Na akkor foglalkozzunk egy kicsit a Novara-üggyel is. Amolyan kérdez-felelek játék következik.
- Most akkor van Novara, vagy nincs?
Fogalmam sincs. És hogy őszinte legyek, nem is különösebben érdekel. Ha adtam volna rá pénzt, érdekelne, de így igazából hidegen hagy a kérdés.
- Ha nem érdekel, miért írsz róla külön posztot?
Egészen holnapig, amíg a Fővárosi Bíróság az MDF után majd nyilván Tomcat kvázi választási csalását is kimondja, Tomcat hivatalosan is képviselőjelölt, azaz politikus. Amióta elindult ez a blog, az írásaim többségében közéleti témákkal foglalkozok. Márpedig mi lehet aktuálisabb téma annál, mint hogy egy közpénzek közelébe vágyakozó ember átláthatóan kezeli-e a közösség által rábízott forrásokat, vagy sem?
- Szóval szerinted Tomcat ellopta a Bombagyárosok pénzét?
Nem, ezt így nem lehet kijelenteni. Mint ahogy az ellenkezőjét sem. Az igazat megvallva a Tomcathez beérkezett pénzek többségéről az égvilágon semmit sem lehet kijelenteni. Ezt nevezem én az átláthatóság hiányának.
- Miért érdekel ez téged, ha még soha nem adakoztál Bombagyáros célokra?
Többek között éppen azért érdekel, mert a legtöbb Bombagyáros céllal különben én magam is egyetértenék, és örömmel adakoznék némelyre, ha pontosan átlátható lenne a gazdálkodás. Erre találták ki például az Alapítványi formát.
- A Bombagyárosok többségét ez nem érdekli, ők bíznak Tomcatben.
Szép dolog a bizalom, de biztos, hogy megérdemli a bizalmat egy olyan karitatív rendszer, amely a rá bízott adatok bizalmas kezelését, és a pénzügyek korrekt rendezését ígéri, ám amint egy érintett számon kéri az előre lefektetett szabályok betartását, bírósági pert, és baseball-ütővel való fenyegetést kap jutalmul? (lásd a mai Kuruc.info cikket)
- Ez az ember szemét volt. Nem is hagyott Tomcatnak lehetőséget a fizetésre, rögtön elrohant a Kuruchoz árulkodni.
Igen, a többséggel ellentétben ezt én is furcsának tartottam. Az illetőnek még illet volna várni néhány napot. Tomcat tehát jogosan neheztelt rá, ezért pedig az illető valóban megérdemelte a kemény szavakat. AZONBAN nem annyira keményeket, mint amilyeneket kapott, és főleg nem érdemelt pert azért, mert az ígéreteknek megfelelően vissza szerette volna kapni a pénzét.
- De hiszen a szerződés csak 2009. februárjában jár le!
Fogadjuk el, hogy így van. A ráutaló magatartás ebben az esetben is szerződésmódosításnak tekinthető. Márpedig a Tomcat és a kölcsönadó levelezéséből egyértelműen kiderül, hogy Tomcat korábban határozottan elismerte az erkölcsi felelősségét a szóban forgó tartozás rendezésének tárgyában, és ezért újabb és újabb időpontokra ígért fizetést az illetőnek, anélkül, hogy ezt tettek követték volna.
- És az öncélú mocskolódást is el kellett volna viselnie Tomcatnek?
Természetesen nem, de a mocskolódó blogot nem is a valódi kölcsönadó szerkesztette.
- Térjünk vissza a Novarára. Ha fogalmad sincs, hogy létezik-e, akkor miért írtál cikket arról, hogy nem létezik?
Nem írtam cikket róla. Amiről te beszélsz, az egy olvasó hozzászólása volt, amit érdekességként kiemeltem egy külön bejegyzésbe.
- Akkor is felelőséggel tartozol azért, amit az oldaladra raksz. Márpedig egy olyan írást raktál ki az oldaladra, ami azt állítja, hogy a Novara nem létezik.
Nem, még az az írás sem állítja ezt. Ha szerinted Fixpont írásának az a konklúziója, miszerint egyértelműen kijelenthető, hogy a Novara nem létezik, akkor funkcionális analfabéta vagy, és gyakorolnod kell az értő olvasást.
- De hát Tomcat is azt írja, hogy a blogodon megjelent írás állítása szerint ő ellopta a Novara megvásárlására szánt pénzt.
Ebben az esetben Tomcat-nek is gyakorolnia kell az értő olvasást.
