Tegnap megmutattam a blogomat egy olyan ismerősömnek, akivel nem politikai alapú a kapcsolatom, mert kíváncsi voltam a véleményére. Átfutottuk a főoldalon lévő bejegyzéseket, és mindegyikről ejtettem néhány szót.
Az egyetlen kérdés, ami felmerült benne, hogy nem félek-e. Hogy nem-e érzem egzisztenciálisan veszélyesnek, amikor olyanokat írok ki nagy betűkkel, hogy "zsidófigyelő". Érdekes kérdés, éppen ezért kicsit részletesebben is kifejteném, hogy miért nincs bennem ilyen félelem.
Tisztában vagyok vele, hogy egy profi cég HR-esei (human resources, humán erőforrás, én inkább "személyzetisnek" szoktam mondani őket) rögtön beírják a jelentkezők adatait a Google-ba, hátha meg lehet tudni róluk valamit. Ez egyben azt jelenti, hogy a blog miatt valóban szűkre szabottak a lehetőségeim arra, hogy egy multi berkein belül felívelő karrierpályát fussak be. Milyen szerencse, hogy nekem nincsenek ilyen terveim, hiszen magányos farkas vagyok!
Vállalkozni 8 általánossal is tud az ember, az egyetemi tanulmányok pedig főként a munkaerőpiaci esélyeket hivatottak javítani, így ebben a kontextusban értelmetlennek tűnhet, hogy ha én kizárólag saját cégben vagyok képes gondolkodni, akkor miért terhelem magam egyszerre két egyetemen is, sőt mellette különféle tanfolyamokon. A válasz erre ugyanaz, amiért sokat olvasok. Az iskolákban saját magam fejlesztésének a lehetőségét látom, mely mind-mind eszköz lehet arra, hogy biztosabban állhassak meg a lábamon.
Ez még mindig nem olyan dolog, amihez feltétlenül egyetemre lenne szükség, elvégre autodidakta módon is képezhetném magam, azonban van itt egy mindennél fontosabb kérdés, mégpedig a motiváltság. Az ember ráveheti magát arra, hogy az éppen aktuális érdeklődésének tárgyában belevesse magát a szakirodalomba, azonban elképesztően nehéz lelkesedést ébreszteni olyan dolgok iránt, melyekről külső szemlélőként eleinte még nem látjuk, hogy az elsajátításuk a későbbiek során milyen módon tudná szolgálni a hosszú távú személyes céljainkat. Lehet, hogy nem mindenki van ezzel így, de én azt figyeltem meg magamon, hogy ha nincs felettem egy kényszer, ami kívülről orientálja a figyelmemet, akkor nagyon könnyen igen egészségtelenül szűk területre korlátozódik az érdeklődésem.
- Kisvállalati marketingstratégia
- PHP alapú webfejlesztés
- Magyar politikai közélet.
Ennyi.
Így viszont, hogy kénytelen vagyok pedagógiai, pszichológiai, matematikai, általános informatikai, és közgazdasági kérdésekkel is bajlódni, megmenekülök attól, hogy a világot a fenti három terület kapcsolataiként fogjam fel, mely mellett minden más létező dolog csupán a felesleges körítés. :)
Az ismerősömnek az egzisztenciális kockázatokat firtató kérdése nyilván nagyrészt arra vonatkozott, hogy nem érzem-e veszélyben emiatt a fenti kellemes kényszert, vagyis nem-e tartok attól hogy a blogban leírt tartalmak miatt akár az ELTE akár a Corvinus úgy dönt, hogy én összeférhetetlen vagyok vele. Erre ismét csak az a válaszom, hogy nem.
