes ezt mondani ? Honnan veszed, hogy van egy egyenesvonalú fejlődés, ami kizárólagos ? A köztársaság fejlettebb a királyságnál ? Mondd ezt az angoloknak vagy svédeknek. A hidrogén fejlettebb az oxigénnél ?
Nem veszed észre, milyen baromságot mondasz ? Ráadásul úgy, hogy a kultúrális sokszínűséget akarod védeni ezzel, lol.
Ők olyanok, mi meg ilyenek vagyunk.
2009. 09. 04. 14:42
"sodi látens meleg" nevű zsidónak: te kussoljál, te szar, gyere ki az elvbarátaiddal egyszer valahová ávós biztosítás meg utcalezárások nélkül, majd meglátjuk, hogy ki van itthon. Még csak nemzeti radikálisoknak se kell ellenetek lenni, csak normális, jóérzésű embereknek akik a gyerekeiket védik.
2009. 09. 04. 14:46
Én annyit állítottam mindössze, hogy elindultunk valahonnan, még a bunkósbot feltalálása előtti időkből, és _alapvetően_ tart valamerre a történelmi fejlődési folyamat. Semmiféle értékítélet nem volt ebben. Habár az engedtessen meg nekem, hogy egy liberális demokráciát fejlettebbnek tartsak egy despotikus berendezkedésnél, ahol pl. hetente köveznek meg asszonyokat. Talán neked ez a "modernebb", érdekes dolog ugyan, de én még ezt is elfogadom neked.
2009. 09. 04. 14:48
Mindeközben még jóérzésű emberekről, meg gyermekek védelméről beszélsz. Elég perverz dolog.
2009. 09. 04. 14:50
Én válaszoltam rendesen is, te erre képtelen vagy, de azért még egyszer, mert úgy látszik nincs agyad.
MAGYAR vagyok, itthon vagyok, magyarnak születtem, magyarként élek.
Fenyegesd a kurva anyádat, te fasiszta szardarab, össze ne törd magad. Mit erőlködsz, menjél kakilni.
A "gyerekvédelemnek" semmi köze a buzifelvonulás elleni beteges, frusztrált ordítozáshoz.
2009. 09. 04. 15:14
kurva jót röhögnék egy pár a gyermekeiket féltő indulatos családapa és családanya által megskalpolt és megnyúzott nyivákoló buzi látványától
:DDDDDD
a buzik és leszbikusok nem is emberek hanem cionzsidók, szerintem
elhatárolódok ettől itt fenn meg mindentől ami zsidóaberrációs állítás
Puffff
2009. 09. 04. 17:21
Zsodi, idén nem vettél fel tátkos tárgyat, mi?
2009. 09. 04. 18:10
mé, tán beiratkozott?
Mondj valamit
Nem regisztrált felhasználóknak hozzászólni csak rendes e-mail cím megadásával lehet.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.