A Kuruc.info főoldalon mutatja be a Király utca 73-ban lakó Inotai család terrorját. Korábban én magam is foglalkoztam az üggyel. Tavaly nyáron egy 14 perces interjút készítettem az áldozattal.
Itt van a magyar jogállamiság vége. Miután a Kuruc.info megdönthetetlen tényanyaggal buktatta leFaszkovics Tibor szándékos bizonyíték-hamisítását, a Nemzeti Nyomozóiroda görcsösen próbálja védeni a védhetetlent.
"A Nemzeti Nyomozó Iroda felháborítónak tartja és visszautasítja a
Hír Tv sugalmazását, amely szerint a Magyarok Nyilai terrorszervezettel
összefüggésben kiadott felvételeken egy más bűnügyben lefoglalt
képanyag látható." - reagált a rendőrség a szombaton kirobbant botrányra.
...
A Nemzeti Nyomozó Iroda közleményében hangsúlyozza, "a felvételt a
terrorszervezet egyik tagjának számítógépén találta a szakértő.
Nyilvánvaló a terrorszervezet és a robbantás végrehajtói közötti
kapcsolat.
Ezzel a koszos hazugságával az NNI végérvényesen bebizonyította, hogy nem más, mint a kormány kézi irányítású magánhadserege, mely a megbízói kedvéért még bűncselekmények elkövetésétől sem riad vissza.
Ez az emberfaló maffia ezzel a lépésével kiírta magát azon szervezetek sorából, akik méltó módon tartanak igényt a hatósági tekintélyre. Sőt: végérvényesen a magyarság ellenségévé váltak. Szánt szándékkal. Nem hiába van, hogy az Andrássy út 60 hátsó részében székelnek mind a mai napig.
Amit most látunk, az valódi történelmi folytonosság. A leplezetlen hazugság, és a védhetetlen védése a vég kezdetét jelenti. Az '50-es évekből ismerős lehet mindez. Aztán 1956-ban az ávósok a házmesterekhez rohantak civil ruháért.
A Nemzeti Nyomozó Iroda épülete előtt tartott sajtótájékoztatót ma délelőtt Toroczkai László és Zagyva György Gyula. A hely érdekessége, hogy ez valójában a Terror Házának a hátulja.
Budaházy: Április 14-én hozz magaddal még egy focilabdát.
Szóval focilabdákba rejtették a szerdán
elfogott hazafiak a robbanószerkezeteket? Hát ez jó! Ezentúl elég lesz
egy labdát bedobni egy MSZP-s vagy egy SZDSZ-es kertjébe, és
szívrohamot kap!
Mi lenne, ha kedden mindenki focilabdát hozna a
tüntetésre, csak úgy kedveskedésből a hazaárulóknak. A rendőrség (bocs
sündőrség) tuti megbolondul. Legalább, ha unalmasak a felszólalók,
tudjuk rúgni a bőrt. Sőt, akinek kedve van, játszhat három labdával az
„itt a piros, hol a piros” mintájára, „ITT A BOMBA, HOL A BOMBA”
játékot a rendőrökkel. Az is jó „móka”.
De ezt „halál” komolyan mondom. Indul a tavaszi fociszezon, HAJRÁ, MAGYAROK!
Vajon miért mindig panelházak sokadik emeletén veszik őrizetbe a bombagyártással gyanúsított embereket?
És miért nem meri egyik újság sem megírni, hogy (jó eséllyel mobiltelefonnal távdetonált) triaceton-triperoxid volt az általuk felhasznált anyag, amikor a rendőrségi beszámolók megszövegezéséből egyértelmű, hogy erről van szó? :)
Ezt egyébként úgy készítik, hogy egy vízzel teli lavórba belehelyeznek egy főzőpoharat, amit 20 ml acetonnal, és ugyanennyi 35% körüli töménységű hidrogén-peroxiddal (H2O2, más néven hiperol) töltenek meg. Ehhez öntenek még kevés 15%-os sósavat, majd az elegyet egy napig állni hagyják. Amikor a visszamaradt fehéres anyag kiszárad, elkövették a bűncselekményt, és jön értük az ávó, hogy lecsukják őket sok évre. (Már persze csak akkor, ha túlélik a készítési folyamatot, és előzőleg nem robbantották fel magukat.)
Avagy a háztartási tisztítószerek kevergetésének varázsa! :D
"Igen, én egészen komolyan gondolom, hogy a Magyar Gárda tagjai, ha kiutaznának Amerikába, akár robbantásos merényleteket is elkövetnének."
Demszky Gábor, 2007. augusztus
Demszkáj uram ezen benyögésén én a mai napig nevetek, de ugyanannyira azon is, hogy egyesek már a jobboldalon is egy dalt fújnak vele. Viszont, ha slágertéma lett a közbeszédben a "magyar terrorszervezet", nem hagyom ki a ziccert, hogy kapjak egy kevés érdemtelen látogatottságot. Szerencsére túl sokat dolgozni sem kell, mert a NET ellát tartalommal. :)
"Az akár szóbeli támogatása, megéljenzése (...) buta dolog, (...) még ki is teszi az elővigyázatlan megszólalókat mindenféle inzultusnak - legrosszabb esetben még tettessé is válhatnak, mert hamis bizonyítékokat kreálnak ellenük, illetve a rendőrségen szépen kiverik belőlük a beismerést."
Molnárgörény, Bombagyár komment
Én ilyesmitől nem félek, ugyanakkor nem akarok egy újabb Szetey-montázsosbotrányt, ezért előre szeretném leszögezni:
paródia-rovat!
