Egy egyetemista srác pereket provokál maga ellen. .

És most bemutatom nektek Lacibácsit, aki egy pártfüggetlen leleplezőember.

Ha nem megy a fenti videó, akkor kattints ide vagy ide!

By SoDI

Zuschlag Jani szorgalmas gyerek. Feltalálja magát. Pöszébb, mint a ház, de ez sem akadályozta meg abban, hogy még néhány éve is minden héten sajtótájékoztatón örvendeztessen meg minket szánalmas makogásával. Amikor kirúgták a Parlamentből, mint macskát szarni, akkor is jó előre megmondta, milyen jól elfoglalja majd magát. Sejteni lehetett, hogy nem egy sötét szobakonyhában tervezi reszelni a farkát. (Hogy ezután hogyan maradhatott a gyurcsánypárt Bács megyei elnöke, nem tudni, de lépjünk is túl ezen, mutyizó spanok közt már csak így mennek a dolgok.)

Az elhíresült holokauszt viccért nincs szívem haragudni Janikára. Szánom, amiért volt olyan hülye, és pont egy megemlékezésen hányta bele tíz centiről a HírTV kamerájába, de istenem, nem lehet mindenki olyan jó helyzetfelismerő mint John McClane. :) Príma kis poén az, hiszen egy szoci sem lehet mindig képes arra, hogy kiölje mozzanataiból az egészséges magyar önvédelmet, és a gyermekétkeztetésre szánt 50 milla lenyúlása sem olyan dolog, melyre egy mutyikra épülő közéletben bárki is felkapná a fejét.

Gusztustalan, mocskos görénység, igen. Egy normális országban ezért elevenen felfalatják az embert a disznókkal. Azonban ez itt Magyarország, ahol már nagyon régen nem csodálkozunk soha semmin.

Ami igazán megdöbbentő a történetben, az Zuschlag mérhetetlen ostobasága. Tudni kell ugyanis, hogy még a mélyen tisztelt magyar ügyészségben sem Szilvásy Petya látnok boszorkányai ülnek, ők is csak hivatalos dokumentumokból tudnak dolgozni. Vagyis ha legalább minimálisan ügyelnek arra a nagy lopkodás közben, hogy a hatóságok felé minden rendesen le legyen könyvelve, akkor a büdös életben nem buknak le.

De Jani még ehhez is hülye.

Úgy néz ki, olyan sok figyelmét kötötte le, hogy megmagyarázza magának az éhező vidéki kisgyermekek szájából kirabolt iskolatejet, hogy ilyen apróságra, mint a pályázati pénzekhez költségszámlák szembeállítása, már nem jutott ideje.

Szó se róla, ha akadt volna haver, aki ezer forintért szállítja az iskolatej literjét, vagy havi félmilláért adja a garázsát irodának, az szintén gyomorforgató lenne, de legalább nem lógna ki annyira a lóláb, mint most.

Zuschlag Jani szorgalmas gyerek. Serényen iparkodva lépked a sittre.

By SoDI

Miután Kádár Jánossal kapcsolatban ahány ember szólalt meg, annyi féle módon elevenítette fel a történelmi ismereteit, én most erős jobboldali meggyőződésem ellenére is arra vállalkozom, hogy elfogulatlanul vizsgáljam meg a személyét.

Az életút 

Önmagában az, hogy Kádár a politikai aktivitása kezdetén a munkásmozgalmi csoportosulások körében látta értelmét tevékenykedni, nem ad okot arra, hogy elitélően nyilatkozzunk róla, elvégre a mai fiatalok közül senki nem tudhatja, hogy az adott korszakban hogyan reagált volna az aktuális ideológiák harcára. Ne feledjük, ekkortájt sokkal könnyebb volt elhitetni az emberekkel, hogy a megtapasztalt gondjaik az 'osztályharc' sajátosságaiban gyökereznek. Egyrészt a megvalósult baloldali irányításból csak Kun Béla tiszavirág-életű vérontása alapján lehettek kósza elképzeléseik, melyet utólag könnyen lehetett egyszerű hibaként kommunikálni, másrészt a szociáldemokrata mozgalom gazdasági szempontból ugyanabban a szocializmusban látta a megoldást, mely később a tagságát szintén a munkásnegyedekből szerző Szálasi Ferenc nyilaspártjának is központi elemét képezte, még ha ők a szocdemektől élesen eltérő törésvonalak mentén képzelték is el a harcukat. A szociális érzékenység gondolata a politikai paletta majd minden oldalán fontos elemet jelentett, az pedig, hogy ennek a megvalósíthatóságát ki melyik párt zászlaja alatt vélte megtalálni, ebből a szempontból talán részletkérdés is.

