Egy egyetemista srác pereket provokál maga ellen. .

A tegnapi nap folyamán sorra kergették egymást a ZsIndex blogajánlójában a különféle baloldali embertársaink aggódó írásai, akik mélyen megrökönyödtek amiatt, hogy a Gárda útjára indította - szavaik szerint - a Vonajugendet, vagyis az ifjú oroszlánkölyköket.

Valójában persze túl sok kommentárt nem igényelne a vérlibsi röfögésük, elvégre mindegyik ugyanabból a téves alapállásból indul ki - nevezetesen hogy a Magyar Gárdát holmi állítólagos gyűlölet vezérli, és a felelőtlen szülők ezt igyekeznek átragasztani a csemetéikre. Szellemi mérgezés, vagy - ahogyan azt a hétfői ELTÉ-s gyermekvédelmi kurzusom tanárnője mondaná a hasonló mechanizmusokról: itt voltaképpen akaratlanul is lelki bántalmazás történik.

Aki persze akár csak a legminimálisabb erőfeszítést is tette az utóbbi időben arra, hogy megismerje a Gárda valódi céljait, és tevékenységét, az nagyon pontosan tisztában lehet vele, hogy ez a mozgalom nem valami ellen, hanem valami védelmében jött létre. Ha viszont valaki úgy nyilatkozik, hogy neki a magyar érdekek következetes védelme és képviselete sérti az érdekeit, akkor az illető ezzel saját magát sorolja be a magyarság ellenségei közé. Ugyanígy, aki a szeretet és segítőkészség helyett a gyűlölet jelének látja azt, hogy a Gárda minden erővel igyekszik felhívni a figyelmet bizonyos vidéki térségek tarthatatlan közbiztonsági állapotára, az egyszerűen a káoszban látja örömét, és a magyar társadalom gerincét jelentő vidéki közösségek halálát kívánja. Vagyis végső soron a magyar lélek végső elkorcsosulását, majd gyökértelen világpolgárrá silányulását.

De vonatkoztassunk el egy pillanatra ezen kristálytiszta tényszerűségektől, és fogadjuk el igaznak az ellenségeink azon hazugságát, miszerint a Gárda bizonyos „rosszemlékű” történelmi korszakokkal próbál meg folytonosságot kiépíteni, és így minden mozzanatával visszautalni arra. Tekintsük tehát egy rövid kitérő erejéig helyénvalónak azt az igaztalan rágalmat, miszerint itt valójában a nemzetiszocialista értékrend fokozatos szalonképessé tétele, és tiszteletének elterjesztése a cél.

Nos, ha még így is lenne, az egyetlen kérdés, amit ez esetben feltehetnénk magunknak, a következő: NA ÉS?

Teljesen abszurd gondolat, hogy mindez bármilyen, emberi gyötrelmekkel járó történelmi jelenségek megismétlődése felé vezetne. Az egyik legfontosabb érv az ilyen ócska, demagóg rémisztgetések ellen nyilvánvalóan az, hogy a különféle szociológiai alapon (lásd Gulágra deportált kulákokat), vagy etnikai alapon (lásd USA területén táborokba zárt japánok esetét) létesített koncentrációs (gyengébbek kedvéért: a szó jelentése: gyűjtő) táborok létesítése ma már nem számít világszerte egyöntetűen elfogadott gyakorlatnak, így nyilván nem is kerülhetne sor rá egyetlen európai országban sem.

A másik fontos ellenérv pedig az, hogy a cionista vezetőknek ma már nincs szükségük arra, hogy hatalmuk megerősítése érdekében saját társaik tízezreit vessék oda bizonyos erőknek. (A Holokauszt-mítosz legendája ugyanis napjainkban enélkül is működésben van.)

Egyértelműen kimondhatjuk tehát, hogy bizonyos értékekhez, és gondolatokhoz való esetleges (ám jelenleg csupán hazug rágalomként felhozott) visszanyúlás még koránt sem jelentené azt, hogy azok az alapvető emberi jogi alapelvek, melyeket a XXI-ik században politikai hovatartozásától függetlenül minden épelméjű polgár sajátjának tekint, akár csak a legminimálisabb mértékben is sérülnének, vagy hogy bárki is ezek megsértésére törekedne.

