Morvai: Gyerekeim soha, egy napig sem jártak a Lauder iskolába
Az áldást sodika küldte 2009. november 13., péntek - 12:43-korCímkék: lauder morvai zsido
6 komment
K Ö Z L E M É N Y
A Jobbik előretörésével, a választások közeledtével egyre több aljas rágalom jelenik meg a nemzeti radikálisok ellen, s személy szerint ellenem, mind a jelenlegi kormányt támogató erőktől, mind a „nemzeti oldalról”. Ezekre nem kívánok egyenként reagálni, egyfelől azért, mert következetes védelmezője vagyok a véleménynyilvánítási szabadságnak, másfelől azért, mert időmet fontosabb feladatokra szánom.
Több jó szándékú barát kérésére azonban rögzítem, hogy – ellentétben az egykor jobb napokat látott Csurka István hazugságával – egyik gyermekem sem járt soha, egyetlen napig sem a Lauder iskolába. Legnagyobb lányom, aki ma már egyetemista, katolikus iskolában érettségizett. Ugyanoda jár kisebbik gyermekeim egyike, míg harmadik lányom a körzeti önkormányzati általános iskola tanulója. Mindhárom gyermekem meg van keresztelve, s elsőáldozók is voltak. (Bízom benne, hogy Csurka István is. S nem csupán bízom benne, hanem hiszem is, hogy téves az a híresztelés, miszerint azért rágalmaz engem folyamatosan lapjában, mert egykori megbízóitól most azt a feladatot kapta, hogy bármilyen eszközzel járassa le az új erőt, a magyar emberek egyre növekvő tömegének hitet és reményt adó Jobbikot.)
Kérek mindenkit, aki közéleti tevékenységem iránt érdeklődik, hogy politikai szerepvállalásomat tetteimet európai és magyar parlamenti felszólalásaim és bárki számára megismerhető, követhető megnyilvánulásaim alapján ítélje meg. Örömmel tölt el, hogy egyre többen érdeklődnek munkám iránt, s látogatják hamarosan megújuló honlapomat, amelynek címe: www.morvaikrisztina.hu
Hittel, reménnyel és szeretettel:
Morvai Krisztina
a Jobbik EP képviselője
By SoDI
Eddig 6 komment érkezett (
)
2009. 11. 13. 12:47
Sodi, ha tényszerű vagy ezt is leadod:
http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/egeszseges_a_diaklany/2125165/
2009. 11. 13. 12:52
Boáááááá Lauder okádnom kell
Boáááááááá
2009. 11. 13. 12:56
szalas: Rendben, írok update-et.
2009. 11. 13. 13:00
cigányok is járnak a lauderba?
követelem hogy a lauder is ugyanolyan arányban tanítson cigányokat mint a többi iskola
hehe
hova jársz cigánygyerek?
a lauderba bazmeg!
2009. 11. 13. 15:01
SODI!
TE VISZONT JÁRTÁL LAUDER ISKOLÁBA UGYE?
2009. 11. 13. 22:22
Sodi az Amerikai Alapitványiba járt, Morvai kislányai tényleg nem a Lauderba, hanem a Scheiberbe jártak, mivel az hitközségi iskola és ott több is a zsidó, mint a Lauderban
Mondj valamit
Nem regisztrált felhasználóknak hozzászólni csak rendes e-mail cím megadásával lehet.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.