Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy ez egy olyan téma, melyben a jelek szerint homlokegyenest ellenkező álláspontot képviselek, mint SF. Ennek illusztrálására alább az ő vonatkozó blogbejegyzéséből szemezgetek, bemutatva, hogy az egykulcsos adó bevezetésével kapcsolatos leggyakoribb ellenérvekkel szemben én miért érzem úgy, hogy több előnnyel járna egy hasonló intézkedés, mint amennyi látszólagos kárt elszenvednénk általa.
Azt ugyanakkor külön is szeretném hangsúlyozni, hogy amennyiben SF esetleg ugyanezen a blogon meg kívánja jelentetni a saját különvéleményét is, természetesen nincs kifogásom ellene (sőt, kifejezetten szeretném bátorítani, hogy tegye ezt meg), elvégre úgy helyes, ha egy csoport mentes a megkérdőjelezhetetlen dogmák mindennemű kötelékétől, és a főbb célkitűzések összehangolása mellett bizonyos részkérdésekben egymástól eltérő álláspontokat is képes ütköztetni.
Tessék tehát nyugodtan vitafórumozni akár új postban is. :)
Magyarázatként pedig ahhoz a kérdéshez, hogy miért alkalmazok a téma kapcsán első látásra neoliberálisnak tűnő megközelítést, annyit mondanék, hogy ha a gazdasági iskolák két végső pontjának a marxizmust, illetve a romboló libertarianizmust tekintjük, akkor egyenesen adja magát, hogy a józan optimum valahol e szélsőségek között helyezkedik el, az egykulcsos adó pedig - mint látni fogjuk - nem feltétlenül jelenti az azonosulást egyik ilyen szélsőséggel sem.
Az egykulcsos adózás bevezetésének gondolata legutóbb az ország neves gazdasági szereplői, és szakemberei által indított kilábalás.hu oldal apropóján vetődött fel. Miután a közgazdászok körében kiemelkedően sokan vannak azok, akik a Szlovák versenyképesség egyik legnagyobb hajtóerejének az ottani 19%-os egykulcsos adózást tartják, érdemes röviden áttekinteni, hogy akik a társadalmi igazságosság elvének durva felrúgását látják eme ötlet mögött, általában milyen érvekkel szeretnek előhozakodni.
A szlovák 19 százalékos kulcs számos alapvető termék esetében négy százalékkal magasabb, mint a hazai 15.
Ez 2006 szeptember óta nincs így. (A 15%-os áfakulcs el lett törölve).
Az egykulcsos szja esetében a kedvezmények köre is jelentősen megritkul, legalábbis az azt bevezető országok példája szerint.
Ezt úgy hívják, hogy az adminisztráció leegyszerűsödése. Egy olyan rendszerben, ahol a különféle jóváírási formáknak nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően bonyolult rendszere van érvényben, mely így elképesztő terhet ró a gazdálkodó szervezetekre, minden olyan megoldást, ami a túlkomplikált szabályok áttekinthetővé tétele felé mozdul el, szerintem alapvetően pozitív iránynak illene tekintenünk.
Mindezek mellett ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a sávhatárok eltörlése közel sem jelenti a célzott kedvezmények teljes felszámolását, így például önmagában ez még nem zárja ki, hogy a gyermeket nevelő dolgos embereket ezután is adókedvezményben részesíthessük. Mindez csupán döntés kérdése.
Egyébként az átlagos terhelés a személyi jövedelemadónál Magyarországon 20,5 százalék, tehát nem sokkal magasabb, viszont itt az átlag úgy keletkezik, hogy az alacsony jövedelműek kevesebbet, a magasabb jövedelemmel rendelkezők viszont többet fizetnek.
Nem látom pontosan, hogy teszem azt a magukat minimálbérre bejelentő, de egyébként jól menő vállalkozást vezető egyének körét miért lenne optimális megoldás az átlag alatti adófizetés privilégiumával jutalmazni. És bár itt ugyanúgy beszélhetünk egy alacsony jövedelmű, bérből és fizetésből élő csoportról is, azonban látnunk kell, hogy ha egy nemzetközi viszonylatban is versenyképes adórendszer megadja a tőle várt lökést a magyar gazdaságnak, akkor az így általánosan kibővülő lehetőségekből ők is sokkal több hasznot remélhetnek annál, mint ami a társadalmi igazságosság absztrakciójának túlhangsúlyozása nyomán az ő lélektani igényekhez igazított, mostani megoldással jut nekik.
Az egykulcsos adó pedig, hogy mondjam, kiszúrás azzal, aki a kis pénzének mondjuk, az eddigi 12 helyett a húsz százalékát adja oda ezután és nagy jótett annak, aki a nagyobb jövedelméből adózik majd SOKKAL kevesebbet...
Ez a gondolatmenet ott hibázik, hogy az átlag feletti keresők egyéni jövedelmét egy eleve adott körülménynek tekinti, elfeledve, hogy többségükben ők is ugyanúgy megdolgoznak a pénzükért. Csak hogy egy példát említsek: lehet, hogy egy menedzser annyit keres egy hónapban, mint amennyit egy melós csak hosszú évek kemény munkájával tud összekaparni, azonban közel sincs szó arról, hogy ez a pénz egyfajta ajándékként hullana az ölébe, elvégre egy ilyen poszt, és a vele járó felelősség olyan szintű szellemi tevékenységet, és ezáltal stresszes életvitelt követel meg, amivel igenis igazságos szembeállítani egy megfelelő ellenértéket.
Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy létezne egy becsület alapú hierarchia a különféle foglalkozások művelői között, és hogy ezáltal beszélhetnénk szégyenletes, alacsonyabbrendű, és méltóságteljes, tiszteletreméltó elfoglaltságokról, elvégre ez súlyos érzéketlenség lenne a szorgalmasan dolgozó magyar testvéreink felé, azonban ugyanígy az is óriási hiba lenne, ha a ló túloldalára esve a magasabb jövedelműeket - akár áttételesen is - egységesen harácsoló, kizsákmányoló kulákokként írnánk le.
Márpedig, ha a valósághoz híven elfogadjuk, hogy többségükben a legmagasabb bérkategóriákba tartozó emberek is keményen megdolgoznak a pénzükért, valamint hogy szoros összefüggés van a teljesítményük és a fizetésük között, akkor nyilvánvaló, hogy az egész országnak az az érdeke, hogy ezek az emberek is minél többet dolgozzanak, és ezáltal minél több értéket termeljenek mindannyiunk és a saját maguk boldogulására.
Tény ugyanis, hogy a jelenlegi elosztási rendszer nem csupán a társadalom legalsó rétegeit teszi ellenérdekelté a többletteljesítmény felmutatásában, hanem bizony a legkvalifikáltabb munkaerőket is. A különbség mindössze ott van, hogy amíg a segélyen élőket a láblógatással megszerezhető pénz és a várható munkabér közötti különbség elenyésző volta ösztönzi passzivitásra, addig a képzett, jól kereső szakembereket az tartja vissza attól, hogy a jelenleginél többet tegyenek le az asztalra, hogy a magas arányú elvonás miatt az ehhez kapcsolódó fizetség a legkevésbé sincs arányban a hozzá szükséges erőbefektetéssel.
Látnunk kell, hogy a gazdag és a szegény ember általában hajszálpontosan ugyanazokkal a döntési helyzetekkel szembesül az élete folyamán, mindössze a mértékek különbözőek, éppen ezért, ha mentesítjük a gondolkodásunkat az ennek tagadására épülő téveszméktől, akkor nagyon könnyen el tudjuk kerülni az olyan leegyszerűsített szemléletmódból eredő tévedéseket, mely a kispolgárok elvtelen megnyúzásának közhelyes képéből indul ki.
Azoknál ugyanis, akik esetében a fent leírtakkal ellentétben nincs közvetlen összefüggés a munkavégzésük hatékonysága, és a jövedelmük között, amúgy is többségükben osztalékból élnek, ami tőkejövedelem lévén már most egységesen 20%-os kulccsal adózik, összeghatártól függetlenül.
De emberség, belátás, és szolidaritás is van a világon.
Valóban. Sőt, teszem hozzá, egy ezer éve keresztény országban az emberség legalapvetőbb mércéje meg is követeli a szolidaritást. Ezt az elvet ugyanakkor én az egykulcsos adóval sem látom sérülni, ugyanis a leggazdagabbak ezentúl is ugyanúgy milliókat fognak adózni minden hónapban, mint ahogy most is teszik.
[az egykulcsos adó] a szegények jövedelmét, életszínvonalát és ezzel vásárlóerejét rontaná, ergo NEM lehet csodát tenni, ugyanaz a pénzmennyiség kering a gazdasági folyamatokban.
Ez így tényszerűen nem igaz, ugyanis az egykulcsos adótól éppen hogy a gazdaság növekedését, vagyis ezáltal a pénzkínálat - fedezettel ellátott - bővülését várhatjuk.
Ki fog fogyasztani, ha nyomorban élnek az emberek mert agyon vannak adóztatva?
A 18-20%-os egykulcsos adóban én nem látom az agyonadóztatást.
Az egykulcs átcsoportosítja a jövedelmeket : a gazdagnál meghagy, a szegénytől pedig elvesz.
Nem hiszem, amennyiben ugyanis elfogadjuk a fentiekben kifejtett gondolatmenetemet, nevezetesen hogy az alacsonyabb adókulcs a magas jövedelműeket is többletteljesítményre készteti, mely által összességében több hasznot hoznak az országnak, mint jelenleg (amikor jóval az optimális szint alatt van az a pont, ahol már ellenérdekeltek ebben), akkor láthatjuk, hogy ez a legkevésbé sincs így.
Az egykulcsos adóval nem értek egyet, mert aki többet keres, az fizessen többet is a kasszába.
Ez összegszerűen egykulcsos adóval is így lesz.
Még egy bevételi lehetőség van. Adóztatni a tőkejövedelmeket.
Így teljesüljön minden vágyad. Már van kamatadó. :)
By SoDI
Kapcsolódó:
Amikor az átlagember a második világháború jobboldali rendszereiről hall, legtöbbször valamilyen rasszista, gyűlölettől átitatott eszmét képzel el, melytől még az sem állt távol, hogy ártatlan zsidók ezreit lövesse a zajló Dunába. (Hogy mi az igazság ezekről az „ártatlan” zsidókról, arról már volt szó itt néhány napja, lásd ezt a rövid videót).
Mai adag gyanánt átemelném ide SF gondolatait az alkotmányosságról.