Önmagában ugyanis az ezeréves hagyományok tisztelete nem irányulhat egyetlen kisebbség ellen sem. Különösen nem abban az országban, amelyik már az államalapítás, majd Szent István ezirányú intelmei óta Európa egyik leginkább vendégszerető népének számít. Azon egyszerű oknál fogva nem, hogy ez a két dolog kizárja egymást.

Megérkeztünk tehát oda, hogy aki a keresztényi értékeket, és keresztény gondolkodókat támadja (lásd például Gusztustalan Péter kirohanását Prohászka Ottokár ellen), az egész egyszerűen magát a kereszténységet támadja pontosan ugyanabból a kétezer éves gyűlölettől táplálkozva, amelyik anno Jézus Krisztus halálát is okozta. Látnunk kell, hogy a magyarfaló férgeknek az ég egy adta világon semmi más okuk nem lehet erre. Minden egészséges lelkületű, szívében minimálisan elvárható spirituális töltettel élő ember tudja ugyanis, hogy a racionalizmusnak csúfolt bolsevik materializmus nem más, mint a sátán legnagyobb hazugsága, amikor letagadja önmaga létezését.

Ugyanezért tehát az sem lehet elvetendő gondolat, és garantáltan nem hordoz magában cseppnyi társadalmi kockázatot sem, ha megtanulunk vesztes, és értelmetlenül halálba küldött szerencsétlenek helyett tiszteletreméltó nemzeti hősként gondolni azokra a magyar katonákra, akik annak idején az utolsó vérükig harcoltak az előretörő szovjet hordák ellen, megakadályozva, hogy a vörös veszedelem tőlünk nyugatabbra is megvethesse a lábát.

Még akkor is, ha esetlegesen egynémely korabeli ideológiai tartalommal a mai viszonyok között csak igen nehezen tudhatnánk egyetérteni, mindenképpen tudatosítanunk kell magunkban azt, hogy a magyarság jövőjéért büszkén és felemelt fejjel véráldozatot hozó eleink emléke egy gyönyörű, és csodálatos dolog, éppen ezért semmi okunk sincs arra, hogy pusztán a háború kedvezőtlen végkimenetele okán elvitassuk tőlük az őket méltán megillető megbecsülést.

Semmi okunk sincs arra, hogy az olyan politika- és ideológia-független, örökérvényű erényeket, mint a hazaszeretet, és a közösségi szellem, ne kezeljük a legdicsőbb dolgok között, és ne tanítsuk erre gyermekeinket is. Tessék megfigyelni: ugyanerre bizony a japánok is képesek, márpedig bizonyos történelmi fordulatok tükrében az ő kamikazéik áldozata sokkal inkább értelmetlennek tűnhet, mint azoké a Don-kanyarban elesett magyar bakáiké, akiknek Nyugat-Európában emberek milliói köszönhetik a több évtizedes szabadságukat.

(A lényeg 2:20-tól látható):

Ha a japánok képesek arra, hogy elvonatkoztassanak az akkori korszellem esetlegesen mai viszonyok között elfogadhatatlannak tetsző motívumaitól, és helyette a történések résztvevőinek elévülhetetlen érdemeinek tiszteletére (hősiesség, hazaszeretet, meghunyászkodás nélküli nemzeti önvédelem) neveljék a következő generációt, akkor ugyanezt és ugyanígy mi is megtehetjük.

Meg kell tanulnunk végre érdekek mentén gondolkodni. Akinek ugyanis a Gárda oroszlánkölykei bármilyen szempontból is bántják a szemét, az egész egyszerűen ellenérdekelt az egészséges attitűdökkel élő magyarság jövőjében, elvégre tudja, hogy az nem az ő jövője.

Ettől még persze nem kell haragudnunk rá, elvégre aki az érdekei ellen cselekszik, az egész egyszerűen elmebeteg. De harag nélkül is pontosan látnunk kell, hogy ezek az érdekek az ELLENSÉG ÉRDEKEI. Az ellenségre pedig nem haragudni illik.

Hanem harag nélkül legyőzni.

A jövő a küszöbön áll.

HAJRÁ OROSZLÁNKÖLYKÖK!

By SoDI