Az ember kétség kívül nincs könnyű helyzetben, amikor véleményeznie kellene a Bombagyárnak azt a fajta pártosodását, melyet Tomcat egyenesen úgy fogalmaz meg, hogy „ők maguk a Zöld Párt”, amit a kép zavarosabbá tétele érdekében Blogin rögtön megkontráz annyival, hogy továbbra sincs szó pártpolitikáról.
De a látszólagos ellentmondások mellett az a gyönyörű ívben magasra dobott labda, amivel Tomcat nekimegy az egész nemzeti radikális oldalnak - Vona Gáboron keresztül, Morvai Krisztinán át egészen Toroczkai Lászlóig - sem teremt egyszerű helyzetet, ha valaki politikai elemzőt játszva igyekezne véleményt mondani minderről. Én magam nemrégiben úgy fogalmaztam ezen a blogon, hogy "akinek a nemzeti radikális egységgel és összefogással szembemenő gondolatai támadnak, az ... minden rosszat megérdemel", így nyilván könnyen csaphatnék le erre a repülő labdára, de az olyan helyzetben, amikor még a Kuruc.info is meglepően visszafogott módon reagálta le a történéseket, ez igen nagy fokú illetlenség lenne a részemről.
Az igazat megvallva azért sem hajlok arra, hogy impulzív hangnemben értékeljem az újabb fejleményeket, mert egy igazán szenvedélyes cikk megírásához mély érzelmi töltésre van szükség, dühre, és haragra, aminek most a szemernyi szikrája sincs meg bennem. Sőt, ennek homlokegyenest az ellenkezője az igaz, ugyanis végre összeállt a kép, így kivétel nélkül minden olyan apróság, ami eddig ingerültséget hozott felszínre bennem a Bombagyárosok egynémely megnyilatkozása kapcsán, végre egy stabil belső kohézióval jellemezhető egységes képben kristályosodott ki.
Aki három napnál tovább is képes a múltba nézni, az pontosan tudja, hogy Tomcat igazából nem közülünk (radikális, hazafias körök) indult, de közénk került, s „itt ragadt”. (Ellentétben velem, aki már általános iskolás korom óta szilárdan pontosan a mostani politikai értékrendemet képviselem.) És ezt nem én mondom hanem Budaházy György. Innentől pedig közel sem tűnik eretnek gondolatnak, hogy aki felnőtt korában képes az '56-os hősöket kvázi nyilas kurvaivadéknak bélyegző véleményétől a nemzeti értékek fáradtságot nem ismerő, valóban csodálatraméltó és őszinte védelme felé fordulni, annál a legkevésbé sem hihetetlen, hogy változó széljárásnál ezt az álláspontját is kész még ennél is tovább finomítani. (Önmagában persze ez a fajta túlélést segítő rugalmasság még nem feltétlenül lenne hátrány, elvégre Orbán Viktor is egy vérliberális „térdre, csuhások”-féle antiklerikális szemétből nőtte ki magát azzá, aminek ma ismerjük. Mondom ezt annak ellenére, hogy a saját életemből bármilyen hasonló fordulat tökéletes hiányát magam az egyik leggyönyörűbb jellemerősségemként tartom számon.)
Adott tehát ez a legújabb, szemünk előtt zajló aktuális fordulat, ami bár közel sem olyan radikális, mint amikor Orbán a '90-es évek közepén némileg lemosta magáról a magyarellenességtől bűzlő szart, vagy amikor nemrég Mécs Imre kente magára ugyanezt, és fejbúbig ürülékesen ült be egykori hóhérjai mellé, ám amely ezzel együtt is a nemzeti radikális iránytól egy legalább akkora mértékű elfordulást valósít meg, ami mindenképpen szükségessé teszi a miértek feltérképezését.
Nos, mint reggel is írtam, amikor Tomcat a sárga földig hordja le a Jobbikot, akkor elegendő, ha Kuncze Gábor azon mondatára gondolunk, amit tavaly a patikaliberalizáció ellen tiltakozó gyógyszerészekkel kapcsolatban fogalmazott meg.
Persze, hogy ők ellene vannak. Közvetlen anyagi érdekükben áll. Éppen ezért lesznek az ő szakmai érveik érdektelenek ebben a kérdésben.
Miután tehát Tomcat mától nagyon egyértelműen politikusi irányban határozta meg magát, kilépve a civil szférának a hitelesség látszatát biztosító ernyője alól, rögtön elmondhatjuk róla azt, ami rajta kívül kivétel nélkül az ország valamennyi politikusára ugyanígy igaz:
-
Amikor megvizsgáljuk, hogy mit mond, akkor ki kell szűrnünk belőle azt a 80%-ot, mely a közvetlen személyes érdekeit szolgálja, és kizárólagosan a mondanivalójának maradék 20%-ára szabad koncentrálnunk.