- Rendben. Akkor miről szólt az az írás?
Arról, hogy van néhány technikai furcsaság, melyekre az átláthatóság kedvéért a Bombagyárosoknak illene elfogadható magyarázattal szolgálniuk. Fixpont felsorolta ezeket a furcsaságokat, és kijelentette, hogy a tapasztalatai alapján igen erősen valószínűsíthető, hogy amit a Bombagyárból látunk - blog, fórum, levelezés - az egy virtuális gépről megy. Az a szóhasználat ugyanis, miszerint neki ez a „személyes meggyőződése”, ám elismeri, hogy az általa felhozott momentumok csupán „közvetlen bizonyítékok”, pontosan ezt jelenti. Azt, hogy nem állítható bizonyosan semmi, de a tények ebbe az irányba mutatnak.
- De hát korábban Tomcat megmutatta a gépet, a boltban meg is lehetett nézni.
Az még önmagában nem jelent semmit. Ettől még akár értékesíthette is.
Nem ezt mondtam. Figyelj az értő olvasásra. Azt mondtam, hogy egy korábban meglévő gép ténye a jelenre vonatkoztatva még nem bizonyít semmit. Ez pedig tény.
- De most elmehetsz, és megnézheted a gépet.
Ez örvendetes, és nyilván azt jelenti, hogy a masina nincs eladva, hanem működik valahol - az eredeti konfigurációval. Az egyetlen kérdés csak annyi, hogy pontosan mi fut rajta. Mert azt, hogy nem a Bombagyár 100%-a (és itt nem csak a Gabucino.be-féle mp3-akra kell gondolni) Gabucino saját maga vallotta be. Vagyis bőven lehet még szó arról, hogy a megvásárolt gép egészen más, üzleti célokat szolgál, miközben a Bombagyár legnagyobb része virtuális szerverről fut.
Fogalmam sincs. A rendelkezésre álló információk alapján ezt nem lehet kijelenteni. Az ellenkezőjét sem.
- Most te el akarsz utazni Tomcatékkel külföldre, Angliába, hogy megnézd a gépet?
Ennek az Anglia-nem Anglia problémának én pontosan tudom a megoldását, mert Tomcaték egyszer elmesélték, de nincs felhatalmazásom arra, hogy tovább adjam az információkat. Lehet, hogy nem kell sokat utazni, mert mondjuk Szlovákiában van. De az is lehet, hogy máshol kell átlépni a határt.
- Ezek szerint át kell lépni az államhatárt?
Amennyire tudom, igen, de sima személyi igazolvánnyal megoldható, mert EU-s tagországban van a cucc.
A birtokomban lévő információk alapján Tomcaték ezt az utazást egészen biztos meg tudják zökkenőmentesen szervezni, olyan költségen, melyet természetesen tudok állni.
- Nem félsz, hogy megvernek?
Ha megfigyeled, mindenki erről a baromságról beszél - kivéve engem, én ugyanis magasabb szinten állok annál, mintsem hogy olyan dolgokkal foglalkozzak, hogy kiből készül kitörni az ösztönállat, és kiket készül megverni. Én annyit tudok, hogy semmilyen állítást nem tettem, ami nem sajtóhírekre, vagy közhiteles adatbázisokra illetve számítógépes eszközök segítségével ellenőrizhető egzakt körülményekre épült. A módszer a következő (királyi többes következik): Felszínre hozzuk az információkat, rendszerezzük őket, és ha ellentmondásokat találunk a közszereplő állításai és a kiderített tények között, akkor erre rávilágítunk. Ezt hívják oknyomozói újságírásnak, és ha valakiben ez frusztrációt kelt, az bizony annak a félreismerhetetlen jele, hogy jó úton járunk.
- Igen, erre írta Tomcat, hogy „ha valaki számon kéri a piszkoskodásait, csak rémülten makogja a 'deháténcsakazigazságot...' kezdetű rizsát, majd csodálkozik, hogy bakancs van a szájpadlásán”.
Itt nem az „igazságon” van a lényeg. Elvégre könnyen előfordulhat, hogy a Novara esetében is hiába szól minden felszínre került körülmény ellene, minden mégis pontosan úgy van, ahogy Tomcat mondja. Lehet például az amcsi szolgáltató-hely egy sima proxy is, hogy mást ne mondjak. A lényeg az információk összegyűjtésén és rendszerezésén van. A lényeg azon van, hogy egy gondolkodó embernek természetes igénye, hogy a felmerült ellentmondásokra kielégítő magyarázatot kaphasson. És éppen ezért egy gondolkodó embernek az ilyen irányú igényeit nem lehet egy odavetett „meg leszel verve”, illetve „mi a szar közöd van hozzá” kitétellel megszüntetni, amikor egy politikai pályára készülő, vagyis a köz szolgálatára, közpénzek kezelésére készülő ember ügyeivel kapcsolatban tesz fel kérdéseket.
- De miért csak Tomcat-tel kapcsolatban akarod felszínre hozni az ellentmondásokat? Nagyon kilóg a lóláb.
Hogy az SZDSZ cionista bűnözők gyülekezete, evidencia. Hogy az MSZP soraiban lopkodó férgek dolgoznak, szintén ugyanennyire régen ismert tény. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez ne lenne vérlázító, de a hazafias oldalon álló szereplőktől mindenképpen azt várjuk el, hogy különbek legyenek ennél. Én ezt olyan komolyan veszem, hogy ha csak a legapróbb kétség is felmerül egy nemzet radikális szereplővel kapcsolatban, én igyekszem megnyugtatóan utána járni a történetnek.
- Én viszont csak azt látom, hogy folyton Tomcat dolgain ugrálsz.
Mondok rögtön egy ellenpéldát. Takács Andrástól nemrég olvastam egy olyan állítást, miszerint Gonda László ügynök spicli lenne, és 2006-ban túl jó viszonyt ápolt a rendőrökkel. Ezt követően az első alkalommal, amikor csak lehetőségem nyílt rá, kamerával a kezemben szembesítettem Gondát ezekkel a vádakkal. (videó itt). Ám természetesen nem elégedtem meg ennyivel, mert Gonda akár még hazudhatott is. Éppen ezért amint publikáltam a blogomon a vele készített interjút, rögtön dobtam egy e-mailt Takács Andrásnak, melyben felajánlottam neki a válaszadás lehetőségét. Ő nem jelezte vissza, hogy élni kívánna ezzel. Az ügy tehát ezzel megnyugtatóan tisztázódott. Számomra nyilvánvaló, hogy Gonda Lászlónak van igaza, és Takács a sunyi, gyáva ármánykodó. Az ügy kínzó kérdőjelek és ellentmondások nélkül lezárult. Gonda tisztázta magát, és nem akart megverni, amiért furcsa pletykákkal szembesítettem őt. :)
- A Kuruc.info furcsaságaival viszont soha nem foglalkozol.
Ez annyira nem igaz, hogy éppen a múlt héten volt rá ellenpélda. Amikor a Kuruc.info egy szokatlanul kemény hangú, és még a szememben is ízléstelen cikkben betámadta Neo-t, a Magyar Gárda budapesti kapitányát, én nagyon igazságtalannak éreztem, hogy az ő véleményét meg sem kérdezik, ezért újságíróként a partneri kollegialitás jegyében megosztottam velük Neo elérhetőségeit, hogy legyen lehetőségük tisztázni vele a félreértéseket. Amikor másnap azt tapasztaltam, hogy a Kuruc.info szerkesztői elmulasztottak élni ezzel a lehetőséggel, igen határozott hangnemben fejtettem ki a blogomban, hogy ez az egyoldalúság nagyon tisztességtelen a részükről. Annak bizonyítására, hogy a Kurucok, ha akarták volna, el tudták volna érni telefonon Neo-t, még egy gyors villáminterjút is lenyomtam vele. Tehát ha a Kuruc.info-nál érzek valamit tisztességtelennek, bizony azt is keményen megírom. (A Kurucok egyébként utólag megírták nekem, hogy azért nem hívták fel külön Neot, mert korábban valamelyik Bombagyáros cikk kommentjei között ő már kifejtette, hogy Tomcat utóbbi időben felmerült kétes ügyeiben nem érez semmi kivetnivalót, és hogy szerinte a Kurucok az árulók.)
- A Jobbikra viszont soha egy rossz szót nem szólsz!