Ugyanígy nem lehet felróni Kádárnak azt sem, hogy a háború után learatta az illegalitásban elvetett társadalmi kapcsolatainak gyümölcsét, és - talán eleinte szívből jövő meggyőződéssel - a személyes karrierépítés követelményeinek megfelelően szervezte meg a párton belüli tevékenységét. Egy nagy adag jóindulattal talán még a nevéhez köthető beszolgáltatásokat is felfoghatjuk a történelmi meghatározottság miatt amúgy is adoptált kommunista rendszerre való áttérés egyik szükségszerűen velejáró logisztikai mozzanatának, melyet, ha esetleg ő nem, valaki más mindenképpen bevezetett volna. (update: Az 1956 előtti szerepéről kicsit bővebben itt írok.)

Furcsa módon még az 1956-os események első napjai miatt sem ítélhetjük el, hiszen származnak tőle olyan nyilatkozatok, ahol az aktuálisan zajló eseményeket a bátor fiatalság forradalmi tettének minősíti (hozzátéve persze, hogy egyes 'nemkívánatos elemek' rá kívánnak épülni a szabadságharcra, és kedvezőtlen irányba akarják terelni azt). Bár azzal együtt, hogy forradalmi minőségében ismerte el az eseményeket, hazug módon megpróbálta erőltetett differenciáltsággal bemutatni a szereplőit, ez, mivel az adott helyzet akkor szó szerint bármilyen végkifejletbe torkollhatott, még mindig olyan körülmény, mely nem feltétlenül vethető a szemére.

Nem tudni, mi volt az a pont, ami után végletesen magával ragadták őt a sötétség erői. Ahhoz képest, hogy korabeli beszámolók tanulsága szerint, amikor egy forradalmár elmondta neki, az oroszok milyen kegyetlen módon mészárolták le néhány órával korábban ártatlanok tucatjait, és hogy Kádár még arról biztosította ezt a magyar hőst, hogy személyesen gondoskodik róla, a ruszkik ezt ne ússzák meg szárazon, igen erős kontrasztot jelentett, amikor napokkal később már mint az orosz 'rendfenntartó' vérontás megrendelője szólt az ország nyilvánosságához.

Kádár kétség kívül akkor járt volna el helyesen, ha  nemet mond a szovjet vezetőség ajánlatára, és akár a halált is vállalva megtagad minden, a magyar néppel szembeni együttműködést. Ő mégsem ezt választotta. Ez óriási hiba volt, de még mindig magyarázható lenne egyszerű gyarló félelemmel, ha nem ismernénk a későbbi megtorlások időszakát. De ugye ismerjük.

A 229 megkínzott magyar forradalmár halálos ítéletének aláírását nem mentheti semmi. Az összekötözött, arccal a földdel jeltelen sírba vetett magyar emberek felkötése, és meggyalázása olyan szörnyű bűn, amiért Kádár sokkal kegyetlenebb halált érdemelt volna, mint Ceaucescu. (Arra, hogy még a végtisztességet sem adták meg a pesti srácoknak, a hozzátartozóik is csak a rendszerváltás után döbbentek rá.) Egy szemét gyilkos soha nem érdemli meg, hogy békésen, saját ágyában, párnák közt haljon meg. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy 1989-ben Kádár megbomlott elméje tisztességtelenné tett volna minden, egészséges emberekre szabott jogi eljárást vele szemben.