Ha ugyanis így teszünk, akkor egy csapásra szertefoszlik Tomcatnek a Jobbikkal szemben felhozott, 20%-nyi részigazságból származó érvrendszere, és meglátjuk a maradék 80%-ot, ami Tomcat saját bevallása szerint is mindössze annyiból áll, hogy miután a Jobbik nem volt hajlandó a Bombagyár miatt visszahívni a saját jelöltjét, ezzel országos szinten bizonyította be a totális életképtelenségét, elvégre Tomcat a jövő, és aki a jövő útjában áll, az csak egy darab szar lehet.
Hogy elszánt nemzeti gondolkodóként, és a nemzeti egység egyik legelkötelezettebb szószólójaként még sincs bennem szemernyi harag sem, arra nagyon egyszerű a magyarázat. Mindenki pontosan tudja, miként működnek ebben az országban a jól felfogott emberi érdekek, így önmagában azért, mert valaki nem akar a saját személyes karriertervével szembemenni, senki sem ítélhető el. Azon tehát, hogy a jelek szerint, míg más szalámis pizzát rendel telefonon, addig talán Stekler Ottó szalámizós Bombagyár cikket, a legkevésbé sem kell csodálkoznunk, elvégre pontosan tudható, hogy máshol is kézivezérléssel gyanúsítható módon működik a pártközeli média.
Annál furcsább, hogy vajon mit takarhat az 5 perces győzelem helyett az a Blogin által említett „lassú építkezés”, ami olyannyira lassú, hogy az 1995 óta eltelt 13 évben jóformán semmilyen épkézláb eredményt nem volt képes felmutatni.
Amíg Tomcat nem állt melléjük 2006-ban, pontosan annyit lehetett hallani róluk, mint bármelyik más kispártról.
Az egyetlen eset, amikor Tomcattől függetlenül nagyobb médiavisszhangot kaptak, a legutóbbi EP választáson történt, amikor MI (Magyar Vidék és Polgári Párt), és ŐK (Magyar Szociális Zöld Párt) KÖZÖSEN indultunk volna, ám azon kopogtatócédulák miatt, melyekre utólag írták fel a két párt nevét, az OVB választási csalást kiáltva megakadályozta a szövetségünket.
Vagyis kimondhatjuk, hogy a Zöld Párt egészen addig pontosan annyit tudott elérni az állítólagosan hatalmas háttértámogatásával, mint a Bánk Attila féle MVPP többek között az én személyes informatikai -és marketing-támogatásommal.
De menjünk tovább... Azt se nagyon értem, miként lehet profi kommunikációs hátteret említeni a Zöld Párttal kapcsolatban olyan körülmények között, amikor az istennek sem akar kibontakozni egy épkézláb marketingüzenet, hanem ehelyett csupán egy misztikus, a feltétlen, ámde tartalmatlan hitre és csodavárásra épülő szürke ködöt láthatunk mindössze (például Blogin mai írásában), ami sokkal inkább hasonlít a szcientológusoknak a világ kristálytiszta megértését felkínáló, ám eleinte minden fontos részletet látszólagosan a befogadó érdekében eltitkoló reklámjaira, mint bármilyen érdemi közéleti állásfoglalásra.
Vajon miért szükséges szinte kizárólagosan olyan magától értetődő részletekre építeni a nyilvánosság felé sugárzott képet, ami kivétel nélkül minden szervezet életében magától értetődik? A tényleges munka a háttérben zajlik? Na és? Hol nincs ez ugyanígy? Vajon a háttérmunkának a léte mentség lenne az olyan nyilvános kommunikációra, ami ezzel együtt meg sem próbálja a nyugtató teljesség érzetét nyújtani az olvasók számára, hanem ehelyett a vallásos misztikumot igyekszik erősíteni? Aligha hiszem, hogy így lenne, hacsak nem a Bombagyár Egyház megalapítása a cél.
A dolog másik oldala persze az, hogy Tomcatnek jónéhány dologban tökéletesen igaza van, így például a Zöld Párt az ő személyes érdemeitől elvonatkoztatott gyengeségei ellenére mindenképpen egy hatásos csodafegyvert kapott most a kezébe. Amikor ugyanis Tomcat azt mondja, hogy ő egymaga nagyobb nyilvánosságot ért el igen rövid idő alatt, mint a Jobbik egész országos hálózata, akkor cseppet sem túloz. És ez sajnos nem Tomcat zsenialitását, hanem a Jobbik bénaságát jelzi.
Hogy Teller Ede ezúttal Washingtont fogja-e felrobbantani, nem tudhatjuk. Én személyes tapasztalat híján a Manhattan-projekt résztvevőinek szavahihetőségéről, és tisztességéről sem tudok nyilatkozni, így kénytelen vagyok magam helyett nálam autentikusabb forrásokra (a Kuruc.infora és Budaházy Györgyre) hivatkozni.
Hogy mi lesz ebből tehát, nem tudhatjuk.
Eddig még csak a szalámiszagot érezni.
By SoDI
Kapcsolódó: