Ha a végtelenül ostoba „jaj, ki akarták irtani a zsidókat”-féle hollókoszt-ajvékolástól eltekintünk, megdöbbentő tényeket ismerhetünk meg az alábbi videóból.
Magyar megszálló csapatok
Kelet-Ukrajnában 1941-42-ben:
Ám ha lehet, ez, az egészségtelen társadalmi túlreprezentáltság önvédelmi megfontolásból meglépett jogszabályi korrekciója még ennél is szebb példa a nemzet optimális életesélyekre vonatkozó igényeinek hatékony érvényesítésére.
Az, hogy a második világháborús öltözetek alapos okkal kelthetnek félelmet a cigányság körében, annyira elterjedt téveszme, hogy még Pataki Árpád bíró úr is beleírta a Gárda-per első fokú ítéletébe.
Ennek ütős cáfolata az alábbi kép, amit természetesen az ítélet elleni végleges fellebbezéshez is csatolni fogok.
Kattintásra nagy lesz:
Bizony-bizony. Cigány leventék.
Egyébiránt örömmel jelentem be, hogy a néhány napja közzétett felhívásom nem volt eredmény nélküli, ugyanis egy kedves fiatal ügyvédnő képében máris megszereztem a pro bono ellenjegyzést az Ítélőtábla elleni kötelező jogi képviselethez. Ráadásul itt szereztem meg a Nemzeti Kávézóban, ahol kiváló a gulyásleves.
Pont jól jött, ugyanis ügyvéd édesanyám után a kollégái is kiestek, mint lehetséges alternatívák. Egyikük sem akarja a nevét adni úgymond 'politikai ügyhöz'. Szerencsére nem ők az egyedüli ügyvédek ebben a városban. :)
Ezen a blogon már ezernyi hagyományos zsidó hazugságot lepleztem le, most pedig elérkezett az idő, hogy a legklasszikusabbat, a hazai zsidótörvényekről szóló állításokat döntsem meg.
Íme egy 1933-as újság címlapja arról, hogy filoszemita, vagyis voltaképpen zsidó irányítás alatt álló horogkeresztes párt alakul.
Ebből világosan kiderül, hogy a zsidók a valóságban annyira nem érezték rosszul magukat a zsidótörvények hatálya alatt, hogy saját maguk is lelkesen alapítgatták a 'külön bejáratú' náci pártjaikat.
Kattintásra nagy lesz:
A képet Pál Marcinak köszönjétek, az újság az ő gyűjteményéből való.
Érdekes megnézni, hogy a komcsik miként dolgozták fel saját dokumentumfilmjeikben 1956-ot.
1958-ban:
1984-ben:
1959-ben:
Bár tömény hazugság, annyit el kell ismerni, hogy az a muksó, aki a tömeg közepén hasalva golyószóróval lőtte a Citadella vörös csillagát, tényleg elég furcsa ember lehetett. :o)
„Ennek a világnak volt nagyon demokratikus alkotmánya, 1936-ban datált. És ugyanez a világ ugyanezen a pontján megcsinálta ennek a világnak egyik legembertelenebb országát és valóságát.”
Gyurcsány Ferenc, 1988, KISZ kongresszus
Azt hiszem, minimális történelmi érzékkel is belátható, hogy a Sztálin féle bolsevik alaptörvénnyel megszakított magyar jogfolytonosság korábbi időszakának keretet adó alkotmányosság még ilyen sunyi, és csúsztató módon sem hozható összefüggésbe háború idején óhatatlanul is előforduló rendkívüli helyzetekért, a Német Birodalom nagyhatalmi nyomásának kikerülhetetlen hatásaiért, illetve néhány - többségében fajtársaira támadó zsidó bűnöző - kilengéseiért, mely az askenáziak bosszújaként elsősorban a hazai szefárd zsidóság Dunába lövésében csúcsosodott ki.
Aki kételkedne abban, hogy nem egy esetben zsidók lőtték Dunába a többi zsidót, annak ajánlom olvasgatásra SF két vonatkozó blogbejegyzését.
Ettől még persze az őáltaluk megtévesztett kisnyilas bűntársaik felelőssége nem szivárog el, de enyhítő körülményként mindenképp számba vehetjük, hogy ők főként a könnyen manipulálható külvárosi munkásrétegből kerültek ki, akiket így ezek a zsidók könnyűszerrel húzhattak be a csőbe.