Van azonban itt egy olyan körülmény, ami sajnos elég erősen árnyalja a képet ahhoz, hogy a felmérések szerint a magyar emberek több mint 50%-a látszólag jó okkal ítélje meg pozitívan Kádár történelmi szerepét. Ahogyan Schmitt Mária fogalmaz, ha a '60-as évek elején eltűnik a párt éléről, akkor a történészeknek nagyon egyszerű dolga lenne vele kapcsolatban, ő lenne az egyik legvéresebb kezű diktátor, és pont. Azonban őhozzá tartozik a konszolidáció időszaka is.

Bár nagyon nem komálom Tóta W. Árpádot, annyit el kell ismerni, hogy találóan fogalmazta meg ezeknek az évtizedeknek a lényegét. Ha szigorúan a véres leszámolások utáni időszakot nézzük, akkor azt látjuk, hogy a mozgásteret igen szűk keretek közé szorító szovjet nyomás alatt Kádár a lehető legtöbbet hozta ki a helyzetből. Mint később a '68-as prágai tavasz is bizonyította, a szocializmus útjáról letérni a megismételt külföldi erőszakkal lett volna egyenlő. A nép elnyomása viszont a lázadást jelenti. Teljesen logikus út, és a baloldal iránti nosztalgiát a mai napig meghatározó eredmény volt tehát a legvidámabb barakk felépítése.

A kilencvenes évek első felében szokás volt a korszak nagy hátrányaként felhozni, hogy a látszólagos szociális biztonság az ország teljes eladósítása árán volt csak fenntartható, azonban, ha azt vesszük alapul, hogy 2002 óta a Medgyessy-Gyurcsány páros fajlagosan is sokkal nagyobb mértékben növelte meg az adósságállományunkat, mint Kádár, rögtön nem olyan sötét a kép.

Konklúzió 

Van tehát egy elvhű munkamozgalmi ember, aki a megfelelő pillanatban eladta a lelkét, és a magyar történelem egyik legaljasabb, legvéreskezűbb diktátorává vált, majd pedig évtizedeken keresztül olyan munkateljesítményt tett le az asztalra mostoha körülmények között, mely miatt sokan 1956 ellenére is hálával tekintenek vissza rá. Bonyolult örökség. 

Mire jó az elfogulatlanság? 

A gond azzal, ha Kádár Jánost következetesen csak szörnyetegként festjük le, mindössze annyi, hogy önmagában a személye becsmérlésével nem jutunk közelebb ahhoz, hogy a jelenleg politikailag bizonytalan rétegeket hosszabb távon a nagy nemzeti céljaink mellé állítsuk. Ezekhez a megtévesztett magyarokhoz nem jut el semmilyen üzenet, melyet agresszív retorikával fogalmazunk meg. Egymás között persze elmaszturbálhatunk a komcsizáson, és néhol helyes is, hogy ezt tesszük, de amikor a változtatásért küzdünk, vagyis azért, hogy a magyarellenes eszmék egyszer és mindenkorra eltűnjenek a magyar közéletből, akkor meg kell tanulnunk az ellenoldal által most még rossz útra terelt honfitársaink felé is kommunikálni, mert csak egy közös alaphang teremtheti meg annak az esélyét, hogy ezek átállításával fokozatosan meggyengíthessük a nosztalgia hamis emékképein élősködőket.

Azt tehát, hogy még az ellenoldal emblematikus személyéhez is megpróbálok indulatoktól mentesen közelíteni, azért sem érzem feltétlenül elítélendőnek, mert minden háború elengedhetetlenül fontos mozzanata a felderítés, az ellenség megismerése. Ez a fajta vizsgálódás pedig megköveteli, hogy legalább néhány pillanatra megpróbáljuk magunkat a túloldalon állók helyébe képzelni.

Még akkor is, ha esetleg ettől rosszhangú kommenteket kapunk. :) Mert ez a harc része.

By SoDI

• Az arcképcsarmok Következő részében: Szálasi Ferenc

Ui.: Itt olvasható néhány, fent nem említett, negatív körülmény Kádárról, melyekre, ha utánaolvastam, még visszatérek:

http://szem.blogol.hu/?perm=813210

Ez egy most induló rovatom, ahol különböző közéleti személyiségeket veszek sorba, és vesézek ki.

