Ma volt a Parlament Emberi Jogi Bizottságának március 15-ével foglalkozó ülése, melyre többek között dr. Gaudi-Nagy Tamás is meghívást kapott. Általa pedig szerény személyem, az aznap jogtalanul bántalmazott újságíró. Én pedig magammal vittem Pál Marcit, ő ugyanis azóta nem járt a képviselői irodaházban, hogy 1989-ben szabad bejárás keretében fosztogatta a nép az épületet.
Túl sok minden nem változott ott, ugyanis amikor az ember belép, elsőként egy olyan festmény tárul a szeme elé, melyen Kádár János díszeleg. (És ez bizony nem vicc.)
Az első meglepetés az volt, hogy Marcit gond nélkül beengedték az épületbe, a második pedig az, hogy nem hajított le egyetlen bolsevik hazaárulót sem a földszintre, sőt: még a bekiabálást is megállta. (Ez pedig közel sem volt könnyű, ugyanis Gusztos Péter gyalázatos, a hazafiakat fröcsögve hordázó, és az általam személyesen átért rendőri túlkapást szemérmetlenül letagadó hazudozása hallatán én magam is igen nehezen bírtam csak ki, hogy ne anyázzam, vagy köpjem le.)
(Pál Marci megjegyzése: egy ilyen hivatalos helyen demokráciát játszanak, nem akadékoskodnak a beengedésnél, miközben kint az utcán pofán vágnak, ha Gyurcsányozol.)
Maga az ülés azzal az MSZP-s indítvánnyal kezdődött, hogy Gaudi menjen inkább haza, mert akit Budaházy a Kuruc.info-n megjelent felhívásában kvázi szövetségesének nevez, annak nincs helye egy ilyen komoly helyen. Ez a baromság gyorsan le lett szavazva.
Viszont tanultunk is néhány új dolgot, úgyhogy már csak ezért is érdemes volt elmenni. Megtudhattuk, hogy 2006. október 23-án a tüntetők verték a rendőröket, nem pedig fordítva, és az idei március 15-e is a mosolyogva ünneplő családok napja volt. Amikor a Szilvásy elvtársat helyettesítő államtitkár már lassan fél órája mutogatta a boldogan fagylaltozó kisgyerekek képeit (melyeken különben egyetlen rendőrt nem lehetett látni), hosszasan kitérve a Múzeum előtti ünnepség békés jellegére, Semjén Zsolt halkan indítványozta az Operában aznap este megrendezett "bál" teljes terjedelmű felvételének lejátszását, mert biztos az is nagyon érdekes. Gusztos Péter később sajnálkozott is, hogy államtitkár úrral ellentétben ő nem készült aranyos, kutyasétáltatós családi képekkel. ;P
A másik mókás mozzanat az volt, amikor Marci csendben megjegyezte nekem az egyik roma képviselő előadása közben, hogy "mindjárt jön a holokauszt", és lám: három másodperc után valóban így is volt. :) Ezen mindenki jól mulatott, mi legalábbis mindenképpen. xD Na most vagy Marci egy látnok, vagy képviselő uram olyan egyszerű és kiszámítható, mint az egyszeregy.
A bizottsági ülés során a leghevesebb támadás több oldalról is Gaudi ügyvéd urat érte, aki a végén elmondta, hogy valóban szelektív az NJA jogvédelme, ugyanis a rendszer által elnyomottakat képviselik, elvégre a hatalom kegyeltjei meg tudják védeni magukat.
Gaudi előadására válaszul az egyik maszopista néni megjegyezte, hogy attól fél, hogy ez az egész megint 'ahhoz a bizonyos régi világhoz vezet'. Morvai Krisztina kérdésként bekiabálta: 'csak nem a kommunizmusra gondol'?
Én a délután ötig húzódó ülés közben fél óránként kiugrottam ingyen
kávézni és forró csokizni. Így egész elviselhető volt a munka.
Képviselő uraméknak kétség kívül arany élete van. Bár a szendvicseket
nagyon hiányoltam. (Ehhez Marci megjegyzése, hogy őt inkább felháborította az
ingyen büfé, mert nem mi járunk oda, hanem az a parlamenti tolvajbanda,
akik fejenként minimum havi 1 milliót visznek haza, és nem fizetnek
adót, ráadásul 100%-ban költségtérített benzinnel járnak.)
A tonfával való találkozásom kapcsán egyébként a BRFK vezetője megígérte Gaudinak, hogy a többi felmerült kérdéssel együtt ezt is ki fogják vizsgálni. Ami engem illet, érdeklődve várom.
- Dr. Gaudi-Nagy Tamás zseniális zárszava még ma este felkerül ide, egyébként pedig az ülésen rögzített több, mint 4 órányi felvételt is meg fogjátok kapni nagyon rövid időn belül.
By SoDI