Ez sem igaz. Amikor azt olvastam a Kurucon, hogy Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke milyen ocsmány, fölényes módon szól be a hazafias civil szerveződéseknek, gyakorlatilag a Jobbikon kívül mindenkitől elvitatva a nemzetvédő harchoz való erkölcsi jogot, nagyon keményen megírtam a Kurucnak, hogy Toroczkai bizony az ilyen mentalitásra válaszolt néhány héttel korábban, amikor kijelentette, hogy ezek az úgynevezett nemzeti politikusok sem érnek többet a többinél. Ebben az ügyben olyannyira nem a Jobbikot védtem - minek is tenném, elvégre nem vagyok Jobbik-fan -, hogy voltaképpen tekinthetjük úgy, hogy kifejezetten tisztességtelenül jártam el velük szemben, mert bár Tóth Péternek a felvetéseimre adott válaszát közöltem a blogomon, de a mai napig elfelejtettem fehívni őt telefonon, tisztázandó a félreértéseket, pedig akkor megígértem neki ezt. Mindenesetre a lényeg az, hogy ha azt tapasztalom, hogy a Jobbik valahol Fideszesedni kezd, akkor elsők között ugrok, és küldöm el őket melegebb égtájakra. Az, hogy az utóbbi időben nem olvashattál tőlem ilyesmit, kizárólag annak köszönhető, hogy nem tapasztaltam ilyesmit.
- Akkor meg a Novák Előd ügynöke vagy!
Igen? Ehhez képest
ebben a cikkben igen keményen beszólok neki.
:)
- Rendben, ha elfogadjuk, hogy tényleg csak akkor írsz valakiről, ha jó okod van rá, mégis mi bajod van neked Tomcattel?
Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy mi bajom van egy olyan emberrel, aki 2008 ősze előtt - apróbb furcsaságokkal bár, de hosszú éveken keresztül volt a nemzeti radikális oldal egy olyan úgymond vezéregyénisége, aki rengeteg értéket tett le az asztalra, és nem kevés áldozatot is vállalt a nemzeti ügyekért, akkor a válasz az, hogy természetesen semmi.
Ha viszont úgy tesszük fel a kérdést, hogy mi bajom van egy olyan emberrel, aki 2008 őszétől igen erősen szembefordult korábbi önmagával, és mindennel, amit addig mélyen tisztelhettünk benne, akkor az a válaszom, hogy nagyon is sok okom van rá, mint ahogy mindenkinek a nemzeti radikális oldalon.
- Tomcat mindenre kielégítő magyarázattal szolgált. Az, hogy a Jobbik lufi, csupán az ő személyes magánvéleménye, és minden más csupán a Kuruc.info hazudozása.
Na, ez a másik bajom. Az utóbbi hónapokban egymás után buktak felszínre a súlyos botrányok, ellentmondások, valamint olyan, Tomcat részéről megtett állítások, melyekről hamar bebizonyosodott a valótlanságuk. Amikor megkíséreltem erről - sűrű külső hivatkozásokkal tarkítva - egy átfogó összeállítást nyújtani, akkor ahelyett, hogy ezekre megnyugtató, értelmes, és politikushoz méltó válaszokkal szolgált volna, Tomcat támadó hangnemben hazugozott le, és érdemi válaszok helyett pusztán olyan megjegyzésekkel szolgált az egyes felvetéseimhez, melyek többségéről egy egyszerű Google keresés, vagy az elemi logika alapján egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem helytállóak. Hát csoda, hogy mindez csupán megsokszorozta a kérdőjeleket?
- Neked nem kell tudnod mindenről. A lényeg a háttérben történik.
Hülyeség, ha a lényeg a háttérben történne, nem lenne miről írnom. Pont az a lényeg, hogy minden napra jut valamilyen botrány, újabb kérdőjelek, és ellentmondások, melyekre rendre nem kapunk kielégítő magyarázatokat, csupán azt láthatjuk, hogy a botrányok, a megmagyarázhatatlan események, és az ellentmondások sora folyamatosan gyarapszik. Ha a háttérmunka normálisan lenne menedzselve, nem vetne fel egyre több kérdőjelet, és zavaró ellentmondást.
- Tehát az a bajod, hogy Tomcat ügyetlenül kezeli mostanában a nyilvánosságot?
A probléma az egyértelmű tények következetes tagadásával van. Amikor a napnál is világosabb, hogy nem lehet szabályos dolog a kopogtatócédulák fénymásolása, nincs annál szánalmasabb dolog, mint amikor valaki csak azért is védi a védhetetlent. És ő maga sem várhatja el, hogy a tények ilyen következetes tagadása - mely sorra dől meg meg a különféle bizottságok, és bírósági döntések során - ne szúrjon szemet az embereknek, és ezt ne tegyék szóvá.
- Tomcat visznt azt mondja, hogy te folyton csak hazudozol róla.
Vegyük sorra azokat az állításokat, amiket én megfogalmaztam Tomcatről, és lássuk, hogy is van ez a hazugság dolog.