FELHÍVOK MINDENKIT, hogy ne ismételje el a videón látottakat (azokon ugyanis valóban az látható, ami), mert egyrészt bűncselekmény, akár 10-15 év járhat érte, másrészt pedig ÉLETVESZÉLYES, mert - például a széles körben használt trotillal szemben - ez nagyon instabil és kezelhetetlen anyag!
megcsinálod >meghalsz
ha nem halsz meg, lecsuknak
nem "lehet", hanem ezek egyike HALÁLBIZTOS!
A vonatkozó jogszabályok:
visszaélés robbanóanyaggal vagy robbanószerrel (Btk. 263.§ (2) bekezdés)
terrorcselekmény (Btk. 261. §) előkészítése
Még egyszer: vagy temetőbe, vagy börtönbe kerülsz.
Harmadik lehetőség NINCS! (Na jó, esetleg a kórház, hogy levágják a kezedet...)
Na akkor a kötelező tiszteletkör után csapjunk is a lecsóba :DDD
UPDATE: Az eredezi videót törölték,
de nem baj, itt van egy másik helyette:
Ha valaki nem értené egészen pontosan, hogy mi történik...
A videón a fiatalember...
félig megtölt egy lavórt vízzel
belehelyez egy főzőpoharat
önt bele 20ml acetont, ugyanennyi hidrogén-peroxidot (H2O2 vagy más néven hiperol - a YouTube-on azt írja, hogy ő 35%-osat használt)
végül ráönt egy kevés sósavat (kb. 15%-osat)
majd' egy napig állni hagyja
a végén keletkező fehéres anyagot szobahőn kiszárítja
Szárazon már erősen instabil az anyag, mint ahogy ezt alább is láthatjuk.
A legelső videón bemutatott kanócos robbantás igencsak parasztos megoldás, elvégre ez kiváltható távvezérléssel is. Ugyanis detonátorként bármely mobiltelefon megfelelő hozzá, mint ahogyan ez az alábbi videón is bemutatásra kerül.
Ez nagy előnye a molotov-koktéllal szemben, ahol mindenképpen fizikai közelség kell a használathoz. :)
'A Békelánc elnevezésű rendezvényre az MSZP több ezer embert vár.'
A pesti alsó rakparton, a Lánchíd és Margit híd között tartandó fáklyás felvonuláson jelezte részvételét a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), az Országos Cigány Önkormányzat, és a kuruc.info. :-D
ÍTÉLD EL A VÖRÖS TERRORT!
'Az emberiség egyszer már megtapasztalta történelme során, hogy akármilyenveszélyes és őrült nézettel találkozik is, ha az ellen nem emeli fel a szavát, akkor az könnyen vezethet erőszakhoz, pusztításhoz.' - mondta Burány Sándor, MSZP-s politikus.
Segítsük szocialista honfitársainkat a nemes szándékú emlékezés teljessé tételében! Emlékezzünk a dunába lőtt ártatlanokra!
EMLÉKEZZ A VÖRÖS TERRORRA! 1919. A DUNÁBA LŐTTE IFJ. ES ID. HOLLÁN SÁNDORT KUN (KOHN) BÉLA HALÁLBRIGÁDJA!
Akinek van rá ideje, az készítsen transzparenst az itt olvasható módon!
"Michiganban egy 26 éves egyetemistát vettek őrizetbe, aki a világhálón dicsérte a virginiai ámokfutót. Arkansasban egy általános iskolást kaptak el, miután kijelentette, olyan hős akar lenni, mint Cso Szöng Huj. Floridában egy 14 éves gyerek küldözgetett e-maileket barátainak, és azt írta, 100 ember megölésével kívánja felülmúlni a virginiai halottak számát. Észak-Dakotában egy 20 éves fiatalembert vittek be, mert internetes naplójában menőnek és követendőnek nevezte a dél-koreai diák tettét. "
FH
Nem ismerem az amerikai törvényeket, de a legnagyobb poén az, hogy Magyarországon a fenti kijelentések egyikéért sem lehetne senkit eljárás alá vonni. Mondjuk netre írogató hülyegyerekek begyűjtésével nem is nagyon oldanak meg semmit, elvégre biztosak lehetünk benne, hogy ezek túlnyomó többsége ártatlan viccelődés.
Arról már nem is beszélve, hogy a felgyülemlett indulatok levezetésének van egy ennél sokkal konstruktívabb módja is. Az alábbi videó szerzője például nem hagyja magát elterelni olyan jelentéktelen részletkérdésekkel, mint hogy hibázott-e 2005-ben a gyerek pszichiátere, amikor kiengedte, hogy hibázott-e a VirginiaTech vezetősége, amikor reggel 7 után nem törölték el az aznapi órákat, vagy hogy hibázott-e az a lány, aki a zaklatásai ellenére sem volt hajlandó magánindítvánnyal megtámogatni a Cso Szöng Huj ellen indult korábbi rendőrségi eljárásokat. Ez a szerző szerint mind mellékes baromság, az egyetlen kérdés, amit fel kell tennünk magunknak az, hogy milyen a koreai kultúra. - ALI GILA GA LA!:-)
A történetben a slusszpoén az ott hallgató diákok végkövetkeztetése: súlyos hiba házirendben tiltani a fegyverhordást, nosza, pisztolyt mindenki kezébe, mert ha nem lett volna tiltott, akkor a társaik is meg tudták volna védeni magukat.
Bravó!
Ha zavar a szarfolt, kenjük be egységesen szarral a falat, úgy majd nem lesz feltűnő.
Briliáns megoldás. Tényleg. Majd nem évi átlag 60 embert ölnek meg USA szerte a campusok területén, hanem 600-at. Jaj de jó lesz!