Miután tavaly maga Gergényi Péter nyilatkozott úgy, hogy 2006 ősze már történelem, így azt hiszem, érdemes az alábbi, eddig soha nem látott anyagot amolyan történelmi érdekességként az érdeklődő közönség elé tárnom.
Amikor az MTV ostroma után minden attól volt hangos, hogy a rendőrség szégyenszemre tapasztalatlan irodistákat küldött a köztévé védelmére, az ORFK egy olyan közleményt adott ki, melyben határozottan kikérték maguknak, hogy a hősiesen életüket kockáztató, és bátran helytálló tömegoszlatókat bárki is ilyen lekicsinylő hangnemben sértegesse.
Hangsúlyozták, hogy kollégáik megfelelő kiképzésben részesültek az esemény előtt, ezért a történtekért a legkevésbé sem lehet hibáztatni őket. (Ez nyilván arra a fiatal rendőrlányra is érvényes, aki az ostrom közepén egyszerűen sírva fakadt, és úgy kellett hátul kilopni, nehogy az ő arcával legyen tele minden média.)
Hogy ebben a kérdésben mi volt az igazság, azt szerintem a korábban megismert tények mellett az egyik helyszínen rögzített felvételem is kiválóan jelzi. 2006 őszén az újságírói megbízásom alapján dokumentáltam az utcai eseményeket, és ennek kapcsán került rögzítésre, amint a tévéostromnál az egyik legsúlyosabban megsebesült rendőr elszakad a társaitól, a földre kerül, majd megrugdossák.
Nos, senki ne mondja nekem, hogy megfelelő kiképzésben részesült egy olyan csapat, amelyik egyszerűen hátra hagyja az egyik társát, védtelenül, szabad prédául kínálva fel őt az első sorban tevékenykedő futballszurkolóknak.
Ha nem megy a fenti videó, akkor kattints ide, ide vagy ide!
Ha esetleg a felvételen megsérülő REBISZ-es (készenléti egységes) úriember olvasná:
Itt nem arról van szó, hogy én kétségbe vonnám az Ön vagy a kollégái kvalitásait, de az tagadhatatlan, hogy megfelelő kiképzés után senki nem követhet el akkora hibát, hogy védtelenül magára hagyja bármelyik kollégáját is. Nem a képességgel volt a gond, hanem a felkészültséggel.
Itt egyértelműen igen súlyos mulasztást követett el az, aki ezeknek a rendőri egységeknek a kiképzését végezte, mégse hallottunk hírt az elmúlt másfél évben arról, hogy ezért bárkit is felelőségre vontak volna.
A tüntetők kollektív hibáztatása néhány keményfejű fociszurkoló egy-két elhajlása miatt (földön fekvő emberre úriember soha nem támad) viszont rendszeres eleme az akkor történtek balliberális tálalásának.
Arról a tényről, hogy akármi is történik, egy megfelelő kiképzési programon átesett, és normálisan felszerelt rendőri csapatban senkinek sem szabadna megsérülnie, nem beszél senki. Holott tény, hogy ilyen módon a felvételen látott incidensnek is érdemes lenne a rendőrségen belül megkeresni a hanyag mulasztás okán elmarasztalható felelősét.
Egyébként, ha valakit érdekel, itt letölthető az összes, 2006 szeptemberében rögzített videófelvételem. Vágatlanul, cenzúrálatlanul, másfél órányi videóanyag:
UPDATE 2009. márciusában: ÚJRA ELÉRHETŐ!
(A zip-ben lévő mp4 kiterjesztésű videók a Media Player Classic nevű programmal játszhatóak le. Mivel nem álltam át nyári időszámításra, ezért minden egyes felvétel metaadata egy órával korábbi időpontot jelent.)
Aki pedig néhány perc terjedelemben a bennük látható látványosabb jelenetek kiválogatására kíváncsi, az szemezgessen kedvére a kapcsolódó videóim között. :)
Az itt látható második világháborús propagandatérképet mindazok szíves figyelmébe ajánlom, akik valaha is azt merészelték hazudni, hogy - leszámítva a küszöbön álló vörös horda jelentette elementáris veszély kényszerű ellensúlyozását - a Harmadik Birodalom hosszú távon nem kívánta volna megőrizni Magyarország területi függetlenségét, vagy hogy szolganép sorsba kívánt volna dönteni minket.
Itt világosan látszik, hogy nem kellettünk nekik.
Az, hogy miért nyúlnak be a felvidékre, persze megint más kérdés, ez gondolom csak átmenetinek szánt állapot volt.