Csodálkozom, hogy a jobboldal csak most kezdi felfedezni magának Thürmer Gyulát, holott évek óta tisztán láthattuk, hogy az ő személye az, aki, ha megfelelő médianyilvánosságot kapna, sikeresen fordítaná el a tudatlan proletárok tömegeit a Gyurcsány féle neoliberális mételytől.
Maga Thürmer is tisztán látja, hogy ha azok, akik a megszorítások kellős közepén is örömmel mentek ki a Városligetbe Gyurcsánynak csápolni, ismernék a Munkáspárt programját, akkor még inkább derékbe lenne törve a baloldali eszméket eláruló MSZP, mint amilyen siralmas képet most festenek róla a közvéleménykutatások.
Eddig sem tudtam megérteni, hogy különböző társaságokban beszélgetve miért viszonyul mindenki olyan negatívan Thürmer személyéhez. Világosan kell látnunk, hogy egy erős, 4% körüli Kommunista párt valójában a mi oldalunknak is elemi érdeke, sőt, 10% MIÉP-Jobbik képviselő mellett én akár még a Parlamentben is el tudnék viselni egy minimális frakciólétszámmal működő Munkáspártot.
Ha megfigyeljük, nemzetgazdasági kérdésekben sokszor kerül a radikális jobboldal közös nevezőre a kommunistákkal. És bár tény, hogy - hacsak nem a mérleg nyelvét jelentik - a két nagy párt mindigis el fog zárkózni az ezekkel való koalíciótól, a cél érdekében néhány döntés erejéig minden ideológiai alapú ellenérzést félretéve egy formális parlamenti Munkáspárt-radikális jobboolal szövetség hatékonyan meg tudná mutatni, hogy milyen elképesztő erő rejlik a cionista magyarpusztítás ellen fellépő konstruktív ellenzékiségben (ne feledjük, hogy Thürmer annak idején közös anticionista paktumot írt alá Száddám Husszeinnel).
Nekem éppen ezért tetszett nagyon az aktuális Péntek 8, bár abban tökéletesen igaza van a kuruc.info cikkírójának, hogy nem szabadott volna szó nélkül hagyni, amikor Thürmer azt fejtegette, hogy szerinte lelkileg mennyire megviselte Kádárt a "Nagy Imre-ügy", és hogy mennyire nem szabad soha elfelejtenünk: a párttitkár utolsó beszédéből valóban a mély lelkiismeret érződött ki, hiszen a 229 kivégzés, és azok módja továbbra is megbocsáthatatlan.
Sőt, nekem még a Moldova féle kirohanástól való elhatárolódás is nagyon tetszett. "Moldova György egy fáradt idős ember. Látszik rajta. Meggyőződésem, hogy tíz évvel korábban ő sem mondta volna ezt ki. Nekem is vannak hasonló idős barátaim, a különbség az, hogy őket nem hívják meg tévéműsorokba. A Napkelte szerkesztői súlyos hibát vétettek ezzel." Lám, így kommunikál egy valódi úriember. Nem sérti meg, nem döngöli a földbe, nem teszi felelőssé Moldovát, de mégis kifejezésre juttatja, hogy hatalmas őrültség volt ekkora faszságot mondania, és hogy jobb lenne, ha ő inkább már csak nézné a tévét, de nem szerepelne benne.
Természetesen soha nem szabad hagynunk, hogy bárki is rehabilitálja a több tízmillió ember haláláért felelős alantas bolsevik eszméket, keményen oda kell csapnunk, ha valaki el akarja feledtetni azt a rengeteg szörnyűséget, melyek sebei máig a nemzetünk testén éktelenkednek az elmúlt évtizedek nyomán, azonban ezzel együtt azt is világosan kell látnunk, hogy a globalizáció, és a tervszerű nemzetpusztítás valódi rémével ellentétben a deklarált hazai kommunisták pillanatnyilag nem jelentenek valódi veszélyt, és mivel egy háborúban az ellenségünk ellensége mindig a barátunk, óriási hiba lenne balga módon elzavarni magunktól a potenciális harcostársakat.
By SoDI