Mai vizsgálódásunk tárgya kapcsán sokan vagyunk, akik ezt a kivesézést a maga fizikai valójában is szívesen végrehajtanánk ;-), azonban most mégis egy cseppet szofisztikáltabb vélemény következik annál, hogy "ez egy hazug köcsög". Nem kell persze olyan mélyreható, és alapos benyalásra se számítani, amilyenekkel az áruló Debreczeni szokott megörvendeztetni bennünket, inkább próbálom megtalálni a kettő közötti arany középutat.

Azt ugye senki sem vonja kétségbe egy pillanatig se, hogy ez a nagyorrú és túlmozgásos ember nem igazán rendelkezik azokkal a személyiségjegyekkel, melyek egy morális alapon álló klasszikus miniszterelnöki ideának megfelelhetne. Ő maga ezt nem is érzi különösebb problémának, elvégre vérbeli üzletemberként pontosan tudja, hogy bizonyos szerepekben nem kell feltétlenül kimerítő alapossággal feltárni és megtárgyalni mindent az intézkedéseiben érintett körrel, hiszen, ahogy kedvenc munkatársa is fogalmazott: a nép analfabéta, és különben se szokták megkérdezni a zsidókat, ha táborba viszik őket. (Ő konkrétan békákkal példálózott, de így talán szemléletesebb, hogy mi a probléma ezzel a szemlélettel).

A '90-es évek vadkapitalista viszonyai között kétségtelenül mélyen beleivódott Gyurcsányba a közgazdasági realitások mentén való gondolkodás, valamint saját példáján keresztül annak a meggyőződése, hogy a szocialista gettó túlszabályozott keretei közül kiszabadulva az képes a legeredményesebb gyarapodásra, aki hajlandó túllépni a hétköznapok kőbe vésettnek tűnő szabályain. Ez helyenként köztörvényes bűncselekményekben mutatkozott meg (lásd: Nomentana-ügy), máshol pedig emberek szándékos egzisztenciális ellehetetlenítésében (lásd a budapesti textilipar pusztító felszámolásában vállalt szerepét), mindez ugyanakkor nem okozott neki különösebb lelki traumát, hiszen ekkorra már kialakul benne az az attitűd, mely szerint aki a mai viszonyok között áldozati szerepbe kényszerül, az nagy mértékben saját magát okolhatja ezért. (Kiváló példa erre a néhány hete egy romatelepen tett látogatása, ahol anélkül hajtogatta, hogy 'dolgozni kell', mert hogy"ő is dolgozik", hogy egy pillanatig is átgondolta volna, hogy mik az ottani realitások, a lepusztult infrastrukturális környezetben, ahol közel 20 éve áll minden termelés.

A miniszterelnökünk tehát erősen hisz benne, hogy a legtöbb magyar csak azért küszködik nehézségekkel, mert egy lusta pöcs, így nem hiába emelte maga mellé a hasonlóan kétes erkölcsiséggel, de elszánt szorgalommal érvényesülő üzletembert, Kóka Jánost.

Azon egy pillanatig sem kell meglepődnünk, hogy a kettejük által kidolgozott gazdasági tér a hagyományos értelemben véve jobboldali jeleket mutat, és éppen ezért hajlok én is inkább arra, hogy a Fidesz baloldali programjával szemben az libsik gazdasági politikáját támogassam. Nem vagyok ugyanis hajlandó jobboldali ember létemre egy baloldali lúzungok mögé felsorakozni. Orbán Viktornak a választások után egyik első mondata az volt, hogy "nem lehet egy baloldali kampány után jobboldali fordulatot venni". Én viszont azt mondom, hogy igenis lehet, és szintén osztom a kormány azon véleményét, hogy a fenntartható fejlődésnek ez lehet az egyik meghatározó biztosítéka. Mindez persze nem jelenti azt, hogy valaha is képes lennék rájuk szavazni, ugyanis az exkommunisták a konkrét programjuktól függetlenül nem politikai támogatást, hanem ha talán halált nem is, de mély megvetést, és kirekesztést érdemelnek.