Azt állítottam, hogy az üres kopogtatók másolgatásával megsértette a választási törvényt. Ezt eddig minden egyes jogi fórum megerősítette, ahol csak járt az ügye.
Azt is állítottam, hogy a tágan értelmezett kampánycsapatában valaki bűncselekményt követett el. Egy halott nevét egy okiratra hamisítani bizony bűncselekmény, így ez is megállja a helyét.
Azt állítottam, hogy ősz óta igen sokszor van súlyos ellentmondás a szavai és a valóság között. Például amikor Sziva Balázsra hamisan a támogatójaként hivatkozott, vagy amikor épp néhány napja azt állította itt a blogomon, hogy Numberről Novák Előd hazudta azt az egyik Ferencvárosi lapnak, hogy a Jobbik aktivistája, holott a saját blogjából ennek homlokegyenest az ellenkezője derül ki.
Állítottam róla ezen kívül még azt is, hogy nagyon sok furcsa sajtóhír merül fel róla, melyeket csak az esetek kisebb hányadában tud érdemben és hitelt érdemlően lereagálni. Ezek mind megkérdőjelezhetetlen tények, melyeket a továbbiakban is sziklaszilárdan fenntartok.
- Szerinted mit kellene tennie? Legyen újra durva, Budaházy-vonalat követő, antijudaista kemény radikális?
Természetesen senki se írhatja elő senkinek, hogy milyen legyen a politikai véleménye, így, ha Tomcat úgy dönt, hogy számára az eddig járt út nem tűnik a továbbiakban járhatónak, akkor ezt a döntést mindenkinek tiszteletben kell tartania. A probléma ott kezdődik, amikor valaki úgy szeretné végrehajtani a közéleti fazonigazítását, hogy közben bár belerúg a legtöbb dologba, melyet addig értéknek tartott, de közben minden ezen értékek védelmében hozott régi érdemeinek folyamatos tiszteletére és elismerésére formál jogot. Nem, kérem szépen, ez a kettő nem fér össze egymással.
- Miféle felrúgott értékekről beszélsz? De hiszen Tomcat nem fordult szembe a nemzeti radikálisokkal. Ugyanazokat az értékeket képviseli, mint eddig, csak közben rájött, hogy 2006 esélye szertefoszlott, ezért most már más módszerekkel kell harcolni. Ne feledd, Budaházyék legutóbbi rendezvényén is alig 80 ember lézengett.
Budaházyék rendezvénye előtt másfél órával már tudni lehetett, hogy okafogyott az egész, mert a zsidók mégsem akarják megszentségteleníteni a Hősök terét.
Ami Tomcat radikalizmusát illeti, azzal az egyetlen probléma, hogy bár lépten-nyomon hangsúlyozza, hogy a korábban ápolt alapértékeiből, melynek jegyében eddig dolgozott, egy jottányit sem engedett, a probléma mégis az, hogy eközben az elmúlt hónapokban sorra bizonyosodott be, hogy az igazán KÉNYES kérdésekben, amikor elválik a következetesen nemzetvédő hazafi a nyárspolgártól, Tomcat rendre a könnyebb, Fideszes utat választotta, és mindeközben nem mulasztott el megvetően, illetve elítélően nyilatkozni azokról, akik nem követik ebben.
Erre konkrét példa: szerintem (SoDI) is úgy a helyes, ha az ember nem antiszemita, hanem csupán anticionista. Mindeközben viszont az antijudaizmus vonatkozásában illendő lenne tartózkodó álláspontra helyezkedni. Az odáig rendben van, ha valaki szerint a vallásukat szerényen gyakorló zsidó emberekkel, például az anticionista ortodoxokkal az égvilágon semmi baj nincs, azonban ha valaki olyan kijelentést tesz, miszerint úgy általában semmi probléma nincs a „zsidó vallással”, az már igencsak visszaás, tekintve, hogy a hazafias oldalon köztudott: a cionistákkal éppen az a legnagyobb gond, hogy szóról szóra veszik azt a Talmudi gyűlöletirodalmat, melyről nem is olyan régen Tomcat maga számolt be egy országos tévé adásában.
- Röviden összefoglalva: nem Tomcat személyével van bajod, hanem azzal, hogy nem hajlandó megnyugtató magyarázattal szolgálni a sorra felbukkanó ellentmondásokra (lásd: szerinte újabban Novák Előd hazudta a Ferencvárosi újságnak, hogy a leszúrt Number Jobbikos, pedig a saját lapjában ennek korábban ellenkezőjéről számolt be) , helyette támadó hangnemben ugat le mindenkit (lásd: Novara-ügyben a 100%-ig technikai vonatkozású komment kiemelése, mint verést érő motívum), gyakran keveredik olyan helyzetbe, hogy a védhetetlent védi (kopogtatócédula-ügy), és eközben lassan már nincs olyan nemzeti radikális szereplő, aki mellett továbbra is nyíltan kiállna?