Itt nyilván Bácsfi Diána esetére gondolnak azok, akikben megfogalmazódik ez a felvetés. Nos, le kell szögeznünk, hogy az ELTE fegyelmi eljárása, amit lefolytattak vele szemben hemzsegett a szabálytalanságoktól, ezt nem egy szakember kimondta már (az egyetem olyan szabálysértésekre hivatkozott az indoklásban, melyeknél még folyt a vizsgálat, vagyis lábbal tiporták az ártatlanság vélelmének elvét), azonban ha nem magát a jogi folyamatot, hanem csak annak előzményeit vizsgáljuk, akkor is rájöhetünk, hogy óriási különbség van az én blogom, és Bácsfi kisasszony hajdani tevékenysége között. Egyrészt Diána nem hagyta korlátozni magát a jogszabályi keretek által, semmiféle rendelkezés nem akadályozta meg őt abban, hogy nyilaskeresztet használjon a plakátjain, vagy hogy vörös festékkel rongáljon meg kommunista emlékhelyeket. Ez már önmagában is elegendő lett volna egy, a lefolytatottal szemben valóban előírásszerű fegyelmi eljárás megindításához, azonban a fő gond nem ezzel volt.
Bácsfi Diána ugyanis nem kis részben keverte bele a hungarista ideológiába az antik korok ezoterikus eszméit. Ez volt az egyik oka annak, hogy az egyetlen hazai, valóban nemzetiszocialista mozgalom, a megszüntetése előtt Vér és Becsület néven tevékenykedő egyesület elnöke, Domonkos Endre ál-hungaristának, és provokátornak nevezte őt. Bácsfi tehát politikai kinyilatkoztatásaiban ugyanazt a terminológiát használta, ugyanazt az érvrendszert alkalmazta, ami a tudományos munkáiban is meg szokott jelenni. Bevallom őszintén, nekem ez alapján nem az a kép csapódott le, hogy "na itt van ez az őrült náci nő", hanem az, hogy "lám, bölcsésznek tényleg csak az elmebetegek mennek, filozófusnak meg pláne". Vagyis nem őt magát szemléltem, hanem azt, hogy a véleménye milyen módon kapcsolódik a munkásságához, és a tanulmányaihoz. Ha pedig nekem ennyi esett le a történetből, akkor biztosak lehetünk benne, hogy voltak még ezzel így néhányan, ami végső soron tényleg az ELTE tekintélyét csorbította.
Emlékezzünk csak vissza, hogy M. Giorgo Richard ügyénél (aki Döbrenteinek a keresztényeket kiirtani számdékozó Barangóról szóló beszéde után izraeli zászlót égetett a Tilos rádió épülete előtt) is attól volt hangos a média, hogy a református Károli Egyetem hallgatója. Na, ez, és közvetlenül az ugyanonnan kirúgott süket buzeráns kölyök története szintén nem tett jót a Károli hírnevének.
Ha megvizsgáljuk M. Giorgo és Bácsfi esetét, rájöhetünk azonban, hogy ezek mind olyan megnyilatkozások voltak, melyek valamilyen módon szorosan kapcsolódtak az intézményben tanultakhoz. Ez nálam ugyanakkor nem áll fent. Informatikusként, matektanárként, vagy közgazdászként majdhogynem tökéletesen irreleváns, hogy milyen a politikai világlátásom, és ennek milyen módon adok hangot. Pedagógusként is csak annyi várható el tőlem, hogy ne legyek rasszista, hogy utasítsam el az emberek pusztán származási alapon történő megbélyegzését, de ezt én teljesítem is, elvégre nincs szemernyi ellenérzésem se a cigányokkal szemben, és antiszemita sem vagyok, csak politikai alapon anticionista, történelmi alapon holokausztrevizionista, és teológiai alapon vannak csak kritikáim a judaizmus hittételeivel kapcsolatban. De önmagában genetikailag senkit nem rekesztek ki.
Vagyis mivel nem akarok sehol rabszolgaként nyolcórázni, másrészt semmilyen olyan közéleti megnyilvánulásom sincs, amely a tanult szaktárgyaimhoz kapcsolódóan rossz fényt vetne bármelyik egyetemre is, ahol tanulok, sőt még arra is ügyelek, hogy ami itt a blogon megjelenik az soha ne legyen törvénysértő, így nem hiszem, hogy az itteni munkásságom bármilyen szempontból is veszélyes lenne a személyes egzisztenciámra nézve.
A szólásszabadság mindennél előbbre való ugyanis, még egy szakembernél is.
By SoDI