Természetesen ebben a gazdaságpolitikában is látok problémákat szép számmal. Egyrészt hatalmas hibának tartom, hogy a GKM a Második Nemzeti Fejlesztési Terv pályázatait a szigorúan vett versenyképesség jegyében szerkesztette meg, mely így ahelyett, hogy támogatná, inkább erősen visszafogja az ebből a szempontból kockázatosnak számító innovatív megoldásokat. Egy beteges haszonfetisisztának ezek felesleges pénzkidobások. Így viszont pont azokat a közvetlen prosperitást nem mutató kutatásokat kívánta Kóka a földdel egyenlővé tenni, melyek valójában az egyes régiók fejlődésének a legmegbízhatóbb hosszú távú letéteményesei. Lám, ez történik, ha valaki a szélsőség irányába viszi el a dinamikusnak csúfolt gazdasági menedzsmentet, és olyan mikrogazdasági eszközöket próbál makroszinten adoptálni, melyek így csupán romboló hatást lehetnek képesek kifejteni. (Ennek okairól bővebben ebben az ELTE-s beadandó esszémben lehet olvasni.)

A gazdasági szemléletükkel az erős judeoliberális behatásnak köszönhető túlkapásoktól eltekintve tehát lehet azonosulni, és a reformdiktatúra kapcsán tanúsított fölényes tárgyalási stílus is érthető, ha Gyurncsánynak versenyszférabeli törtetésre épülő múltját tekintjük, azonban itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor is társadalmi szempontból hatalmas veszélyeket kell látnunk az irányításában.

Az őszi eseményekről most ne beszéljünk, a tegnap írt helyzetértékelésem kiegészítéseként esetleg annyit érdemes itt még megjegyezni, hogy végső soron hálásak is lehetünk Fletónak, amiért az öszödi beszéddel segített az eddigi csorgó nyálú birka tömeget rávenni, hogy végre valahára élni kezdjen a nyugaton megszokott tiltakozási szokások gyönyörködtetően széles tárházával. (Itt jut eszeme, vajon Baló György új kocsija és olyan szépen tud égni? ;))

Szóval, ha arra keressük a választ, hogy mi az, ami végletekig káros Gyurcsányban, akkor egyértelműen csak arra juthatunk, hogy azon módszerei, melyek az általános morált rombolják. Hiszek ha mást lát fent, akkor az átlagembernek esze ágában sincs szabálykövető magatartást tanúsítani - elvégre, "ha ők sem így tesznek, hát én miért játsszak szabályosan".

Nem hiába vállaltam személyes szerepet az elmúlt hetekben a helyzet tevékeny felszámolásában azzal, hogy bíróságon készülök megtámadni a BRFK-t, hiszen ha a rendőrség törvénytisztelete sem lehet egy makulátlan referencia számunkra, akkor mégis mi lehetne az? Így a nemzetmorál szempontjából kiemelkedően fontos, ha hozzám hasonló demokraták határozottan a helyes útra kényszerítik a rendőrséget.

Elmondhatjuk tehát, hogy Gyurcsány Ferenc a legteljesebb mértékben alkalmatlan arra, hogy egy ezer éve keresztény országban megszilárdult általános erkölcsiségre törekvő polgári réteg számára követendő példaként jelenjen meg. (A békásmegyeri lumpenállatkák ugyanakkor láthatnak benne megváltót, és látják is, ezen ugyanakkor a legkevésbé sem kell csodálkoznunk).

A miniszterelnökünk tehát egy messzemenőkig kettős figura, egy végletekig ellentmndásos politikai szereplő, ugyanakkor a Kádár-nosztalgián lovagló Orbán se sokkal igéretesebb nála, így személy szerint engem ez a felismerés vezetett arra, hogy új pártot alapítsak, mely a konzervatív társadalomszemléletet ötvözi a jobboldali-liberákis gazdaságpolitikával.

De ez már egy másik bejegyzés témája lesz.

By SoDI