Nagyjából.
- És akkor most mi lesz a Novara-ügyben?
Az az egész nem a gépről szól.
Amit a Novaráról érdemes tudni, az összefoglalható Fixpont kommentjével.
Fixpont:
-
Sokan olyat is belelattak az irasonba, amit
en nem irtam le, tehat arrol hogy a server fizikailag letezik valahol,
vagy TC fizetett-e erte az ebay-en stb, en egy szot sem szoltam. Annyit
irtam pusztan, hogy amit latunk belole, blog, forum, levelezes,az
_szerintem_ egy berelt virtualis geprol megy. Ennyit irtam, semmi
tobbet, ami rarakodott mint nepmesei elem, ahhoz nekem nincs kozom. Ezt
cafolni nagyon konnyu akinek megvannak az ehhez szukseges papirok,
szamlak, ahogy a posztomban is irtam ezek csak kozvetett bizonyitekok,
ez a latszat, ami neha csalhat.
-
Es vegul, akar igy akar ugy,
orulok, hogy sikerult tobb ezer ember befizeteset es ezzel a
bombagyarat is picit atlathatova tennem, mert azt gondolom, nem
szerencses, aki a parlamentbe keszul(t) es tobb millioember adojarol
akar(t) ott donteni, annak a sajat dolgai, nehany ezer ember befizetese
annyira sem transzparens mint egy heggesztoszemuveg. Aki fizetett es
megnyugtatonak tartja a ra adott valaszokat, az legkozelebb is fizetni
fog, aki pedig nem annak lesz lehetosege megbizoynosoni a penzek
felhasznalasrol.
Amint már írtam, én január 4-én ráérek, azonban annak túl sok értelmét nem látom, hogy egy ilyen találkozás arról szóljon, hogy a végén be kell ismernem a tévedésemet egy olyan dologgal kapcsolatban, melyet sem én, sem pedig Fixpont ténykényt nem állítottunk.
Egy mesterkélt és feszült „ki mond igazat és ki hazudik” vitahelyzetbe a legkevésbé sem kívánok bele menni, tekintve hogy nem érzem, hogy bármilyen konkrét állítás elhangzott volna a részemről, melynek a cáfolata lenne itt a fő kérdés.
Ugyanakkor természetesen akár szívesen el is fogadhatom Tomcaték meghívását, abban a reményben, hogy velem együtt ők is a kedves olvasóközönség megnyugtatását szeretnék elérni a kérdéses pontokon (nem csak a gépet, hanem az elmúlt hónapok valamennyi vitahelyzetét tekintve). Ez azt jelenti, hogy amennyiben nem egy zéró összegű játszmára várnak engem, hanem abban a reményben, hogy segíteni tudok nekik a kínzó kérdések és félreértések megnyugtató tisztázásában, úgy én szívesen mutatkozom partnernek a közönség konstruktív tájékoztatásában.
Ami innen hiányzik, az egy vitahelyzet, melyben minden félreértést tisztázni lehet. A vitahelyzethez pedig kamera és egy tisztelettel közeledő, ugyanakkor mélyen kritikus kérdező szükséges. Kevés szerénytelenséggel állíthatom, hogy szerény személyemet alkalmasnak érzem erre a szerepre. :)
Amennyiben tehát ők a továbbiakban úgy érzik, hogy érdekes lehet egy amolyan oknyomozói összeállítás, mely igazságos, ám elsősorban a megtapasztalt konfliktusokat tárgyaló vitahelyzetre épül, hasonlóan ahhoz, amikor Irán elnöke new york-i tévéstúdiókban ad interjút, akkor én természetesen partnernek kívánok mutatkozni ebben.
Más az ellenség, és más az oknyomozó nyomasztó kérdéseivel felszerelkezett kritikus, aki csupán valódi kérdésekre szeretne valódi válaszokat szállítani a saját magához hasonló bizonytalanok számára.
A fentiek szellemében én természetesen állok elébe az időpont-egyeztetésnek, a kérdés mindössze annyi, hogy ezek a fentebb leírt elgondolások mennyire találkoznak a másik oldal elképzeléseivel.
By SoDI